Dangerous | BEFEJEZETT

Tizennyolcadik fejezet

Alessia Grey

Másnap reggel apa elment leellenőrizni az utakat és hogy Mr. Daniells autója még ott van-e az árokban. Én eközben fájdalom csillapítót kerestem, és vizet öntöttem egy pohárba majd beindultam Justin külön szobájába. Az éjszaka alatt egy párszor ránéztem, és még félórával ezelőtt is csak feküdt csukott szemmel, most pedig az ágy szélén ült görnyedt háttal és próbált felkelni.

- Hé, feküdnöd kell --ripakodtam rá, és a hirtelen hangtól megrezzent.

- Nem szeretek tétlenkedik --mozdult meg, és a szavai sziszegésbe mentek át.

- Justin --kerültem meg az ágyat, majd lettem a kis éjjeli szekrényre a poharat és a gyógyszert.

- Lőtt sebed van ezzel pihenned kell --ültem le mellé, és bár zavarban voltam attól, hogy nincs rajta póló és a bőréhez kell érnem, még is a lefedett seb széleit végig simítottam az ujjaimmal.

- Kikell cserélni --állapítottam meg, majd a fiókból kihúztam a kötszert.

- Nem érdemlem meg, hogy gondoskodj rólam --mondta miközben kicsit hátrébb dőlt, hogy levehessem a kötést.

- Megmentetted az életemet tegnap, ennyivel tartozom –feleltem, és közben a rettentően csúnya sebet elemeztem. Tegnap apa nem akarta kórházba vinni Justin-t, amit meg is értettem, de valahogy jobbnak éreztem volna, ha látja egy orvos.

- Rossz ember vagyok Alessia! Távol kell maradnod tőlem –folytatja, miközben én a sebre helyezem az új kötést.

- Majd eldöntöm mit teszek és mit nem --álltam fel ahogy végeztem a sebbel majd Justinra néztem. A tekintete meggyötört volt és elveszett, nekem pedig eszembe jutottak a tegnap mondott szavai az apjának. ,, És még jó, hogy beleszerettem Alessiába amikor életemben először, valaki nem úgy nézett rám mintha egy felesleges haszontalan senki lennék!"

- Amit tegnap mondtál az apádnak... Rólam, rólunk az igaz volt? --kérdeztem visszafojtott lélegzettel.

- Nem fontos mit mondtam Ales! Amint lehet elhúzok Peachwoodból valószínűleg az országból is. Te visszatérsz a rendes életedhez találsz magadnak egy olyan srácot, aki nem azért közeledik feléd mert megakar ölni. Boldog leszel... Nélkülem --állt fel az utolsó szónál, én pedig csak ekkor vettem észre, hogy az arcomon egy könnycsepp legördült.

- És ha én veled akkor lenni? –kérdeztem, miközben ő már elindult, de azonnal megdermedt.

- Nem is ismersz Ales! --fordult felém ingerülten.

- Mert nem hagyod, hogy megismerjelek! --csattantam fel.

- Mert nem kell megismerned! --förmedt rám.

- Miért mondtad az apádnak, hogy szeretsz, ha nem is gondoltad komolyan?!

- Nem bírnád befogni? De most komolyan Alessia! --csattant rám, és úgy tűnt véglegfelbosszantottam. Kifáradva sóhajtottam egy nagyot, majd úgy szándékoztam, hogy ellépek mellette és kimegyek, de mielőtt ezt megtehettem volna megragadta a karomat, majd magához húzott és megcsókolt. Közben felszisszent a seb miatt, de én teljesen elvesztem a puha ajkában. A hüvelykujjával végig simította az arcomat és amikor a nyelvünk összeért kész voltam. Örökre a karjaiban maradtam volna, de egy vészcsengő megszólalt a fejemben. Előbb még elakart taszítani magától most meg úgy csinál mintha csak az övé lennék. Kivontam magam a karjaiból és a levegőt kapkodva az ablakpárkányhoz húzódtam, így legalább egy méter lett közöttünk.

- Sajnálom --fordított hátat, és a fürdő helyiségbe vonult. A szívem darabokban hevert és úgy tűnt bármennyire is intenzíven csókolt meg, semmit sem változtatott a helyzeten.

***

Még az nap este hazaértünk. Justin állítólagosan a lakásába ment vissza összepakolni a holmijait. Apa pedig nagy lelkűen segített neki. Dühös voltam rá, de főképp magamra. Hogy hihettem abban, hogy Justinnal többek lehetünk? Világos volt, hogy ő nem akar engem annyira, hogy itt maradjon és úgy döntöttem nem foglalkozom vele. Persze idő kell míg túl teszem magam rajta.

- Kincsem kérsz valamit? --lépett be anya a szobámba, én pedig csak megráztam a fejem.

- Egy hétre itthon maradhatsz még ha gondolod --ült le az ágyam szélére.

- Két nap van még addig pihenek és jól leszek hétfőre --feleltem, de az, hogy jól leszek kicsit túlzás volt. Megakartak ölni és annyi titkot tudtam meg félnap alatt, hogy egy egész életre elég volt.

- Ahogy érzed --sóhajtott és megsimogatta a fejem tetejét.

- Örülök, hogy nem esett semmi bajod! Annyira aggódtam --néz rám könnyes szemmel mire én csak hozzá húzódtam majd megöleltem.

- Szeretlek anya.

- Én is téged kincsem! 

Ha tetszett fejezet egy csillaggal jelezd?

Instagram: kamyblogjaofficial