Piroska és a Farkas 2 -A boszorkány átka

A szeretet ereje

-Milyen aranyos! Jöttél megmenteni? -Vanessza szánakozva nézett Piroskára -Nem is értem, miért tennél meg ilyet egy olyan férfiért, aki a kezdetektől fogva hazudott neked.

-Nem hiszem el a hazugságaidat! -jelentette ki Piroska határozottan.

-Valóban hazugság lenne? Kérdezzük meg Mephistot -Mephistora pillantott. Piroska is Mephistora nézett. Mephisto azonban nem viszonozta a pillantását. Elkapta a pillantását, fogait összeszorította.

-Mephisto... -ebben a pillanatban tudatosult Piroskában, hogy Vanessza tényleg tud valamit, amiről ő nem tud.

-Látod? Kíváncsi vagy az igazságra?

Piroska továbbra is döbbenten bámult Mephistora. Vanessza közben odasétált Piroska mellé. Csizmájából előhúzott egy tükröt és Piroska felé mutatta. Piroska saját tükörképe helyett egy párt látott. Magát látta, csak egy kicsit idősebb kiadásban. Mellette Mephisto állt mosolyogva, kezét az ő dudorodó pocakján pihentette. Boldognak tűntek Mephistoval, mindketten mosolyogtak és nevettek.

-Mi ez? -kérdezte száraz torokkal Piroska.

-Ez a te, vagyis a ti jövőtök. Mephisto ebben a jövőben élt ezidáig, veled és a születendő gyermeketekkel. De aztán hozzám fordult, mert emberré akart változni. Ehhez pedig nekem vissza kellett küldenem a múltba, vagyis ide.

A tükörben levő kép most megváltozott. A képen már csak Piroska volt, karjában a már megszületett kicsivel, aki keservesen sírt. Mephisto nem volt velük.

-Otthagyott téged. Otthagyta a közös gyereketeket. Tényleg ilyen férfihez ragaszkodsz ennyire? -Vanessza közel hajolt Piroskához, támogatóan a vállára helyezte kezét.

Mephisto felcsattant.

-Ne érj hozzá! Piroska, ez az egész...

-Igaz ez? -kérdezte Piroska szomorú tekintettel.

-Hát nem teljesen így történt de...

-Azt kérdeztem: igaz ez? -ismételte meg Piroska.

Mephisto bólintott.

-Miért nem mondtad ezt el nekem idáig?

Mephisto nem akart több kifogást keresni.

-Sajnálom. Nagyot hibáztam. Sokadjára...

Piroska szíve összeszorult. Mephisto valóban eltitkolta előle az igazat. Pedig lett volna rá alkalma, vagy akár most is adhatna magyarázatot, de nem ezt teszi.

-Miért? Miért hagytál ott minket?

Mephistonak eszébe jutott a rémálom, ami sok éjszakán át kínozta. Abban is Piroska elkeseredett hangon kéri számon. Most ez a rémálom valóra vált.

-Piroska, nem bízhatsz meg benne, most már látod? A kezdetektől fogva becsapott! Nem is szeret téged -Vanessza csak szította a tüzet.

-Ez nem igaz! -emelte fel a hangját Mephisto -Mindennél, a saját életemnél jobban szeretlek téged és a gyerekünket. Egy pillanatra sem éreztem másképp!!

-De akkor miért jöttél ide? -kérdezte Piroska.

-Mert azt hittem, emberként jobb leszek neked! Hogy majd elfogad az édesanyád és a falusiak! És azt akartam a gyerekünknek, hogy ne kelljen megtapasztalnia azt, amit nekem Farkasként! Jobb jövőt szerettem volna minannyiunknak!! -Mephisto végre elmondta az igazat. Eddig soha nem érzett fájdalmat érzett. És félt is. Félt, hogy ebben a pillanatban fogja elveszíteni Piroskát, azaz mindent, ami kedves a számára.

Piroska és Mephisto is olyanok voltak, mint akik elveszítettek egy csatát, ezzel minden reményüket és boldogságukat is.

Vanessza pontosan ezt akarta elérni a kezdetektől fogva. Elégedetten nézte az elkeseredett arcokat.

-Most már te is láthatod.. -állapodott meg a tekintete Piroskán -milyen is Mephisto valójában. Egy ilyen gazember megérdemli a halált!!

-Nem....-hallatszott halkan Piroska hangja.

-Nem? -kérdezett vissza Vanessza.

-Ha Mephisto valóban nem szeretett volna minket és ezért hagyott el....akkor miért jött ide vissza? Miért volt mindig mellettem? Miért vette a fáradtságot, hogy újra megszeressem? Miért láttam azt, hogy mindig a védelmemre kel?

Mephisto Piroskára nézett. Piroska viszonozta a pillantását.

-Látom rajta, hogy legalább annyira szenved most mint én. Belátta, hogy hibázott és megbánta.

Piroska most Vanessza felé fordult:

-És azt hiszem, nem csak egyedül ő a hibás. Ha én abban a jövőben Mephisto mellett voltam, akkor miért nem láttam, miért nem vettem észre, hogy ilyen dolgok bántják őt? Segítenem kellett volna.... De amiért én nem vettem észre az ő fájdalmát és nem segítettem....ő azt hitte, egyedül kell megoldania a problémákat. Hogy meg kell változnia...

-Mephisto -könnyes szemmel Mephisto szemébe nézett -Neked nem kell megváltoznod. Én úgy szeretlek, ahogy vagy. És ha valami bánt...akkor azt oszd meg velem, hogy tudjak segíteni és hogy együtt oldjuk meg a problémákat.

Mephisto nem akart hinni a fülének.
"Piroska ezek után is velem akar maradni? Megbocsájt nekem?"

Piroska iránt érzett szeretetét szavakba sem tudta önteni. Annyira meghatódott, hogy a sírás kerülgette. Soha, senkit nem fog majd találni, aki ennyire szereti őt.

A nagy megdöbbenés és könnyek közepette se nem Piroska, se nem Mephisto nem vette észre, ahogy Vanessza a farakáshoz lépett egy égő gyufaszállal, csak amikor Vanessza megszólalt:

-Nem erre a végkifejletre számítottam. De hát akkor....amíg a halál el nem választ titeket, nem igaz?

A gyufaszálat a rakásra dobta, ami azonnal lángra kapott és a tűz elkezdett terjedni.

-Ne!!! -sikította Piroska.

Vanessza Piroskát karon ragadta és elkezdte maga után vonszolni. Szorítása emberfeletti erős volt, Piroska nem tudott szabadulni a fájdalmas szorításból.

-Ne!!! Eressz el!!!- kiáltozta.

Vanessza nem foglalkozott Piroska tilltakozásával.

-Mára vége van a játéknak. Már csak annyi maradt hátra, hogy szépen elmegyünk a kunyhómba és végre elkészítem belőled a bájitalom -mondta Vanessza hátra nem pillantva.

-Piroska! -kiáltotta Mephisto kétségbeesetten, ám hamar ráeszmélt, hogy az ő helyzete is eléggé kétségbeejtő.

Mephisto, ha nem sikerül valahogy időben kiszabadulnia, élve fog elégni.