Bombfire

5 - Bon Appetit

Ashley szemszöge

Az autópályán hasítottunk Birmingham felé. Dame mellettem az útra szegezte a tekintetét, teljesen elmerült a gondolataiban. Nem akartam megzavarni az elmélkedésben, de nagyon bántott, hogy nem tudom a történet részleteit, ami azt indokolja, hogy hogyan kerül ő a szüleimhez, ha valójában még mindig Kerry jegyese vagyok. Lepillantottam a bal ujjamon lévő gyűrűre, mire rögtön elfintorodtam. Olyan szörnyen irritálta a kezem, hogy hirtelen oda kellett kapjak megvakarni a fém karika alatt lévő bőröm. Már egy jó ideje nem viseltem, csak hétvégente, ha anyámékhoz jártam.

- Ne haragudj - köszörültem meg a torkom. - Csak azt akarom kérdezni, hogy mi a fedősztorink?

- Munkatársak vagyunk. - felelte csak pillanatig rám nézve Dame.

- Ennyi? - húztam fel a szemöldököm.

- Igen, ennyi.

- De nem szokott ilyenkor valami olyan lenni, hogy munkatársak vagyunk, de a kocsim lerobbant a munkából hazafele, te felvettél és elvittél haza, ahol megvédtél a betörőktől, azóta beszt-frendek vagyunk, és nagyon támogatod a kapcsolatom Garryvel, plusz te leszel a tanúm majd ha elvesz?

- Szerinted a szüleid nem hallottak volna erről a történetről? - nevetett fel.

- Jó, az igaz. - mosolyodtam el. - De akkor sem kell valami?

- Barátok vagyunk. És ha akarod, akkor leszek a tanúd, ha Jackman elvesz.

- Na, azért mégis csak kell fedősztori - vigyorodtam el. - Plusz, nem az MI6-nél dolgozok, hanem egy telekommunikációs cégnél, és nem Garry, hanem Kerry Jackson.

- Jó is, hogy mondod. Már kérdezni akartam, hogy miket hordtál össze a szüleidnek - villantott meg egy féloldalas vigyort felém.

- Csak ennyit. Meg ahogy tudod, még nem szakítottunk - hangsúlyoztam ki.

Csendben ültünk a kocsiban, és arra vártunk, hogy a lehajtóhoz érkezzünk, ami  a szüleim házához vitt. Feszengtem, ezért anya sült kacsájára gondoltam, amit ilyenkor mindig csinál, és amit ő tud a legjobban csinálni. Mindenkinél jobban. Mellettem Dame biztosan nem erre gondolhatott, hiszen (a) még nem ehetett anya kacsájából, és (b) valószínűleg sokkal fontosabb dolog volt terítéken nála.

Már a városban jártunk, amikor megszólalt a kocsi kihangosítóján Dame telefonja.

- Bocs ezt fel kell vennem - úszott be felülről Deck Gibbins ügynök neve. Pontosabban kiegészülve a kispöcs középső névvel. Szóval tulajdonképpen a név így hangzott: Deck Kispöcs Gibbins. - Hampton - szólt bele.

- Tudom - válaszolt Deck.

- Mi az? Valami gáz van? - Szinte láttam, ahogy Dame vérnyomása úgy tíz egységgel növekszik, és emiatt engem is elfogott az enyhe rémület.

- Haver, nyugi már. Értem, hogy katasztrófa az exed elvesztése, és tényleg sajnálom, de nem minden pillanatban van az ember szarban! Hol az a tökös faszfej ügynök? Csak annyit akartam, hogy letettem a kölkeid aludni, minden oké velük.

- Kösz, de komolyan. A telepatikus seggberúgást is. Jövök neked eggyel, Gibbins.

- Nem is eggyel - helyesbített Deck.

- Itt jobbra - mutattam suttogva az utat. Dame indexelt, majd befordult. - A harmadik, balról.

- Odaértetek? - kérdezte a túloldalról az ügynök.

- Igen - válaszolt Dame.

- Akkor jó szórakozást - búcsúzkodott Gibbins.

- Kösz, haver. Kábé tízre megyek értük - tette le a telefont Dame.