Dangerous | BEFEJEZETT

Tizennegyedik fejezet

Alessia Grey

Egész karácsonyomat elrontotta a Justinnal való incidens. Egyszer kaptam tőle egy bocsánat kérő üzenetet, de ennyi volt. Nem válaszoltam rá, mert borzasztóan hülyének éreztem magam amiért félre értettem a közeledésének okát. Mármint nem gondoltam bele annyira többet, de még is kezdtem érezni valamit iránta már az első perctől fogva.

Huszonkilencedik-e este elindultam haza a közeli könyvtárból. A kivilágított utcán sétáltam, és mivel már többször is mentem így gyalog haza nem igazán rettegtem a sötétben. Viszont most a könyvtár épülete óta olyan érzésem volt mintha valaki követne. Nem akartam magamat idegesíteni így bedugtam a fülesemet és elindítottam a lejátszási listámat. Éppen már kezdtem lehiggadni amikor hirtelen megéreztem a közelgő lépteket. Kitéptem a fülemből a fülhallgatót és megperdültem a szívem ezerrel zakatolt, de ahogy felismertem a mögöttem álló srácot kicsit megkönnyebbültem.

- De megijesztettél --kapkodtam a levegőt és Justin barátjára néztem, akinek vörös haja kikandikált a kapucni alól.

- Josh ugye? --kérdeztem, de ő némán meredt rám, amitől kicsit beparáztam. Tekintete komoly volt és ijesztő, amitől a pulzusom az egekbe szökött. Justin barátja... Nem kellene tőle félnem! Főleg, hogy még ártatlanabbnak nézett ki, mint maga Justin. A következő pillanatban a keze meglendült és valami fényest véltem felfedezni egy pillanatra majd minden elsötétült.

***

Nehéznek éreztem a szemhéjamat és percekig csak csukott szemmel feküdtem, majd ahogy az emlékek hada végig pörgött a fejemben kipattant a szemem. A plafonra meredtem majd felültem és körbe néztem a bordó tapétával borított helyiségben. Be volt rendezve, mint egy normális szoba és az ablak melletti fotelban Josh ült.

- Hova hoztál? És miért? --kérdeztem azonnal, de a fejemben éles fájdalom keletkezett. Josh arckifejezése komoly maradt majd hezitálva megszólalt.

- Teljesítettem, amit Justin képtelen volt --felelte hátra dőlve.

- Mi?

- Sok mindent nem tudsz Alessia... Túl sok mindent --ingatta a fejét.

- Akkor világosíts fel! --csattantam fel, és az ágyszélére húzódtam, de mielőtt felállhattam volna Josh rám mordult.

- Maradj ott!

- Szóval most meg se mozdulhatok? Mi a terved velem? --kérdeztem egyszerre ijedten és dühösen.

- Nem nekem van tervem veled hanem Mr. Daniellsnek --feleli rezzenéstelen arccal.

- Daniells... --suttogtam magam elé ahogy eszembe jutottak apa szavai. Most hova menekülhetnék? Kurvára fogságban vagyok!

- Mi köze van Daniellsnek hozzám? Vagy egyáltalán Justinhoz? Mit kellett volna megtenni-e? --árasztottam el kérdésekkel.

- Jézus! Inkább kezdem az elejéről csajszi --sóhajtotta.

- Gondolom nem tudsz apád múltjáról --nézett rám kérdőn.

- Mi az, amit annyira tudnom kellene? --nézek rá feszülten.

- Apád maffia tag volt és amikor megszülettél kilépett, de előtte benne volt még egy balhéban, ahol Justin anyja meghalt --láttam, hogy folytatni akarja, de muszáj volt közbe vágnom.

- Most szórakozol velem ugye? Apám maffiózó volt? Ez nevetséges --háborodok fel.

- Szerinted miért vagy itt? Mert Mr. Daniells meg akarja bosszulni a felesége halálát!

- Apám ölte meg? --meredtem magam elé teljesen a kiakadás szélén.

- Nem, csak Mr. Daniells őt hibáztatja –sóhajtotta, én pedig közben az új információkat dolgoztam fel majd eszembe jutott valami.

- Szóval Justin igazi neve Daniells? –kérdeztem, mivel kezdett összeállni a kép.

- Igen, és azért lett Morgen, hogy az apád ne tudja meg ki is ő valójában --felelte.

- És mi lett volna a feladata velem? –kérdeztem, és kezdtem teljesen összezuhanni és a pánik is kezdett eluralkodni rajtam.

- Megkellett volna ölnie, de túl gyenge hozzá –válaszolta, nekem pedig eszembe jutott a fürdőszobában zajlott beszélgetésünk... Szóval ez volt az oka annak, hogy közeledett felém. Az elejétől kezdve minden hazugság volt.

- És most te fogsz megölni? --néztem rá undorodva.

- Nem, majd Mr. Daniells elintéz --vont vállat.

- Justin tudja, hogy itt vagyok? –kérdeztem, és egyre jobban remegni kezdtem a félelemtől.

- Igen –bólintott, majd felállt és az ajtó felé indult.

- Most hová mész? --néztem fel rá, de már homályosan láttam a könnyeimtől, amiket először észre sem vettem.

- Nekem itt befejeződött a feladatom –felelte, és mielőtt még kérdezhettem volna bármit is kilépett az ajtón és hallottam ahogy a zárkattan.

- Ez nem lehet igaz --suttogtam magam elé. Olyan volt az egész, mint egy rosszálom és biztos is voltam benne, hogy ez mind csak egy vicc. Apám sosem mesélt a múltjáról mindig csak annyit, mondott, hogy egy normális egyetemista volt bulikkal. De tényleg... Hogy nem volt ez gyanús? A szülők szoktak meséli a régi időkről nem? Ő mindig kerülte ezt, és mindig ugyanazt mondta, ha faggattam is. A fenébe! És Justin... Clarának igaza volt, hogy valami nem stimmel vele. Még akkor sem esett le amikor a kést megtaláltam... Azt tervezte, hogy álmomban leszúr? Én hülye meg belezúgtam egy gyilkosba, aki végig kamuzott nekem! A szívem megszakadt az árulásától és a félelmem egyre nőtt. Justin tényleg képes abban a tudatban élni, hogy az apja egyszer csak betoppan ebbe a szobába és megöl? Igaz az állítás, hogy a látszat néha csal... A könnyeim végleg eleredtek és zokogásba törtem ki.

Ha tetszett a fejezet egy csillaggal jelezd! :D

Instagram: kamyblogjaofficial