Egy vérfarkas társának naplója

A harc után

Kezdett hajnalodni. Luke szerencsére nem tudta kiszenvedni magát az ág fogságából. Uvoltesei is egyre halkultak. Jay egyre rosszabbul festett. Többször is kiabaltam a többieknek, hogy jöjjenek, mert nem akartam egyedül hagyni Jayt. Viszont tíz perc után már jobbnak láttam, ha én hozok valamit.
- Jay súlyosan megsérült - rontottam be a kunyho ajtajan. - Egy szörnyű harapás nyom van a válla és a nyaka között.
- Hm. Ez lesz az - vett le a polcról a Mester egy sötétzöld színű kremet.
- Kend be ezzel!
- Csak ennyi? Nem kell valami más? - kérdeztem türelmetlenül.
- Egyelőre nem tudunk sokmindent csinálni amíg farkas. Az eredeti alakja ember, és csak akkor gyogyithajuk, illetve mérhetnek fel a sebek valódi sulyossagat - magyarázta, de láttam hogy mindenki nagyon aggódik. Hat, meg én. Rohantam vissza Jayhez, aki addigra már ember formájában feküdt a földön. A ruhái szakadtak és a vér meg a sár színezte be őket. Látszott, hogy nincs jól.
- Jay! - térdeltem le mellé. - Hoztam krémet! - mutattam fel az üveget.
- Én nem akartam - jött a hang felülről. Időközben teljesen megfeledkeztem Lukeról.
- Hat persze - dünnyögte Jay, aki pontosan tudta hogy megy ez.
- Higy kerülsz ide, Lia? - csodálkozott a batyjam.
- Hosszú - legyintettem és ahogy az ahhoz értem, ami a teste köre fonodott, rögtön vissza olvadt a fa torzsebe, így Luke a földre pottyant.
- Furodj meg - tanácsoltam.
- Én tényleg sajnálom!
- Vérfarkas voltál.
- Nem lepődtél meg. Tudtad.
- Persze, hogy tudtam - néztem rá a bátyjám ra.
- Ezt akartátok kiszedni belőlem, amikor kerdezoskodtel - nézett Jayre, aki óvatosan egy aprót bólintva jelezte, higy jól gondolja.
- Miből jöttél rá? - nézett újra rám.
- Ash jött rá. Sok ezüst van rajta és nem mentél túlságosan közel hozzá.
- Ha nem tévedek ti elemek vagytok. És fogalmam sincs, hogy ez, hogyan lehet, de te vagy a föld. Veszélyes világba csoppentél, Lia - nézett ránk a válla felett, majd elment. Jayre néztem. Fölösleges lett volna megkérdezném hogy van, mert tudom a választ.
- Vedd le a pólód - kertem. Engedelmesen levette magáról. Amint megpillantottam csupasz felsotestet két dolog miatt is elállt a lelegzetem. Az egyik, hogy ízlésesen kidolgozott, a másik, hogy tele van régi és új kisebb-nagyobb hegekkel. Éreztem, hogy megint elindulnak a konnycseppek lefelé az arcomon. Jay kinyújtotta a kezét és letorolte őket. Nem szóltunk semmit, csak némán bekentem a sebeit. Jay szótlanul tűrte, csak néha szisszent fel. A Mestertol kapott kotszert és egyéb sebtisztítókat is használtam.
- Nagyon bátor voltál. Lenyűgöző - suttogta Jay.
- Ugyan.
- Komolyan mondom. És ösztönösen használtad az erodet. Nem érdekelt semmi. Nem érdemeltem volna meg, hogy megments.
- De.
- Nem. Nem engedhetem, hogy még valaki meghaljon miattam.
- De nem haltam meg.
- Alábecsultelek. Nagyon jó harcos vagy. És nagyon vakmerő - mondta, miközben bekotoztem a kotszerrel a bal karját.