Egy vérfarkas társának naplója

Audrey

Rettenetesen fajt a fejem. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de azonnal újra lehunytam, mert túl erős volt hirtelen a fény. Sűrű pislogas után sikerült teljesen tisztán látnom és óvatosan feltapaszkodtam. Egy szobában, pontosabban egy zsúfolt, sötét padláson voltam. Hiába kapkodtam össze vissza a szemem, nem láttam a többieket. Ahogyan sokadszorra végig futott a szemem a padlás minden apró részen, megpillantottam egy kacatokkal teli doboz mögül egy kezet. Gyorsan oda szaladtam, mert azt hittem, hogy az egyik barátom. Amint odaértem foldbegyokerezett a labam és szedulni kezdtem. Egy lány feküdt a padlón. A jobb lábán egy hatalmas seb tátongott. A ver folyamatosan szivárgott a padlóra. Először azt hittem, hogy halott, de amint közelebb léptem, láttam, hogy fel le mozog a mellkasa. Lélegzik! Gyorsan leterdeltem mellé és az arcán kezdtem finoman utogetni, hogy magához térjen.
- Halló, hallasz? Gyerünk, kelj fel!
A lány oldalra fordította a fejet és lassan kinyitotta a szemet. Látszott, hogy rettenetesen fajt a lába.
- Te...te ki vagy? - kerdezte erőtlenül.
- Lia. Talia, Brown - mutatkoztam be.
- Te vagy... te vagy a föld elem - nyoszorgott.
- Igen, varj! Hozok valamit. Be kötjük a lábad, hogy el állítsuk a vérzest - álltam fel és a dobozokban kezdtem kutatni. Találtam egy tiszta fehér lepedot és valamilyen csoda folytán etil alkoholt. - Ez most nagyon fog csípni - szakitottam meg jobban szét a farmerét és a sebre lottyintettem egy kis etil alkoholt. A lány felszisszent. - Jól van - nyugtatta leginkább saját magamat. - Honnan tudod, higy ki vagyok? - tereltem el a figyelmet.
- Vámpír vagyok. Audrey - akkor tűnt fel, hogy igen sápadt a bőre. - Samantah, a boszorkány eljött a buvohelyunkre és a vezérünkkel, Derekkel szövetkezett, hogy segítsünk megszerezni a Gyémántot és üljünk meg titeket, cserébe mi is használhatjuk a követ és egyenrangúak leszünk a "világot uraló" banyaval. Derek nagyon hatalomvágyó, ezért rögtön beleegyezett, de ez többünknek nem tetszett, köztünk nekem sem, de kényszerítettek. Néhányan, köztük én is meg így se akartunk a biszorkannyal egy követ fújni, ezért ránk küldte Bob testvérét, aki verfsrkadkent megtámadott és már egy napja ide vagyok bezárva - fejezte be. Kikerekedett szemekkel hallgattam végig. Egy napig. Csoda, hogy nem halt meg. Mondjuk hallhatatlan, hacsak nem a szívébe dőlnek valamit. De azt akarták, higy szenvedjen.
- Kész is - tapaszkodtam fel, amikor becsavartam a lépésével a lábát.
- Köszönöm, bar pár nap múlva be is gyógyul.
- Nincs mit. Valahogy ki kéne jutnunk - rangattam a padlás ajtót.
- Lehetetlen. Ne is próbálkozz.
- Kell lennie valaminek - akadt meg a tekintetem egy kis bonsai-on. Felemeltem és közel az ajtóhoz vittem. Letettem a földre és rátettem a kezem. A gyökerei fokozatosan nőni kezdtek és a földben, amíg ki nem törték a cserepet. Próbáltam a föld fele irányítani, ami mint később rájöttem a világ legegyszerűbb dolga, mivel a föld elem vagyok, és a gyökerek kitörték a fából készült padlót. Levettem a növényről a kezem és Audreyhoz siettem, aki elismerően nézett rám.
- Lábra tudsz állni?
- Vámpír vagyok. Nem fog kifogni rajtam egy kis harapás - tapaszkodott fel, de láttam higy fáj neki.
- Menjünk - kezdtem le mászni a letran. A lány követett.