Egy vérfarkas társának naplója

34. fejezet

- Nem Jay! Én is ugyanúgy része vagyok ennek az egésznek, akárcsak ti! - fakadtam ki a motelszobában, az egyik emeletes ágy alsó részén ülve Ash mellett.
- Túl veszélyes! Nem engedem, hogy gyere - vitatkozott Jay.
- Miért? Azért, mert én nem tudtam születésemtől fogva, hogy elem vagyok? Vagy, azért mert nem vagyok elég erős fizikailag vagy szellemileg?
- Nem erről van szó, csak... - próbált érvelni, de félbeszakítottam.
- Megtudtam, hogy én vagyok föld elem vagyok, aztán jött, hogy te vérfarkas vagy! Boszorkányok, vámpírok, démonok! De tudod, mit? Ha szerinted én csak hátráltatlak titeket, akkor már itt sem vagyok - viharoztam ki az ajtón. Még hallottam, ahogy a folyosón Ash valamit ordibál Jay-nek, aztán már kint is voltam. Leültem egy padra, a lábaimat felhúztam és átkulcsoltam a térdeimet. A könnyeim utat törtek maguknak. Hallottam, ahogy valaki kilép a motel ajtaján és leül mellém. Átkarolta a vállamat.
- Ne is törődj vele, tudod, hogy néha milyen bunkó és nyers tud lenni - próbált vigasztalni Ash. - Olyan, mint én - gondolta át. - Csoda, hogy nem vagyunk testvérek.
Mivel nem hagytam abba a zokogást, Ash tovább mondta.
- Erős, független lány vagy, nem? Nem kell Jay engedélye.
- El kéne mondani neki - szólaltam meg hosszú hallgatás után.
- Nem - mondta határozottan Ash. Nagyon jól tudta, hogy Sarah-ról beszélek.
- Előbb utóbb meg fogja kérdezni honnan van a karkötő - szipogtam.
- Tőlem kaptad - nyomott a kezembe egy zsebkendőt. - Be idegesítsük fel még jobban. Elég, ha a megfelelő időben szerez róla tudomást. És az is lehet, hogy tudja. Lehet, hogy ő is látta már Sarah-t. Sőt, lehet, hogy beszéltek is.
- Talán - sóhajtottam.
- Hé! Eszedbe ne jusson egy szellemes féltékeny lenni, mert itt helyben kinyírom magam - közölte. Rá néztem.
- Szerette őt.
- Persze, hogy szerette. De téged pedig most szeret. A barátnője halála után egészen addig amíg fel nem bukkantál nem ilyen volt. Meg jobban morgósabb volt. Magát okolta a történtek miatt, pedig semmiről sem tehetett. Őszintén szólva jókor jöttél. Valamit átkattintottál benne és újra rátalált önmagára. Persze az első komolyabb szerelme elvesztése egy mély seb, ami nem gyógyul be talán soha. De ezt a sebet te kezdted el be gyógyítani. Azért nem akarja, hogy velünk gyere, mert félt. Fél, hogy újra elveszíti a szerelmét.
Csendben gondolkodtam Ash szavain. Ilyeneket nem szokott mondani gyakran, szóval ez csak igaz lehet. Jól esett. Nagyon is jól esett. A szememet ismét elárasztották a könnyek a bűntudattól, miszerint kiabáltam Jay-jel.
- Ne bőgj már! - kérte Ash. - Beszélek Jay fejével, hogy elfogadja ugyanúgy a csapat tagja vagy, mint itt bármelyikünk.
Bólintottam. Időközben besötétedett és egyre hidegebb lett idekint. A feltámadó széltől megborzongtam. A motel ajtaja hirtelen kivágódott és Gary sietett ki rajta.
- Gyertek! - kiáltotta.
- Valami baj van? - ragadta meg a karomat Ash és mind a hárman visszasiettünk a szobába, ahol a többiek a földön egy kört formázva ültek.  Törökülésben én is elhelyezkedtem Jay mellé. A fiú óvatosan rám nézett, mire bűnbánó arccal néztem vissza rá.
- Bocsánat - suttogtam. Jay az ujjait rákulcsolta az enyémekre. A kezeink a térdemen pihentek.
- Nincs más választásunk, muszály, hogy a megy elem menjen, bármilyen veszélyes is - mondta Audrey. - Csak titeket fog meghallgatni és beengedni.
- Ez őrültség, hiszen az egyik démonját küldte a kórházba! - mondta Eva.
- Lehetséges, hogy őrültség, de meg tudják védeni magukat.
- De meg ám - helyeselt Ash. Jay jobban megszorította a kezem, mintha így akarna biztonságban tudni.
- Nekem sem tetszik ez - mondat Mrs. Parker.
- De ez az egyetlen járható út - juttatta eszébe Ash.
- Meglehet, de nem engedem, hogy egyedül menjetek! Veletek megyek!
- Mi pedig addig beszerezzük a különböző démonok elleni kártyákat és a többi dolgot - nézett Eva-ra Audrey.