You Know Me. /Magcon FF.😍/

~Chapter 37~

Amint Shawn és Aaron visszatért a "bevásárlásból" feldobódott mindenki és a buli is felpörgött. A kezdő hangulat megvolt hála a Jack Daniel's-nek.Én az egyik nagyobb párnán ültem a földön és gumicukrot ettem,miközben elgondolkodtam életemen,ha lehet így fogalmazni. Nagyon szerencsés vagyok hogy ilyen barátaim vannak amilyenek most vannak. Mindenben támogatnak és segítenek amiben csak tudnak. Másrészt szerencsés vagyok hogy van mit ennem,hogy vannak tetsvéreim és van hova iskolába járnom,van egy szerető apukám,aki azon törekszik hogy újra megtudjunk benne bízni a rossz időszakok után,hogy újra bizalommal forduljunk hozzá ha segítség vagy tanács kell.Persze az élet nem csak cukorfelhő unikornisokkal.Történt nem egy rossz dolog,pár eseményen nehezen teszem magam túl,de remélem segítenek a többiek túllépni ezeken. Ha visszagondolok életem eddigi legrosszabb estéjére,arra az estére,kiráz a hideg és újra rám tör a félelem. Érzem magamon az egyáltalán nem gyengéd érintéseket,az erőteljes mozdulatokat,hallom a piszkos dolgokat amiket a fülembe suttogott. Hirtelen nem kaptam levegőt, a szememet nem tudtam kinyitni, a szobát kicsinek és zsúfoltnak éreztem. Kapkodtam a levegőt,de nem kaptam. Megkapaszkodtam a párnába,bár nem vagyok benne biztos hogy sikerült megkapaszkodnom benne. Majd a távolból hangokat hallottam.-a férfi suttogásán kívül-.
-Hope-rázogatta valaki a vállamat.-Hope.Lélegezz. Jó mélyeket.-utasított valaki. Próbáltam azt tenni amit az idegen hang mondott,de nem éreztem sikeresnek a próbálkozásaimat. De biztos sikerült,ha még tudatomnál vagyok.
-Figyelj rám.-mondta a hang-Próbáld meg kinyitni a szemed. Nyisd ki a szemedet.Hallod?-unszolt.Megint megpróbáltam amit mondott és sikerült. Hirtelen nyitottam ki a szememet és gyorsan körbenéztem, nincs-e itt a férfi... Nem volt. Ránéztem az engem szorosan tartó valakire,és tudattam magammal hogy Jason az. Megnyugvást éreztem,egyből a nyakába ugrottam és elkezdtem halkan sírni.
-Jason..-szipogtam a mellkasába.
-Nyugodj meg...itt vagyok.. Kicsim...Nem lesz baj.-suttogta a fülembe,miközben hátamat simogatta nyugtatásképpen.
-Mi történt?-kérdeztem kábultan.
-Nemtudom pontosan,de valószínű pánikrohamod volt.
-Mi?-váltam el tőle és néztem rá.
-Pánikrohamod.-ismételte.
-Eddig nem volt ilyen.Nagyon rossz. Mintha...mintha majdnem megfulladnál de mégsem. Vagy nem tudom...-hadováltam össze-vissza.
-Tudom..-mondta halkan.
-Nagyon megijedtem. Ott volt. Újra megtörtént.-néztem rá könnybelábadt szemekkel.
-Nem történt meg.-mondta.-Nyugodj meg,oké?-ölelt magához.Én csak bólintani tudtam.Elváltam tőle és felnéztem rá.Ő lenézett rám és egy nyugtató mosoly után lágyan megcsókolt.
-Ezt ne említsd meg senkinek jó?-nézten rá könyörgően.
-De tudniuk kell róla.-mondta.
-Kérlek..-néztem rá kétségbeesve.-Így is mindig rám kell figyelni,én vagyok az aki mindig segítségre szorul vagy akármi,nem akarom traktálni még egy plusz dologgal a társaságot. Köszönöm hogy most kirángattál ebből a helyzetből,többé nem kell senkinek sem.-mondtam.
-Nem te döntöd el hogy mikor jön elő.-rázta szomorúan a fejét.
-Neked is van igaz?
-Igen..néha..
-Hoope!Jasoon!-kiabált oda Matt a szoba másik feléről.-Gyerteek!
-Minek?-kiabált vissza Jason.
-Felelsz vagy mErsz!-válaszolta enyhén részegen.
-Később csatlakozunk!-társalogtak ordibálva.-Vagy szeretnél.menni?-nézett rám.
-Nem.-válaszoltam.
-Ti tudjátok! De gumit használjatok!-vihorászott. Mattet egyszerre több ütés is érte a kijelentése után. Egyet kapott Nashtől,Hayestől,Camerontól és Brenttől(!?).
-Anyád.-mondtam.
-Felmegyünk?-nézett rám Jason.
-Aha.-bólintottam.
Felmentünk az igazi nappaliba,és kényelmesen elhelyezkedtünk a sötét szürke L alakú kanapén. Én Jason mellkasán pihentettem a fejemet és onnan néztem fel rá. Ő csak rámmosolygott és ráérősen megcsókolt.
Egy gondolat nem hagy nyugodni,és ezt a pillanatot tökéletesnek találtam arra hogy beavassam a gondolataimba Jasont.
-Jason..-váltam el tőle.-Tudom hogy még nem feküdtünk le..-kezdtem bele.-és nem tudom hogy..-folytattam de közbe vágott.
-Hope,nem a testedért vagyok veled. Nem érdekel hogy mikor kerül rá sor. A történtek után nem várom...nem várhatom el hogy egyből ágyba bújj velem.Nyilván időre van szükséged hogy feldolgozd teljesen a történteket.Nem fogom siettetni ezt a dolgot. Várok rád,amíg csak kell.-mondta egyenesen a szemembe.
-Most ezt mondod,de te is férfiből vagy,és vannak szükségleteid vagy mi..-motyogtam.-Nemtudom meddig kell várnod...
-Ne rágódj ezen.Ha már nagyon ki vagyok éhezve rád,majd újratárgyaljuk.-jelent meg az arcán az a tipik kaján vigyor.
-Óh.Szóval most nem kellenék?-váltam kissé szomorúvá.
-Dehogynem. Félreértetted.-mosolygott rám.
-De lehet egy kérésem?-néztem a szemébe.
-Persze.
-Ha már nem bírsz várni,akkor szakíts velem.Ne menj máshoz amíg velem vagy.-mondtam a szemébe.
-Rendben.-bólintott és megcsókolt.-Szeretlek.-Mondta mélyen a szemembe nézve,miután elváltunk.
Nos,nem tudtam hogy mit is kéne erre válszolnom. Egy ideje foglalkoztat ez a kérdés:Én szeretem? Nemtudom pontosan. Azt tudom hogy szinte ugyanolyan reakciókat vált ki belőlem,amilyeneket Brent. Brent egyre kevésbé érdekel,és kezdem csak barátként tekinteni.Na jó...egy kicsit még érdekel. Jason nagyon figyelmes,segítőkész. Mindig előrébb helyez engem,mint saját magát.Amióta vele vagyok Brent egyre kevésbé érekel.Jason viszont annál inkább.Megfogott. De nagyon. Ne nézzetek ribancnak, Brent után szaladok Jasonhoz,mert nem így van. Brentnél semmi esélyem sincs,és még barátnője is van. Bár még nem láttam,de elmondásai szerint én úgy gondolom hogy labdába se rúghatok mellette. Bevallom hogy eleinte csak azért voltam Jasonnal hogy Brenet elfeledjem. Ami sikerült.Mostmár önmagáért vagyok vele.És azthiszem hogy szeretem.
-Azthiszem...hogy..én is szeretlek téged.-néztem a szemébe. Egy boldog mosoly jelent meg az arcán,közel hajolt hozzám,az ajka már súrolta az enyémet,már lecsuktam a szememet,de semmi nem történt. Kinyitottam a szememet és ránéztem Jasonre.Hatalmas vigyor terült szét ar arcán és továbbra is húzta az agyamat,azzal hogy nem csókolt meg.Határozottan vágytam a csókjára.
-Én nem csókollak meg.-mondtam halkan a száját nézve,kissé mosolyogva.
-Aha.-motyogta.-Majd meglátjuk.
-Tovább bírom.-jelentettem ki. Szánk még mindig 3cm-re volt egymástól.
-Add fel,kicsim..-mosolygott
-Add fel te,Sean.-mosolyogtam pimaszul.
-Kikészítesz te lány.-mondta majd az ajkamra tapadt.
Jóleső bizsergés futott át rajtam.Belemosolyogtam a csókunkba,egyik kezemet a mellkasán pihentettem,a másikkal a hajával játszottam.Az ő egyik keze az arcomon volt,a másikkal pedig a tarkómnál szórakozott a hajammal.
-Khm..-köhintett valaki a kanapé mögül. Szétrebbentünk,és meg vörös fejjel néztem Aaronra.-Hope,beszélhetnénk?-kérdezte félénken.
-Khm.Persze.-mosolyogtam rá.-Akkor f.v.m.-nél találkozunk.-fordultam Jasonhoz majd megcsókoltam.
-Oké.-mosolygott rám.
Aaron és én a konyhába mentünk beszélni. Én nem zavartatva magamat kinyitottam a hűtőt és töltöttem magamnak egy kis baracklevet.
-Na? Mit szerettél volna mondani?

Sziasztook!
Remélem tetszett! Ha igen,katt a ⭐-ra,és kommentelj valamit!🌀