You Know Me. /Magcon FF.😍/

Chapter 53

A hétfői órák egészen gyorsan elteltek. Brent kerülte a csoportunkat, valószínűleg miattam, de nem tudom biztosan, hogy miért is. Ezt az újdonságot leszámítva nem történt sok új dolog. Egy valamit kivéve. Jason mintha...figyelne vagy nem is tudom. Akárhol vagyunk, ha körbenézek tuti hogy ott találom. De mikor másodjára nézek oda, mindig eltűnik. Ezt nagyon nem tudom hova tenni.  Tudatni akarja velem, hogy figyel, a kérdés már csak az, hogy miért?
Suli után, a többiek szokásosan elindultak hazafelé, illetve ki ahova megy, de én el köszöntem az út felénél, gyorsan el kell intéznem valamit dologra hivatkozva. Akik jobban ismernek azok egy kicsit furcsállták, had ne beszéljek Carter nézéséről. Nash, Shawn és Cameron is értetlenül néztek rám, a többiek ha 'gyanakodtak' is sem mutatták ki, csak egy gyors ölelés után tovább indultak.
-Elkísérlek ha gondolod. - ajánlotta fel Hayes.
-Köszi, gyorsan meglesz, otthon tali. - mosolyogtam rá.
-Hát oké... Vigyázz magadra. - küldött egy biztató mosolyt.
-Sziasztok. - intettem, majd a fülest berakva a fülembe elindultam. Kiválasztottam egy jelenleg nagyon kedvelt zenét, amit hallgatva bandukoltam a metrómegállóhoz. Instára raktam ki ilyen "Story vlogot" hogy a fiúk abszolút ne gyanakodjanak. Azt mondtam hogy drogériába megyek, illetve pár boltba benézek.  De valójában egy pszichológushoz mentem. Nagyon nem szeretem a pszichomókusokat. Véleményem szerint egy vadidegennek semmi köze a magánéletedhez, de nem ítélem el azt aki jár ilyenhez, mert nyilván van akinek jót tesz.  Egy 10 perces séta után, szerencsére rögtön jött a metró, amire felszálltam. Egy további 20 merc metrózás után, leszálltam a megfelelő leszállónál. New Yorkban voltunk, szóval az embertömeg elkerülhetetlen volt. Eh.. Egy pár perces séta után megtaláltam a nekem való épületet. Mielőtt bementem volna körül néztem, és észrevettem több méterre tőlem Jasont. Mi a francot keres itt? Mivel látta hogy észrevettem, előmerészkedett a ház falának takarásából, és odacsörtetett hozzám.
-Te követsz engem?? - akadtam ki.
-Igen. - mondta halál nyugodtan.
-Eh-akadt meg bennem a levegő - Mégis miért?
-Valójában nemtudom. Szeretnék bocsánatot kérni azért amiért egy faszfej voltam veled. Eléggé sokat töprengek azon, ahogy bántam veled, és tényleg sajnálom. Oltári nagy paraszt voltam, amikor átbasztalak és csak úgy otthagytalak. És mielőtt bármit is mondanál, szeretném hogy tudd, hogy az én részemről igazak voltak azok a szavak amiket a kapcsolatunk alatt mondtam neked. Kicsit befolyásoltak, hogy használjalak ki, és Hope... Őszintén sajnálom.
-Uhm... Ez váratlanul ért. - nevettem fel zavartan. - Majd gondolkozok rajta, de köszönöm hogy ezt elmondtad. Vagy mi. - mondtam felnézve rá. Ismerős illatot árasztott magából,ami régi ismerősként üdvözölt. 
-Te mit keresel errefelé? - nézett az épületre ahova be akartam menni.
-Semmi érdekeset. - kaptam el a tekintetem róla.
-Mi kéne egy pszichológustól? - kérdezett rá kereken.
-Nem kell semmi tőle.
-Hope.. Ismerlek már eléggé ahhoz hogy tudjam, te nem jönnél el egy pszichológushoz anélkül hogy kellene valami. Szóval kivele. És lehet hogy segíteni is tudnék, ugyanis az anyám pszichiáter.  Megtudom szerezni azt ami kell neked.
-Tényleg... - gondolkoztam el. Ránéztem. Egyenlőre semmi jelét nem láttam annak hogy rossz szándékból ajánlotta volna fel. Szemei őszintén csillogtak, ezeket biztosra mondhatom. De nem feltétlen hittem neki. - Hol a csapda Jason? - néztem rá kételkedve.
-Tudom hogy nehezen hiszel nekem, de esküszöm. Mindenre ami kedves nekem és bárki másnak ezen a földön. Esküszöm, hogy semmi hátsószándékom nincsen.
-Mit kérnél cserébe? - hajlottam az elfogadás felé
-Megbocsátást. Megint beszélhetnénk többet. - nézett rám bizonytalanul.
-Mhm.. - sóhajtottam. Majd hirtelen felindulásból felpofoztam, olyan erősen, amennyire csak tudtam. Erre ő hátratántorodott, majd kissé nevetve megfogta az égő részt, és csillogó szemekkel nézett rám.
-Ezt megérdemeltem.-jelentette ki.
Bólintva közöltem vele - Tudom.
-nos? Mi a válasz? - nézett rám.
-Lehet belemegyek. De erről senkinek nem szólhatsz egyetlen szót sem. - néztem rá nagyon jelentőségteljesen.
-7 pecsétet titok. - szalutált.
-Kicsit menjünk arrébb.. - indultam el az egyik ház mögé, ahol meglepetésemre egy játszótér foglalt helyet. Én bementem és leültem az egyik Hintára. Jason a másikra majd érdeklődve kémlelt.
Amikor már egy ideje csendben maradtam Jason megszólalt.
-Na? - kérdezte halkan. Majd hirtelen rákaptam a fejemet, és elkezdtem rázni.
-Jason... Nem lehet. - ráztam meg a fejemet,és legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Héhéhé.. Nyugodj meg jó? - nyúlt az arcom fele, hogy letörölje a kósza könnycseppet, de elhajoltam előle. Erre csak furcsán nézett.
-J-Jason, én sajnálom. Ígérem megfontolom azt hogy többet beszéljünk meg minden. Tényleg sajnálom, de most nem mondhatom el. - ráztam a fejemet egyre hevesebben, miközben gyorsan felkászálódtam a hintából. - Még beszélünk...-mondtam majd elfordulva sietősen elspuriztam.
-Hope! - kiáltott utánam. Én utána néztem, de nem kellett volna. Amikor visszafordultam, hirtelen egy autó száguldott el előttem, dudálva. A legvéknyabb hajszálon múlott, hogy nem álltam meg időben. A kocsi lendülete kihatott rám is, ezért hátraestem, a fenekemre. Én nem álltam fel, hanem a térdeimet felhúzva elsírtam magamat. Mint egy óvodás. Hirtelen a semmiből mellémtermett kettő ismerősen illatozó ember. Felnéztem és szembe találtam magamat Jasonnel, és.. Carterrel.
-Nagyon sajnálom... - mondta Jason.
-Dehogy sajnálod! - csattant fel Carter, és a vállánál fogva hátralökte Jasont. Erre mintha csak vérszemet kaptak volna, belekezdtek egy kisebb verekedésbe. Nem szóltam bele. Meredten magam elé bámultam, és elhatároztam hogy be avatom Nasht és Hayest az álmaimba. Ezért nem mondtam semmit Jasonnek. Ne tartottam fairnek azt, hogy az exem hamarabb tudja a legbizalmasabb dolgaimat, mint a testvéreim,úgy hogy alig beszéltünk 10 percet. Összeszedve magamat felálltam, odamentem az egymással farkasszemet néző fiúkhoz,és kettejük közé beállva Jasonre néztem.
-Kérlek most menj el. - ennyit mondtam.-Majd még beszélünk..
-Na de Hope.. - kezdett bele,miközben az orrából folyó vért törölte le a pulcsijával.
-Nem érdekel Jason! - csattantam fel. - Húzz haza. - néztem rá dühösen.
-Az ajánlatom még áll. Írd meg hogy mik kellenek, ha nagyon kell már a héten tudom hozni őket. Szia Hope. - adta fel, majd még egy gyors szemkontakt után Carterrel elment.
-Ma mindenki "kövessük Hope-ot" játékot játszik? - fordultam Carter felé.
-Úgy látszik. Minden oké? Úgyértem testileg.
-Persze. Két horzsolás. Te rosszabbul nézel ki. - néztem végig rajta. A szája széle felszakadt, és kicsit szivárgott belőle a vér is. A szeme alatt lesz egy monoklia, illetve az orra is vérzett. Amilyen gyorsan észbekaptam elővettem egy papírzsepit, és a vizes kulacsom, majd bevizezve a zsebkendőt a szájáról elkezdtem letisztogatni a vért, miközben az orrára nyomtam egy száraz zsepit.
-Én megvagyok. Ő rosszabbul nézett ki
-Igen,láttam. - bólintottam.
-Egészen pontosan kivel is kerekedtem!? -kérdezett rá kicsit zavartan.
-Mhm.. Az exemmel. - adtam rövid választ.
-Király.. Miről beszélt? Mit tud neked beszerezni? - kérdezett továbbra is.
-Nem lényeges. - ráztam a fejem, miközben egy újabb zsepit vizeztem be.
-Hm.-tudta le ennyivel. - Menjünk haza.. - ajánlotta fel.
-Ez egy jó ötlet. - vettem fel a táskámat,ami eddig a földön hevert. Majd elindultunk a metró megállóhoz.

Sziasztok! Egy ideje igen nagy szám ha van új rész,szóval becsüljétek meg. 😕 Nem igazán érzem magamhoz közelinek már ezt a sztorit, ezért is gondolkozok hogy elkezdek egy újat.. Nemtudom erről mi lenne a véleményetek. Még semmi sem biztos!  Igazából asszem ennyi. 🤔 Írjátok le hogy mit szeretnétek.. Vagy esetleg folytathatom  ezt a sztorit is. 🤷‍♀️ Na mindeeegy. További szép napot.