You Know Me. /Magcon FF.😍/

Chapter 65

-Hát ez igazán érzelmekkel dús vallomás volt, és örülök nektek meg minden, de ha megkérhetlek titeket ne cuppogjatok ennyire hangosan. - dörmögte valaki a másik ágyon.
-Uramisten. - kaptam a szívemhez, mert megijedtem. - Nash? - kiáltottam fel egy kicsit
-Nem talált. - mondta hallhatóan vigyorogva az illető. Sötét volt a szobába, hajnal ellenére, mert a redőny le volt húzva, illetve nem égett semmilyen lámpa. Szemünk hozzá szokott a sötétséghez, bár nem koromsötét volt, ezért láttuk egymást közelről, viszont a szoba másik végében lévő ágyban fekvő illetőt nem.
-Cameron. - mondtam bosszúsan. A vigyorgó hangból egyből rájöttem ki volt az.- Mi a fenét keresel itt?
-Nagyjából ez az egyetlen szoba ahol normálisan lehet aludni. Mindenhol fekszik valaki. Úristen de fáj a fejem. - motyogta.
-Ezt osztom. -mondtam.
-Hazudnék ha azt mondanám én jól vagyok. Másnaposok vagyunk mint a szar. - csatlakozott be a beszélgetésbe Brent is.
Mosolyogva ránéztem, és csak néztem. Kócos haja mindenfelé állt, faradt szemei pedig Camet vizslatták, akivel kicsi beszélgetésbe elegyedtek. Majd tekintetét rám vezette. Mosolyra húzta édes ajkait, és közelebb hajolt hozzám. Alig volt köztünk pár centi. Tekintetünk egymás szeme és szája között ugrált. Pár pillanat után Brent megelégelte ezt, és lecsapott a számra. Felémkerekedett, és úgy csókolt. És a tarkójára helyeztem kezemet, és néha hátul beletúrtam dús hajába. Erre csak morgott kicsit. Miután mindketten kifogytunk a levegőből elváltunk egymástól, majd kissé pihegve néztük egymást vigyorogva.
-Hova csöppentem. - szólalt meg Cam morcos hangon.
-Ne is mondd. - vigyorogtam. - Én is alig hiszem el.
-Figyelj csak. - szólalt meg Brent. A kezét a derekamra tette, a pólóm fel volt csúszva, így csupasz oldalamat kezdte el simogatni. Érintése váratlanul ért, kirázott a hideg. - Nem baj.? - utalt a kezére. Nemet intettem a fejemmel. - Szóval.. - kezdte- délután vagy estefelé eljönnél velem egy kis kiruccanásra? - nézett rám vigyorogva.
-Hát... - húztam az ágyat. - Nem is tudom.. Legyen... - somolyogtam. - Hánykor?
-Nemtudom. Szerintem mindkettőnknek idő mire észhez tér, és jobban lesz a tegnap után. - nevetett fel kicsit. - Szóval, mondjuk 6kor jöhetek érted? - kérdezte.
-Persze. Az jó lesz.
-Szuper. -
Én csak rámosolyogtam mégegyszer, majd kényelmesen elhelyezkedve megint bevackoltam magam az ágyba, Brenthez hozzábújva hunytam le ismét a szemem. Valószínűleg elaludtam, mert nagy hangzavarra ébredtem.
Kinyújtózkodtam, de karom egy testnek csapódott.
-Köszi. - morogta Brent.
-Te még itt? - néztem rá álmosan.
-Köszi, ismét. Alig vagy fent fél perce de már lecsaptál, és elküldesz. Álomkapcsolat. - forgatta a szemét mosolyogva, majd adott a homlokomra egy puszit.
-Hát tudom. - ültem fel az ágyban, és ásítottam egyet. - Mennyi az idő?
-Délután 2.
-Oough.-csodálkoztam.-Figyelj... - kezdtem.
-Nem megyünk-e holnap? - találta ki a gondolataim.
-Igen.. - hajtottam le a fejem. - Csak mert lehet nem másnaposan kéne elmennünk az első randinkra, tudod.
-Igen, azóta én is gondolkodtam ezen, és lehet tényleg jobb lenne máskor. - simogatta a kócos hajam. Amint ez tudatosult bennem gyorsan felpattantam és a fürdőbe siettem egy szó nélkül. A polcomról lekaptam a hajkefémet és gyorsan megfésülködtem.
-Rosszul vagy? - sietett utánam Brent.
-Nem. - válaszoltam.
-Áááá,vagy így. - nevetett fel hangosan amint meglátta mit is csinálok.
-Elképzeltem mennyire kócos lehetek, szóval muszáj voltam kijönni. - mondtam, miközben a hosszú loboncommal küzdöttem.
-Hé. - teszi a vállamra a kezét, a fésűt kiveszi a kezemből, és szembe fordít magával.-Bírom ha nem tökéletes a hajad, Hope. - csavart egy tincset az ujjai köré. - Nagyon szép és puha mindig.
-Tudom. - mondtam határozottan és büszkén.
Erre csak felnevetett, majd kihátrált a fürdőből. Helyét kettő kis aranypofa vette át, történetesen Otis és Forest.
-Hát sziasztok! - guggoltam le hozzájuk és meggyomroztam mindkettőjüket miközben gügyogtem hozzájuk idióta módon. - Mindjárt kaptok enni is okés?
Csóválták a farkukat és ugráltak fel rám. Annyira megszerettem őket,  el sem tudom elmondani.
Lementünk a földszintre, már mindenki ott volt ha jól láttam.
-Jóreggelt mindenkinek - köszöntem vigyorogva.
-Hellóbelló. Pizzát? - köszöntött Aaron.
-Yup. - vettem el egy szeletet. Még meleg volt. - Ti pizzát rendeletek most? - esett le hogy tegnap még nem volt itthon semmiféle pizza.
-Miért mire számítottál? Lexi és te is aludtatok mi meg nem tudunk főzni.
-Mintha mi tudnánk. - vágtam rá.
-Naaaa-háborodott fel Lex.
-Jólvan na. Én nemtudok. - vontam meg a vállamat korrigálva magamat.
-Ezzel egyet kell hogy értsek. - adott igazat Shawn.
Mindenki el kezdett bólogatni.
-Igazán köszönöm. - műhisztiztem.
-Namár. Ez csak tény.
-Jó. - ettem tovább a pizzámat.
- Pfúj ezen van olívabogyó. - dobta vissza a dobozba a szeletet Brent és rohant a kukához kiköpni. Nagyon nem szereti az olívabogyót. Miközben a többiek jót nevettek az eseten Brent ivott egy fél liter vizet legalább.
-Karma is a bitch, isn't it. - dőltem hátra elégedetten.
-Na legalább te megsajnálhatnál. - puffogott
-Jóvan már. Szegéény Breeent, beleharapott egy olívabogyóba, brühühü- játszottam túl szarkasztikusan a helyzetet.
Többen felnevettek.
-Pff-forgatta a szemét.
-Inkább arról kéne beszélni hogy mikor kezdünk el költözni. - hozta fel a nagy témát Shawn.
-Ahj, szortírozni kell a holmikat Nash, hogy miket viszünk a garázsba. - néztem a tesómra.
-Hú de semmi kedvem. De tényleg neki kéne állni. Aztán apával kéne beszélni hogy árulja a házat.
-Igen...ehh. - szontyolodtam el.
-Naa, Hope. Jó lesz, hidd el. - bátorítottak
-Igen, tudom. - merengtem el. Ezután csak csendben nyammogtam a pizzán, miközben a többiek jóízűen beszélgettek.
Csak arra leszek figyelmes hogy egy tenyér a hátamon jár fel-alá. Hátranézek a tulajdonosára, Brent az. Majd hátulról kicsit megölel és ad egy puszit az arcomra. Megejtek felé egy mosolyt, és a mellkasának dőlök.
-Kíváncsi vagyok milyen lesz veled élni. -lehajolt és suttogta a fülembe a mondandóját.
-Milyen lenne? Hát fantasztikus!- nézek fel rá pimaszul.
-Srácok szerintem én lépek. - mondja Shawn.
-Ja, ideje lenne. - csatlakoztak a többiek. Így hát szépen lassan, de mindenki sátrat bontott, és hazament.
Vegre nyugi. Bár nem mintha annyira nagyon pörgött volna az élet.
Brent még maradt, és a vendégszobába vonulva beszélgettünk, smárolgattunk, és elvoltunk. Olyan hihetetlen. Sok mindenen kellett történnie míg végül egymás mellett kötöttünk ki. Bár még nem hivatalos, még akármi történhet.