Egy vérfarkas társának naplója

29.fejezet

Másnap a suli után rögtön a kórházba siettem.
- Szia, hogy vagy? - dobtam le a táskámat a földre.
- Most már jól - tette mindkét kezét a derekamra és végig a szemembe nézett. Elvesztem a sötét szemeiben. A nyaka köré dobtam a kezem, miközben ő lepillantott a számra, aztán ismét a szemembe nézett. Közelebb hajolt hozzámlll, majd finoman megcsókolt. Ez egy semmivel össze nem téveszthető érzés. És úgy érzem, hogy ő a mindenem. Igen, rettentően szerelmes vagyok belé. Elhúzódik tőlem, ami csalódottságot vált ki belőlem.
- Mindjárt jön a kivégző osztag - suttogja.
- Tessék? - ráncoltam össze a szemoldokom, mire felnevetett.
- Mindjárt jönnek vizitre.
- Á - értettem meg. - Cuki nyak merevítő.
- Ne is mondd - kezdte piszkálni. Azért kaptam, mert már kétszer kinyílt a seb, szerintünk én tehetek róla, ezért most nem tudom mozgatni se annyira. Na, ott is vannak - fintorogott.
- Kint várok - pusziltam meg a száját, majd kimentem a folyosóra és leültem. Írtam Ashnek, hogy minden rendben, aztán megakadt a szemem valamin. Azaz valakin. Egy szőke hajú lány állt a folyosó végén és egyenesen felém bámult. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is engem néz, hanem az előttem lévő kórtermet, ahol Jay van, jelenleg csak egyedül. Alakja kissé elmosódott. "Biztos csak rosszak a fények"- gondoltam magamban. A következő pillanatban nyílt a kórterem ajtaja, ezért oda kaptam a fejem.
- Nyugodtan bemehetsz - mosolygott rám az egyik orvos, majd haladtak tovább. Ismét a folyosó végébe néztem. A lány eltűnt. Vajon mit akarhatott?
- Lia, ugye? - lépett mellém az a nővér, aki Jay-jel veszekedett tegnap. Egy negyvenes évei elején járó, alacsonyabb, telt alkatú és szemüveges nő, aki barna haját kontyban hordja.
- Igen - bólintottam.
- Én Eva vagyok, nyugodtan tegezz. Hozzak neked éjszakára takarót? - kérdezte természetesen.
- Tessék? - értetlenkedtem.
- Nem helyes, de gondolom maradni szeretnél és ami engem illet, örülnék is neki. Jason nagyon menne már innen, ha itt vagy biztos lenyugszik - mosolygott.
- Köszönöm - mosolyodtam el én is hálásan.
- Semmiség, máris hozom - ment el.
- Miért nem jössz be? - jött ki Jay.
- Ugye nem te szedted ki az infúziót?! - kerekedett ki a szemem.
- Nem, de mindjárt jön Eva és visszaköt rá - forgatta a szemét. - Meddig maradsz? - fogta meg a kezem, mire elvigyorodtam. - Nem - közölte Jay határozottan. - Bármennyire önző módon is szeretném, hogy maradj, nem lehet! Pihennek kell!
- Holnap szombat - mondtam.
- Nem!
- De, Jay, igenis maradok! Apropó, Eva most hozza a takarómat - mutatok a nővér felé.
- Túl sokat törődsz másokkal - ingatta a fejét.
- Mit keresel itt, fiatalember? - kérdezte Eva.
- Már azt is megtiltjátok, hogy kijöjjek a folyosóra?
- Természetesen nem - mondta Eva higgadtan. - De amennyiben szívtál "friss" kórházi levegőt menjünk vissza, hogy az infúziót vissza tegyem - tette hozzá.
- Hogyne - felelte cinikusan Jay, majd bementek a korterembe. Már én is indultam volna utánuk, amikor a folyosó másik végében ismét megláttam a lányt.