Dangerous | BEFEJEZETT

Huszonnyolcadik fejezet

Alessia Grey

Zümmögésre pattant ki a szemem, de az helyett, hogy a zúgás okát derítettem volna ki Justin pár centire való arcára meredtem. Még csukva volt a szeme. A haja koszán állt és a takaró félig volt rajta. Kellemes illata az orromba lopózott és a zümmögés megszűnt. Justin abban a pillanatban kinyitotta a szemét és a tekintetünk találkozott. Nem szólalt meg, de én sem csak meredtünk egymásra míg az ő tekintete lenem vándorolt az ajkaimra. Ez elég volt ahhoz, hogy végig fusson a testemen a kellemes borzongás. Azonnal felültem, és szerencsére ekkor újra zúgni kezdett Justin telefonja az éjjeli szekrényen.

- Ez a te telefonod --dörzsöltem meg a szemem, miközben a takaró alatt ültem. Justin a seb miatt kicsit nehezen fordult a másik irányba, majd a kezébe vette a telefonját, és azonnal felült ahogy elolvasta a kijelzőn látható nevet.

- Ki az? –kérdeztem, mire ő felém mutatta a mobilt. Josh.

- Tegnap is keresett... Vedd fel --mondtam, de Justin hezitált.

- Lehet tud valamit apáról és Clararól –mondtam, és ekkor nagy sóhaj kíséretében felvette a telefont.

- Mit akarsz? --szólt bele rekedt hangon a telefonba. Nem hallottam Josh mit beszél, így Justin arcát figyeltem hátha letudok valamit olvasni róla.

- Helen? --ráncolta a homlokát Justin majd felkelt az ágyról.

- Ő nem olyan áruló, mint te! --förmedt rá Joshra, engem pedig elfogott a féltékenység amiért Helen-t ennyire védi.

- Miről van szó? –kérdeztem, még mindig az ágyon ülve. Justin rám sem hederített csak elkezdett vitatkozni a telefonban.

- Nem beszéltem vele tegnap óta, mert nem volt rá lehetőségem –válaszolta, én pedig kimásztam a takaró alól és a tegnapi ruháimhoz léptem.

- Igen eltűnt Clara, de semmi köze nem lehet ho... --akadt meg majd felé néztem mire ő meg felém fordult.

- Várj csak... Visszahívlak mindjárt --nyomta ki a hívást majd végre beavatott.

- Josh szerint Helen keze van Clara eltünésében –mondta, nekem pedig a barátnőm említésétől összeugrott a gyomrom.

- Honnan tudja, hogy Clara eltűnt? –kérdeztem, mire Justin csak megingatta a fejét.

- Szemmel tart minket --felelte.

- Mi van? --kérdeztem kiakadva.

- Igen, de én sem tudtam eddig --sóhajtotta idegesen.

- Jó, mindegy szóval Helent gyanúsítja? --tértem vissza a lényegre.

- Igen, de biztos, hogy nem ő volt --ment a fotelhez majd felvette a pólóját.

- Miért véded ennyire? Josh után bármi lehetséges --csattantam fel ingerülten.

- Helenben bízom! Ő nem olyan –mondta, és a mellkasomon újra át kúszót a féltékenység.

- Egyáltalán ki ő, hogy ennyire fontos neked? –kérdeztem, bár nem a legmegfelelőbb pillanatban tört ki belőlem a féltékenység.

- Semmi közöd sincs hozzá Alessia! Fontos nekem és bízom benne --mordult rám ingerülten, majd a farmerjét is felhúzta meg a cipőjét és kiment a szobából. Szerettem volna magamra venni azt ahogy beszélt velem, de apa és Clara most az első. Megkell őket találnunk mielőtt még túl késő.

***

Már vagy egy órája úton voltunk, amikor Justin egy kikötőbe kanyarodott le. Azt hittem valami raktárhoz megyünk vagy egy motelhez mivel legutóbb én kötöttem ki ott.

- Miért jöttünk ide? –kérdeztem, közben pedig a konténereket figyeltem.

- Mert apám régebben sokat hozott ide, és az egyik hajón van egy egész cella sor, és ha apám keze van a dologban akkor biztos ide hozta Clarát és az apádat is --felelte.

- De szerintem Mr. Daniells nem akarja, hogy megtaláljuk őket... Szóval, ha tudsz a helyről akkor miért hozta volna ide őket?

- Négy vagy öt éves lehettem amikor utoljára itt jártam úgyhogy tudott is róla ezért nem hiszem, hogy gondolná, hogy emlékszek erre a helyre --válaszolta.

- Hát oké --vontam vállat. A fekete Jeepel megállt Justin, majd egyszerre kiszállni készültünk.

- Hé, hova indulsz? --fogta meg a karomat és visszahúzott.

- Megyek veled –feleltem, mintha ez nem lett volna egyértelmű.

- Ez jó vicc! Biztos, hogy nem jössz velem! Itt kell maradnod biztonságban –mondta, és a tekintetéből először láttam félelmet és ridegséget egyszerre.

- Nem engedhetlek be egyedül --mondtam hitetlenkedve.

- Ki mondta, hogy egyedül megyek be? --ráncolta a homlokát és félmosolyt villantott. Ekkor megállt mellettünk egy fekete sportkocsi és Josh nézett ránk.

- Ide hívtad? Normális vagy Justin? --förmedtem rá.

- Ezt majd megbeszéljük később jó? --simogatta meg hüvelykujjával az állam vonalát.

- És mi van, ha nem lesz később? --kérdeztem gombóccal a torkomban.

-Erre ne gondoljuk jó? --sóhajtotta majd kiszállni készült, de én visszahúztam és hosszasan megcsókoltam. Nem érdekelt abban a pillanatban semmi. Szerettem Justin Daniellst bármi is fog történi. 

Ha tetszett a fejezett egy csillaggal jelezd!

Instagram: kamyblogjaofficial