Dangerous | BEFEJEZETT

Huszonnegyedik fejezet

Alessia Grey

A féltékenység mart belülről, de nem akartam, hogy ezt Justin is lássa vagy a feketehajú liba, aki illegette magát előttünk miközben a nappaliban ültünk.

- Szóval anyud egy képet nézegetett, amin apámmal van? --kérdezte Justin a fotelból és egyenesen rám meredt. Az agyam egy szegletében csak az kavargott, hogy mennyire szeretném megölelni vagy megcsókolni.

- Igen --bólintottam kis fázis késéssel.

- Talán csak megtalálta és az emlékek... Vagy nem tudom --sóhajtotta és hátradőlt.

- Nem tudom, szerintem ez ennél bonyolultabb --sóhajtottam.

- És mit akarsz most? Kideríteni a semmit? --kérdezte felháborodva.

- Mi az, hogy a semmit? Anyám valamit titkol! Ideges volt, amikor felbukkantunk Clarával --csattantam fel.

- Apám miatt mindenki ideges! --vágott vissza.

- Jó, ha nem veszel komolyan akkor majd egyedül utána járok --álltam fel idegesen és kirohantam a lakásból.

Justin Daniells

- Kimegyek utána --álltam fel, mielőtt Clara is kiindult volna.

- Inkább vidd haza, én meg megyek a másik irányba busszal --adta ki Clara, mintha a főnököm lenne majd kiment ő is a lakásból.

- Ez a két csaj mindig az életedre tör? --szólalt meg Helen, aki csak rontotta köztem és Alessia között a levegőt. Nem válaszoltam neki csak kiindultam a kocsikulccsal a kezemben. Már nem láttam sehol Alessiát ahogy kiléptem a lakásból, de biztos voltam abban merre mehetett. Beszálltam a fekete Jeepbe majd kikanyarodtam az útra. Azonnal megpillantottam Alessia ismerős alakját és a gázra léptem. Ahogy közel értem hozzá lelassítottam és lehúztam az ablakot.

- Szállj be --mondtam, de ő rám sem nézett.

- Nem engedem, hogy egyedül buszozz haza.

- Nem a barátnőddel kellene lenned? --fordult felém nagy hirtelenséggel. Szóval féltékeny. Őszinte leszek alig bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el rajta.

- Nem a barátnőm, csak egy barát --feleltem.

- Aha --sétált tovább.

- Ne már Alessia -sóhajtottam, és tovább indultam utána.

- Egyedül is haza jutok --felelte makacsul.

- Egyébként is a szüleim nem örülnének, ha veled látnának --tette hozzá.

- Kivételesen szerintem igen.

- Békén hagynál végre? --csattant fel, de azt várhatta, hogy én engedem egyedül haza sétálni.

- Tényleg azt akarod, hogy békén hagyjalak? Mert ezt azért eléggé kétlem -mondtam, mire megint megállt.

- Hidd el ezek után nem foglak többet keresni --vágta hozzám, de nem indult tovább.

- Tudod miért nem válaszoltam az üzeneteidre --mondtam sóhajtva. Meglepetésemre erre elindult az autóm felé.

- Ha válaszolsz minden kérdésemre akkor beszállok --felelte.

- Ales... Jó rendben --egyeztem bele fáradtan. Feltépte az ajtót majd beszállt mellém. Az illata azonnal megcsapta az orromat. Rózsa és vanília keveréke. Ahogy bekötötte magát a gázra léptem és a sötétedő utcán végig suhantunk.

- Miért maradtál Peachwoodban? És miért anya régi lakásában élsz? És ki ez a Helen? És honnan ismer engem? --támadott le a kérdéseivel, de én már az elsőre sem emlékeztem.

- Egyszerre csak egy kérdés oké? --sóhajtottam.

- Jó. Akkor miért maradtál Peachwoodban? --kérdezte újra.

- Mert nincs hova mennem egyelőre --feleltem. Őszinte leszek nem szerettem volna elmondani neki, hogy az apjával kötöttem egy egyezséget.

- És miért pont anya régi lakásában laksz most?

- Mert apád megengedte --feleltem.

- Csak úgy? --nézett rám gyanakodó tekintettel.

- Igen -feleltem, és szerencsére rám hagyta, pedig láttam rajta, hogy nem hisz nekem.

- Na de ha apám ennyire jó fej veled, akkor még is miért kerülsz ennyire? Mármint engem is tilt tőled, de szerintem nem kapná fel annyira a vizet, ha néha beszélnénk --nézett rám félig és közben az ujjait piszkálta.

- Vagy Helen, vagy hogy is hívják miatt kerülsz? --kérdezte, de sokkal halkabban. Komolyan ezt hiszi? Már mondtam, hogy Helen és én csak barátok vagyunk!

- Helennek ehhez semmi köze --feleltem, de nem találtam a szavakat. Fogalmam sem volt mit mondjak.

- Akkor meg?

- Apád. Megegyeztem vele valamiben, és nem csak szimpla jófejségből engedte a lakásba költözést --mordultam fel idegesen. Nem akartam neki hazudni újra, még is folyton azt tettem. Ha szeretsz valakit, néha hazudnod kell, hogy megvéd... De nekem folyton csak kamuznom kellett Alessiának és ebből kezdett elegem lenni.

- Mi az a valami? --faggatott, de a hangja sokkal csendesebb volt, mint általában.

- Ennek nem fogsz örülni Ales... Jobb, ha nem tudod --feleltem sóhajtva.

- Nem, most már mondd el --fordult felém az ülésen, miközben én bekanyarodtam egy parkolóba mivel úgy tűnt a beszélgetésünk tovább tart, mint hozzájuk az út.

- Suliban és utána bárhova mész követni szoktalak... Magyarán a távolból vigyázom rád --vallottam be, mire Alessia megnémult.

- Te most szórakozol velem? --csattant fel néma percek után.

- Csak biztonságban akar tudni... Sőt én is --feleltem.

- Komolyan senki sem komplett, aki körülöttem él? Nem barátkozhatok veled, semmi nem lehet közöttünk, de simán követhetsz minden hova mit egy pszichopata?! --kérdezte hitetlenkedve.

- ...hát ja --húztam el a számat mivel jól látta a helyzetet.

Ha tetszett a fejezet egy csillaggal jelezd! :D

INSTAGRAM: KAMYBLOGJAOFFICIAL