Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Uchiha lány

Uchiha Izana vagyok. Madara húga. Az Uchihák szégyene. Vagyis a családom szerint. Fekete derékig érő haj és Sharingan. Az Uchihák jellemvonása.

A Sharinganomat már hat éves koromban felébresztettem, így mindenki nagy reményeket fűzött hozzám. Ezért viszont, a bátyám, Madara utált. Miután felébresztettem a Sharingant kemény edzésnek vettetek alá. De én nem harcolok. Gyűlölöm a háborút, a szenvedést. Ezért felhagytak a tanítássommal. Csak nyűg voltam nekik. Nem engedtek a csatamezőre. Hogy valami hasznom is legyen megtanultam gyógyítani. Így találkoztam valakivel.

Szokás szerint, gyógynövényeket szedtem, a közeli erdőben. A kard mindig nálam van, bár nem szoktam használni. A nap verőfényesen sütött. Gyönyörű volt. A napfényben fürödve zörgést hallottam. Az egyik bokor mögül egy fehér hajú fiú bukkant elő. Az oldalát fogta. Vérzett. A kezében ott volt a kard, azzal támasztotta magát. Elejtettem mindent ami a kezemben volt. Odarohantam hozzá. Pedig tudtam, hogy nem lett volna szabad. Hogy Ő nem a mi klánunkhoz tartozik. De akkor is bajban volt. Már alig bírtam magát tartani, összecsuklott, még időben elkaptam. Fájdalmasan nézett fel rám. Már a beszédhez sem volt elég ereje. Félvárra vettem és vinni kezdtem. Nem messze van egy kis ház. Ott eltudom látni a a sebét. Sok vért veszthetett. Az oldalából csöpögött a vér. Lassan haladtunk. Fájdalmasan nyöszörgött.

- Tarts még ki egy kicsit! - küldtem felé egy mosolyt. Már nem voltunk messze. A fák mögül megpillantottam a házat. - Itt vagyunk.

Belöktem az ajtót. A fiút a földre fektettem. Elállítottam a vérzést. Addig a fiú valamennyire észhez tért. Levettem róla páncélt és felsőjét.

- Ez most fájni fog - figyelmeztettem. A sebet tisztítottam ki. Alig, hogy hozzáértem felszisszent. - Sajnálom - tovább fojtattam a seb tisztítását. Most már csak fájdalmas arcot vágott.

Bekötöttem a sebét. A nehezén túl vagyok. A kisebb sebeket is elláttam. Vizes borogatást készítettem mivel nagy valószínűséggel láza lesz.

- Miért segítesz nekem? - kérdezte rekedtes hangon. Kicsit kinyitotta a szemét. Nem válaszoltam, mivel én sem tudtam miért teszem ezt. A szemei lecsukódtak. Elaludt.

Kezdett sötétedni. A fiú belázasodott. Egész éljel fent voltam és cseréltem a borogatását. Időközben előszedtem egy takarót is, és betakartam vele. Talán hajnali öt körül lement a láza. Most már szépen aludt. Megmarad. Én viszont nem tudom, hogy mit fognak velem tenni, ha hazaérek.

Reggel végre felkelt a fiú. Próbált felülni, de fájdalmasan az oldalához kapott.

- Még ne kelj fel, pihenned kell - szóltam rá aggódva.

- Ki vagy? Miért segítettél? - kérdezte indulatosan.

- Most legyen annyi elég, hogy Izanának hívnak. De nekem mennem kell. Ma még visszajövök, addig maradj itt - feltápászkodtam és rohantam is haza. Ha hazaérek nagy bajban leszek.

Otthon Izunával találkoztam először. Csak köszöntem neki. Az ajtóban apám várt.

- Hol voltál tegnap?! - üvöltötte le a fejem. Nagyon mérges.

- Nem figyeltem az időt és mire észbe kaptam már sötétedni kezdett. Ezért az erdőben táboroztam - mondtam ezt a kifogást. Szerintem nem örülne, ha azt mondanám, hogy egy vad idegent ápoltam.

- Ilyet többet ne merészelj csinálni! - majd adott egy pofont. Sokat szoktam kapni. Nem lepődtem meg. Viszont elég erős volt, ezért megszédültem. - Semmirekellő - mondta halkan apám, annyira, hogy még meghalljam. Bementem a házunkba, Madara az asztalnál ült.

- Jó, hogy itt vagy. Legalább lesz kin gyakorolnom az új Technikámat - mondta pszichopata mosollyal. Felé fordultam, majd meghajoltam. Nem merek szembeszállni Madara bátyámmal. Túl erős.

A szobámban elrendeztem a gyógynövényeket. Összekészítettem pár alapanyagot, hogy minél előbb meggyógyulhasson a fiú. Ha sokáig itt marad akkor nagy baj is lehet. Észre sem vettem, hogy valaki mögém lépett.

- Indulunk! - hátra se kellett néznem, tudtam, hogy Madara az.

Felkeltem és szó nélkül követtem. Az erdő szélére mentünk. Megállt velem szemben.

- Készülj fel, fájdalmas lesz - nem szóltam semmit, csak belenéztem a szemébe.

Émelyegni kezdtem. Majd elvesztettem az irányítást a testem felett. Mindenem fájni kezdett. Iszonyatos kín. Térdre rogytam, majd elterültem a földön. Végre befejeződött a Genjutsu.

- Jobb mint vártam - hallottam még önelégült hangját. Megfordult és elment. Itt hagyott.

Felkeltem. A fejem még mindig iszonyatosan sajgott. Megtöröltem az arcomat. Vissza indultam a házhoz. Felkaptam a táskámat és indulni akartam a kis házhoz. Megfordultam, és apámmal néztem farkas szemet. Az ajtóban támaszkodott.

- Megint elmész? - kérdezte.

- I- igen, kell pár gyógynövény - mondtam félve.

- Ha megint késel, akkor tudod mi lesz... - megvillantotta Sharinganját.

- Igen... - lehajtottam a fejem és úgy mentem el mellette.

Kifelé menet még hallottam Izunát és Madarát beszélgetni.

- ...Szerintem, már rég meghalt, túl mély a sebe - hallottam Izuna hangját.

Most nem foglalkoztam vele. Biztos megint valamelyik Senju ellen küzdött.

Rohantam a kis házhoz. Az ajtaja nyitva volt.Elment. Nem fog sokáig élni, ha nem találom meg gyorsan. Pár nyomot találtam. Követni kezdtem őket. Elő hoztam a Sharinganomat, Isten tudja mikor használtam utoljára. Megláttam a chakráját. Gyorsítottam a tempón. Már mögötte voltam. Mielőtt még meglátja, elrejtettem a Sharinganom. A fiú hátra pillantott. Támadni készült.