You Know Me. /Magcon FF.😍/

Chapter 60

A hétvégén szinte végig azzal voltam elfoglalva hogy apának programokat szervezzek, ezzel is lekicsinyítve annak az esélyét, hogy rájön hogy miujság. Skylint is segítségül hívtam, mondván rángassa el apát olyan helyekre, ahova még elakar jutni mielőtt költöznek. Ha már a költözésnél tartunk, apa nagy nehezen belement abba hogy mi itthon maradjunk. Mivel ő nagyon szeretné azt az állást, nem tehetett mást úgy, hogy figyelembe akarta venni a mi véleményünket is és jobb ötlet híján megállapodtunk abban, hogy egy ideig ebben a házban maradunk, később amikor lesz megfelelő lakás pedig eladjuk. Persze nem engedte el teljesen a kezünket. Ő támogat anyagilag minket, és biztosított róla, akármiben kell segítség bátran szóljunk neki, és megtesz mindent a jólétünk érdekében. Szóval apa, Sky és Hayes elköltöznek két hét múlva, mi: Nash és én pedig maradunk. A magcon-házzal kapcsolatban pedig már szóltunk a többieknek is. Szinte mindenkinek tetszett az ötlet. Persze ez nyilván nagyrészben a szülőktől függ, hogy engedik- e a fiukat,lányukat egy csapat tizenévessel élni, illetve egyértelműen, hogy hajlandóak-e támogatni őket anyagilag (is). Hiszen ha belegondolunk akár 8 17-18 éves kamasz nemtud önállóan fenntartani egy háztatrtást szinte 0 bevétellel, figyelembe véve hogy iskolába járunk mindannyian. Remlélem a szülők lesznek olyan őrültek (persze csak jó értelemben) hogy ezt valóra válthassuk.

Szombat, kora délután volt, és csak én és Nash voltunk otthon, mert a többiek elmentek tudom is én hova. Mi pedig éppen készülődtünk az állatorvoshoz. Ott kiderült hogy a kiskutyák valóban egy hónaposak. Az állatorvos is meglepődöttnek tűnt. Feltehetőleg az lepte meg, hogy eddig megúszták. Talán egy ideig gondozta valaki, és aztán tette ki őket. Nemtudjuk. De mindenesetre egy valóságos csoda hogy még élnek, és mostantól velünk. Az orvos kérdezgetett a megtalálásuk hátteréről, hogy mit adtunk nekik enni inni ezidáig. Mivel Nash nem tudott semmit ezért csendben maradt, de én készségesen válaszolgattam. Felírt pár tápszert, illetve minden fontos dolgot az oltásokkal kapcsolatban. És szerencsére ellátott minket pár hasznos tanáccsal is. Miután megvizsgálta őket már mehettünk is. Hazafelé még természetesen beugrottunk egy állatboltba, ahol beszereztünk minden szükséges felszerelést, ami kellhet. Otthon szintén mákunk volt, hiszem apáék még nem voltak otthon, így nyugodtan vittük Forestet és Otist a fürdőbe megfürdetni, értelem szerűen. Nashel rengeteget nevettünk, amíg a fürdetéssel próbálkoztunk. Még nagyon szokatlan volt nekik a víz, ezért próbáltak kiszabadulni, de persze sikertelenül. Nash még videózott is, arra hivatkozva hogy ezt meg kell örökíteni az utókornak. Klassz kis délután volt, egész nap úgymond ismerkedtünk a kutyusokkal.
Éppen nagyban játszottunk velük az ágyamon, amikor kinyílt a szobaajtó és belépett rajta Hunter és Brandon. Az arcunkra azonnal ráfagyott a mosoly, és mindenki csak nézte egymást,meglehetősen meglepetten. Szerencse hogy nem apa vagy Skylinn rontott be. Óvatosabbnak kell lennünk.
-Öööhm... - nyögte ki elsőként Brandon.
-Ez egy hétpecsétes titok apáék előtt!!-reagált Nash. - Sőt.. Kilenc.
-Okkkééé-mondta Hunter.
-Hogy-hogy itt vagytok?
-Csak szerettük volna elmondani h anyáék benne vannak abba h elköltözzünk. - vigyorgott mint valami eszelős.
-Jujj-ugráltam egyhelyben.
-És ezt miért nem tudtátok leírni? - kérdezte Nash.
Hunter csak vállát vont, és idesiettek és megsimogatták a kutyákat. Egészen estig maradtak, amikor is megjött a família többi tagja, alias apa, Skylinn és Hayes, azután Hunterék elmentek. Vacsira közben csend volt, csak a villák csattogása hallatszott, és hirtelen meghallottam halk kutyaugatásokat. Nash is meghallotta.
-Na és? - kérdezte gyorsan. - Milyen napotok volt?
-Csodacsúcsszuper! - kiáltott fel Skylinn.
-Ennek örülök. - mosolyogtam rá, miközben Nashra néztem, ugyanis Foresték nem igen tervezték abbahagyni az ugatást, legalábbis valami afélét. - Merre jártatok? - érdeklődtem.
Skylinn elkezdett csacsogni, kellőképpen elnyomta a kutyák hangját, de Nashel ahogy egymásra néztünk pontosan tudtuk hogy valamelyikünknek fel kéne mennie.
-Neharagudjatok, de most jutott eszembe hogy valamit elfelejtettem. Köszönöm a vacsorát. - hadartam el, és gyirsan felszaladtam. Amint beértem a szobába, a fürdőfele vettem az irányt, ugyanis ott rejtettük el őket. Amint beléptem a helyiségbe csend támadt. Óriásit sóhajtottam, majd leültem a földre. Egyből idejöttek és rámmásztak. Kicsit segítettem nekik. Becsukott szemmel ültem, miközben a mostanra lenyugodott újdonsült kiskutyáimat simogattam.
Majd nyílt az ajtó, mire kicsit összerezzentem, ezért a kutyák is elkezdtek mocorogni. Hayes volt az. Hosszasan lehunytam a szememet, majd ráemeltem a tekintetemet.
-Remélem van rá logikus magyarázat,-kezdett neki.
-Konkrétan ki voltak hajítva az erdő közepébe, nem hagyhattam ott őket. - magyaráztam egyből.
-Mikor voltál te erdőbe? - kérdezett rá.
-Nem az a lényeg. - legyintettem. - Az a lényeg, hogy erről nem szabad tudnia apának.
-Tőlem nem fogja megtudni.
-Köszönöm.
-Hayes-rontott be a fürdőbe Nash is. - Francba. - morgott amikor meglátta hogy ittvan. - Ez nem tudódhat ki.
-Tudom, drága húgocskám épp az előbb avatott be a dolgokba. Mi a nevük!?
-Forest és Otis. - mutattam rájuk.
-Akkora idioták vagytok ti ketten. - nézett ránk vádlón. - Ez rosszul is elsülhet, ugye tudjátok? - nézett ránk felváltva.
-Igen. - válaszoltuk szemforgatva.
-Másfél hetet kell kibírnunk így. Akkor ti elmentek. - motyogta Nash.
-Skylinn miatt megyek, Nash. Apa sokat fog dolgozni...kell hogy legyen vele valaki ismerős.
-Persze, tudom..-mondta Nashy.
-Én sem szívesen megyek el...itthagyva titeket, a srácokat.. - egészítette ki mondandóját.
-Hayees!! - kiáltott fel Skylin.
-Most megyek. - sóhajtott majd kilépett a fürdőszobából.
Nash leült mellém, mire Forest átmászott hozzá.
-Nash... - kezdtem halkan, Otist simogatva. - Kérlek szépen te sose hagyj el engem. - néztem rá már-már könnyes szemmel.
-Nem tervezek ilyesmit, emiatt ne aggódj. - mosolygott rám enyhén.
-Te vagy az egyetlen állandó dolog az életemben.. A családunk már széthullott, nem akarom hogy mi is kettéváljunk egyszer csak. - motyogtam elérzékenyülve.
-Francba már hogy ilyen érzékeny vagy. - vigyorgott rám, majd szorosan magához húzott, ügyelve hogy Forsstnek és Otisnak ne essen bántódásuk. - Sose lennék képes elválni tőled, Hope Sabrina Grier. Hisz az ikrem vagy,huh?-suttogta a fülembe a szavakat.
-Az ikred vagyok. - ismételtem el halkan.