Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

A csapat

Fél nyolckor, mind a ketten felkeltünk. Igazából én keltettem fel Tobiramát, csak most nem aludt vissza. 

- Tobirama kelj fel! -  a hajammal csikiztem az orrát, mire fintorogni kezdett. 

- Hagyd abba! - mondta rekedtes hangon. Összehúzta a szemöldökét, és a kezével kezdte elhessegetni a hajam.- Miért kellet felébresztened? Ma szabadnapos vagyok! - azzal átfordult a másik oldalára. A hajammal most a fülét kezdtem csikizni. - Jó most már kiment az álom a szememből. Köszi szépen! - ásított, majd nyújtózkodott egyet. 

- Azért még szeretsz? - néztem rá boci szemekkel, ami nem megszokott nálam és ezt észre is vette. 

- Beléd meg mi ütött? Ennyire izgulsz? 

- Jobban! - vágtam rá azonnal. Erre csak felnevetett és megcsókolt. 

Miután elváltunk, kimásztam az ágyból és átmentem a sajátomba. Felöltöztem és a hajam egy kontyba fogtam. Pörgött bennem az Adrenalin. Miután elkészültem a konyhába mentem, ahol Tobirama félkómásan ült és a kávéját iszogatta. Hashirama nem volt itthon, küldetésre ment. Készítettem reggelit, majd leraktam az asztalra. Kilenc volt és már szétizgultam az agyam. Miután befejeztük a reggelit a nappaliban leültem a kanapéra és bámultam ki a fejemből.

- Komolyan mondom, rossz rád nézni! - jegyezte meg fejcsóválva, majd leült mellém. - Ma még csak bemutatkoztok egymásnak. Nem kell ennyire idegesnek lenned - a fülem mögé tűrt egy kósza hajtincset. - Holnap mi lesz? Holnap felméred az erejüket. 

- Nem alszok! - vágtam rá.

- Akkor én se fogok, úgy se hagynál... - dünnyögte. Szorosan átöleltem, ez most nagyon kellet. Visszaölelt. 

- Mi lesz ha utálnak? - nőt tovább az aggodalmam. 

- Miért utálnának? Hiszen nem is ismernek, szerintem örülni fognak annak, hogy Konoha hőse lesz a Sensei-jük. Nincs miért aggódnod - nyomott egy puszit a homlokomra.

Még két órán keresztül aggodalmaskodtam, majd elindultam. Egy órával előbb, hogy biztos ne késsek el. Fél óra várakozás után megérkezett a többi Sensei is. 

Delet ütött az óra. Próbáltam nyugodt lenni, ami sikerült is. Elhúztam az osztály előtt lévő ajtót, még vettem egy mély levegőt és beléptem a helyiségbe. Vagyis léptem volna csak nekimentem valaminek. A meglepettségtől szólni sem tudtam. Az arcomra fólia tapadt. Az egyik gyerek hangos röhögésben tört ki. Mikor felocsúdtam  a döbbenetből leszedtem az arcomról a fóliát. Jól kezdődik....

- Te barom! - ordította le a kék hajú lány a barna hajú fiú fejét, majd leütötte. - Elnézést Sensei! - kért bocsánatot, miközben meghajolt. - Te is kérj bocsánatot, tökfej! - ráncigálta meg a fülét. 

- Elnézést! - mondta miközben a felét fogta. - De akkor is vicces volt.... - motyogta, mire még egy ütést kapott a fejére. A terembe rajtuk kívül ült még egy fiú. Barna haja volt és halványlila szemei. Szóval ő egy Hyuuga. Bólintottam, hogy elnézem az esetet. 

- Kint majd megismerkedünk jobban, gyertek! - mondtam kedvesen. 

Az Akadémia udvarában leültünk egy fa alá, vagyis csak a gyerekek.

- Na szóval szeretném ha bemutatkoznátok. Nevetek, hobbitok, mit szerettek és mit nem. Majd én kezdem. Uchiha Izana vagyok. Szeretek olvasni és utálok harcolni. A hobbim pedig a futás. Most ti jöttök. Kezdje a mókamester. 

- Az én nevem Kotoku Sora. Imádok rajzolni, és megviccelni másokat - veszem észre. - Nem szeretek olvasni. A hobbin pedig a focizás - mondta Sora. 

- Engem Mifune Yumikonak hívnak. Szeretek zenélni és az a hobbim is. Nem szeretem ha semmibe vesznek - mondta határozottan Yumiko.

-  Hyuuga Kei. Nem szeretek nagyon semmit és sok mindent utálok. Hobbim nincs, nem szoktam ilyen butaságokra időt fecsérelni... - mondta érzelem mentes arccal. Nagyon jól indul... Érdekes egy csapat lesz ez. 

- Rendben. Holnap kilenckor a hármas edzőtéren találkozunk, majd ott elmondom a feladatokat - adtam meg az utasítást. Mind hazamentek, én meg csak a fejemet fogtam. Jó kis csapat, nem mondom.

Foglaljuk össze. Sora a csapat móka mestere, Yumiko pedig az aki rendbe rakja Sorát. Kei pedig... Kei vele nehéz lesz összedolgozni, elzárkózik a többiektől. Majd holnap meglátjuk mi lesz velük.