Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Évek

Bár mennyire is utálni akartam nem tudtam. Nem tudom elfelejteni Őt.

Otthon Apám mindenről kifaggatott, Senjukkal kapcsolatban. Semmi újat nem tudtam mondani.

- Csak ennyi? - kérdezte Apám karba tett kézzel.

- Igen - válaszoltam halkan. Apám csak bólintott.

- Úgy döntöttem, hogy nem veszel részt a harcokban, Viszont... - elsőnek megörültem, de tudtam, hogy csak most jön a fekete leves. - Ugyan úgy fogsz a bátyáddal edzeni. Azoknak a szavaknak amit akkor mondtál nagy súlya van. De be fogod tartani, ezért erősebbé kell válnod. A gyűlölet segíteni fog ebben! - felállt és elment. Nem kegyelmezek neki. Hát nem tudom. Tudom mekkora súlya volt a szavaimnak, de, hogy be fogom-e tartani, azt majd az idő eldönti.

Másnap reggel, a nap keltett. Reggelinél feszült volt a hangulat. Nem is csoda, Madara, mondhatni sötét aura vette körül. És vele kell edzenem, majd. Nekem végem.

Reggeli után kimentünk arra a helyre, ahol gyakorolni szoktunk (Mi nem mehetünk ki. Hülye korona...). Madara szótlan volt. Még félelmetesebb.

- Ma a genjutsut fogjuk gyakorolni, szóval küld rám a legerősebbet! - utasított a bátyám. Na most, a genjutsu nem épp az erősségem, de nem vagyok annyira rossz benne.

- Re-Rendbe! - dadogtam. Magamban elmondtam egy imát, majd hozzá kezdtem a jutsuhoz.

Előhoztam a Sharinganom. Majd Madarát a genjutsu világba száműztem. Igazából csak annyiból áll, hogy azt a személyt aki a hatása alá kerül elveszíti az érzékeit. Látás, hallás, szaglás majd az irányítást a teste felett, viszont a fájdalom érzete megnő. Jó kis genjutsu, nem mondom.

Bármit csináltam, Madara meg se rebbent. Ez már nem ijesztő volt hanem már félelmetes.

- Csak ennyit tudsz? - kérdezte meg. Csak annyit vettem észre, hogy lüktet a fejem és már nem is látok. Ezt meg mikor? Vissza fordította rám a jutsut.

Iszonyatosan fájt mindenem. A legapróbb széllökés is fájdalmas ilyenkor. Végre vége lett mindennek. Megint láttam. A földön feküdtem. A nyálam is kifojt. Madara, pedig előttem állt.

- Gyenge vagy! - belém rúgott, majd ott hagyott. Megint olyan mint volt. Miután nagy nehezen feltápászkodtam, Izunával találtam szembe magom.

- Jól vagy? - kérdezte meg.

Itt változott meg az életem gyökeresen. Napi szinten edzettem Izunával és Madarával, már amikor nem harcoltak. Gyógyító tudásom miatt én ott segédkeztem. Minden nap erősebb lett, ahogy Madara bátyám is. Napi szinten összecsaptak Hashiramával, és minden nap kezdett jobban magába fordulni.

Pár évvel később:

Évek teltek el mióta megtörtént a találkozásunk a Senjukkal. Azóta nem változott semmit se a kapcsolatunk, minden nap összeütközünk. Én magam viszont sokat változtam. Kivéve egy dologban. A genjutsuban, taijutsuban, ninjutsuban jelentős eredményeket értem el. A kenjutsut pedig mesteri szinten űzöm. Külsőm viszont nem sokat változott, kék magas galléros ruha, a hátán az Uchiha klán címerével és kék nadrág. A hajam pedig már a combomig ér. Szokásos Uchiha öltözet. Ami a családomat illeti. Izuna lett a legjobb barátom, neki mindent elmondok. Apám, meghalt egy harc során. Madara bátyám, pedig a vezér lett. Vele semleges lett a kapcsolatom, nem beszélek vele. Én pedig, orvosi ninjaként, fontos szerepet töltök be a csatákban.

Madara szemszöge:

Hashiramával harcolok. Már a chakrám nagy részét elhasználtam, de ő is. Izuna Tobiramával harcol. Hatalmas gőz felhő.