Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Konoha

A háborúnak vége lett. A bátyám meghalt. Már csak a táj emlékezteti az embereket, hogy háború volt. 

- Izana... - Tobirama hangja zavarta meg a gondolataimat. - Most már mennünk kell... - mosolygott rám megnyugtatóan. Segített felállni, de megszédültem és elestem. Tobirama fogott meg. - Minden rendben? - kérdezte ijedten. Bólintottam, majd a kimerültségtől elájultam. 

Egy fehér szobában ébredtem fel. 

- Végre felébredtél! Már kezdtünk aggódni! - köszöntött Tsunade. 

- Mennyi ideje alszok? 

- 3 napja - kaptam válaszul. - Jócskán túlerőltetted magad. Már azt hittem fel se kelsz. 

- Hol vagyok most? 

- Üdvözöllek Konohában! - mondta nagy mosoly. Visszamosolyogtam rá, majd próbáltam kikelni az ágyból. - Hé! Még pihenned kell! - tessékelt vissza Tsunade az ágyba.

- Jól vagyok... - mondtam halkan. Tsunade megsimította a fejem tetejét, és egy mosolyt küldött felém.

- Akkor gyere, valamit még el kell intéznünk - segített kimászni az ágyból.

- Tsuna, merre vagy? - rontott be Hashirama a szobába. Majd meglátott engem. - Izana, hála az égnek jól vagy! - jött oda hozzám és megölelt. - Tsunade! Te a Hokage vagy, nem tűnhetsz csak úgy el! - szidta le Hashirama az unokáját. 

- Nagyapa, nem kell utánam koslatnod örökké! Már az idegeimre mész! - vágott vissza, mire Hashirama, ilyen, depressziós állapotba került. Én csak nagyokat pislogtam. Tsunade pedig a szemét forgatta. - Hagyd, ő mindig ilyen! - halkan felnevettem. Sose gondoltam volna, hogy ő ilyen lenne.

- Tsunade baa-chan! Izana, felébredt már? - ugrott be Naruto az ablakon. Mikor meglátott hatalmas mosoly terült el az arcán. - Úgy látom már igen! - majd meglátta az Elsőt. - Ennek mi baja van? 

- Csak a szokásos! - jött még egy ember. Nem más mint Tobirama. - Végre felkeltél, már nagyon aggódtam érted! - szorosan magához ölelt és emiatt a hasamban élő lepkeraj feltámadt, és az arcom egy vörösebb árnyalatot vett fel.

- Öregem, nem most kell csajozni! - szólalt meg Naruto, mire még vörösebb lettem. 

- Hallgass! - szólt rá Tobirama idegesen.

- De most tényleg! Egész végig itt kuksoltál! - mesélte Naruto, mire az arcom egy paradicsoméval lett egyenlő és Tobirama is vörös lett. 

- Narutoooo! Shannaro! - jött be egy rózsaszín hajú lány, és teljes erejéből képen törölte Narutót, mire ő a falnak csapódott. - Fogd már be! - üvöltötte le a fejét. 

- Sakura-chan...  Ez fájt! - panaszkodott Narutó.

- Negyedik, neveld már meg a fiadat! Nagyobb idióta mint az apja! - tolta le Tobirama, az újonnan érkezőt. 

- S-Sajnálom! - vakarta a tarkóját Minato.  

- Várjunk, maga Naruto apja? - kérdeztem meg döbbentem. Szóval ezért ilyen nagy a hasonlóság köztük.

- Én lennék - mosolygott kínosan.

- Akkor ezért ilyen nagy a hasonlóság. De ha szabad tudnom, mi ez a nagy felhajtás? - kérdeztem meg. 

- Meglepetés! - jött meg Sasuke is. Komolyan, más nem akar jönni? 

- Na most, hogy mindenki itt van! - csapta össze Tsunade a kezét. - Mostantól hivatalosan is konohai Shinobi vagy - nyújtott át nekem egy fejpántot, amin Konoha jele volt. - Jounin rangot kapsz. Remélem nincs ellenedre! - mondta mosollyal az arcán. Körbenéztem a helyiségben. Mindenki mosolygott. 

- De... - hirtelen mindenki szájáról lehervadt a mosoly. - Az emberek nem fognak gyűlölni, azért, mert Madara testvére vagyok? - kérdeztem meg. De már reakciójuk volt mint vártam. Mosolyogtak. Ez fura.

- Emiatt nem kell aggódnod. Mindenki Konoha hősének tekint - válaszolta Hashirama.

- Tessék? - szerintem az előbb nem hallottam jól. Viszont mindenki mosolygott. Én pedig csak értetlenül álltam ott. 

- Jól hallottad - válaszolta Minato, hatalmas mosollyal az arcán. Mikor elért a tudatomig, hogy tényleg komolyan mondják, a szememben könnyek gyűltek. 

- Köszönöm! - mosolyodtam el én is, majd felkötöttem a fejpántomat. Mostantól én is konohai Shinobi vagyok. 

- Majd én körbevezetlek a faluban! - ugrott fel Naruto, de a rózsaszín hajú lány leütötte.

- Naruto! A Második akarja körbevezetni! - ránéztem az említett személyre, akinek az arca vörös volt. Nem bírtam visszatartani a nevetést. 

- Gondolom sok dolga akad, szóval nem akarom zavarni. Ezért elfogadom, az ajánlatod - mosolyogtam Narutóra. -  Remélem nem bánod! - néztem vissza Tobiramára, akinek még most is vörös volt a feje. 

- N-Nem... - mondta lesütött szemekkel. 

- Há! Öregember, lekoptattak! - nevetett fel Naruto, de ezúttal Tsunade csapta le. 

- Tsuna! Ne szabad ilyen erőszakosnak lenned! - tolta le Hashirama Tsunadét.

- Pofa be! - Hashirama megint depressziós hangulatra váltott. Tsunade megfogta és a vállára kapta az Elsőt. - Mi megyünk, még sok elintézni valónk van - majd megfogta Tobirama  páncéljának szőrme részét és húzni kezdte kifelé, majd eltűntek. Csak nagyokat pislogtam. 

- Még be sem mutatkoztam, Sakura vagyok! - nyújtotta a kezét a lány. 

- Lustaság talpra! - szólt Sasuke Narutónak, aki ájultam feküdt a földön. Jó nagy ütést kaphatott. - Nem hallod! Naruto!

- Őt nem lehet ilyen könnyen felébreszteni - forgatta meg a szemét Sakura. - Naruto! Rámen! - erre rögtön kipattantak a szemei. 

- Mi? Hol? Rámen! 

- Én is megyek! Viszlát! - köszönt el a Negyedik. 

- Na akkor! - csapta össze a tenyerét Naruto. - Irány Konoha utcái! - és fogta magát és kiugrott az ablakon.

- Én inkább az ajtót megyek ha nem baj! - kiáltottam utána. 

- Ez a Naruto. Sose nő fel! - csóválta a fejét Sakura. - Na de induljunk!

A kórház előtt Naruto várt minket. Ha nem lett volna velem Sakura és Sasuke akkor biztos nem értettem volna semmit se.  

- Akkor most itt a kedvenc helyem! - álltunk meg egy bódé előtt. - Ichiraku Rámen Standja! - mutatott a nagy mosollyal az arcán a bódéra. - Itt adják a legfinomabb ráment az egész világon! - majd bement a bódéshoz. - Jó napot!

- Ebben tényleg igaza van! Itt adják a legjobb ráment - helyeselt Sakura. - Menjünk be! - fogta meg a kezem és behúzott. - Jó napot! - köszönt Sakura.

- Á! Neked is Sakura-kisasszony - köszöntötte jókedvűen a bácsi Sakurát, majd mikor meglátott engem kiesett a kezéből a merőkanál amit tartott, nagy csörömpöléssel ért földet. Megfagyott a levegő. Én meg felkészültem, hogy elhord mindennek.

- Csak nem maga Uchiha Izana? - kérdezte tátott szájjal a bácsi. 

- Én lennék - válaszoltam félve.

- Nagyon örülök a találkozásnak! - mondta kirobbanó örömmel az öreg. Nagyon meglepődtem a reakcióján. - Nagy megtisztelés, hogy itt eszik nálunk. Konoha egyik hőse! Foglaljon helyet, kérem! Máris készítünk magának egy tál ráment! - csak pislogtam kettőt az öreg reakcióján. 

- Gyere ülj már le! - rántott le egy székre Sasuke. Még mindig a döbbentet hatása alatt álltam. - Mondtuk, hogy nem kell aggódnod! - majd rövidesen egy tál gőzölgő ráment raktak elém.

- Nem kéred? Mert akkor én szívesen megeszem! - mászott már szinte az arcomba. 

- Naruto! - csapta le megint Sakura Narutót. - Ne is törődj vele! - bólintottam és elvettem egy evőpálcikát. Megkóstoltam a Ráment. Nem hazudtak. Ez valami Isteni finom. Mindenki várta a reakciómat.

- Az valami Isteni! - mondtam nagy boldogan.