Egy vérfarkas társának naplója

43. fejezet

Az égbolt hirtelen sötétből szürkévé vált, még a csillagok és a telihold sem látszott, előttem pedig felbukkant Sarah. Éppúgy nézett ki, mint a kórházban. Szellem alakja pár centire a föld felett lebegett és kettőnk köré valamilyen fehér burkot tett.
- Segíts, kérlek! - kértem rögtön.
- Örömmel látom, hogy rájöttél a használatára.
- A burok...
- Á, igen, így nyugodtabban tudunk beszélni. Azonban nincs időnk üres fecsegésre! Mondom a tervet...

Miután Sarah feloldotta a burkot, ahogyan azt mondta, megpróbáltam a boszorkány közelébe férkőzni, ami nem volt egyszerű, tekintve, hogy percenként támadtak rám újabb és újabb vérfarkasok, démonok, de nagy segítség lenne, ha pontosan tudnám érzékelni, hogy honnan jönnek, ugyanis mindenhonnan érzem a mozgásokat, ami olyan, mintha födrengés lenne. Sarah-tól kaptam még egy ezüst alakú gömböt, amiből füst száll fel, ezzel a vérfarkasokat nagyjából letudtam, de még a démonok okoztak meglepetéseket.
- Lia - szólt tisztes távolból Jay hangja, ahonnan nem veszélyes rá a gömb. Tudtam mit akar mondani, ezért képtelen voltam rá nézni. Tudtam, hogy Sarah-t most mindenki látja, hiszen ez a terv. Erőt vettem magamon és a barátom felé fordultam. Tekintetében csalódottság és harag vegyült. Iszonyú lelkiismeret furdalásom volt miatta.
- Jay, te idióta, ne ezzel törődj! - szólt rá Sarah, amivel növelte a helyzet kellemetlenségét. A tekintetem körbejárt. Már mindkét oldalról voltak sérültek jócskán. Sietnem kellett, amihez, meg kellett próbálnom figyelmen kívül hagynom Jay-t. Sarah addig tette a dolgát és a démonokkal foglalkozott. Vettem egy mely levegőt, majd ismét megindultak a lábaim. Semmivel nem foglalkoztam. Nem érdekelt, hogy sántítok, hogy a vörös vérfarkas belemélyesztette a karmait a jobb karomba, amelytől szerzett sebből végig folyik a káröröm a vér. Természetesen, ezt ügyesen elrejtettem, amikor Jay figyelt, ám ez nem tartott sokáig. Hirtelen mellettem termett és végignézett a sebesült karomon, majd a mélyen a szemembe nézett, aztán oldalra lökött, amikor egy szürke, nem éppen kis termetű vérfarkas közelített felénk.
- Nem vészes - ráztam meg a fejem.
- Tényleg nem, csak ömlik belőle a vér... - jegyezte meg Jay cinikusan, és tudtam, hogy magát hibáztatja.
- Nem a te hibád - mondtam neki, amikor befejezte a harcot. 
- De - erősködött. - Sarah-ról meg szólhattál volna - közölte sértetten.
- Szerintem ez nem a legalkalmasabb hely és idő, amikor ezt tisztáznunk kéne - jegyeztem meg a bal kezemmel felemelve a gömböt, amikor két vérfarkas jött hátulról. Jay elém ugrott.
- Menj Ash-sel, Audrey most, hogy vérzik a karod, tekintve, hogy vámpír, nem igen lesz a te segítségedre - mondta, majd az egyik vérfarkasra vetette magát. - Fuss!