Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Ez mi? Háború! Mi van?

Izana szemszöge:

Kinyitottam a szemem. De, hogy? Én már meghaltam. Egy fa dobozban lehettem. Előttem egy hatalmas sivatag. Ez így mi? De inkább az a kérdés, hogy miért nem tudom irányítani a testem? Kiléptem és a bátyámmal találtam szembe magam. Valaki magyarázzon már meg valamit!

- Ez mi? - kérdeztem meg tőle.

- Háború! - válaszolt tömören.

- Mi van? - kérdeztem meg éretlenkedve. - Hol vagyok? Mit keresek itt? Miért élek? Te mit keresel itt? És ez ki? - mutattam a mellettem lévő bekötözött emberre.

- Feltámasztottak! - válaszolta.

- Sokkal előrébb vagyok - forgattam meg a szemeimet. - Miért nem tudom irányítani a testem?

- Azért mert ez az Edo Tensei nevű jutsu, és a használója irányít téged! - válaszolta. Na tőle se tudok meg sok mindent.

Valami szikla féleséghez sétáltunk. Az még mindig zavar, hogy nem tudom irányítania testem. Bennem meg kérdések ezrei kavarogtak, de úgy érzem Madara bátyámból nem fogok választ kicsikarni. Hirtelen rengeteg ember chakráját éreztem meg. Az a bekötött fickó előre ment. Utána Madara és én zártam a sort. Shinobikat pillantottam meg. Ez tényleg háború. De mintha más nemzethez tartoznának. Na most már tényleg érdekel mi van itt. Miután megláttak minket rögtön megbeszéltek valamit. De valami olyasmit, hogy még egy madara feltámasztott Jinchuurikik. Ez most mi? Nem értek semmit.

- Efelől nincs semmi kétségem... Ő Uchiha Madara. De ki az a lány mellette? - kérdezte egy pici öregember.

- A fejpántjukon az áll, hogy "Shinobi". De a ruházatuk alapján, mind különböző nemzet tagjai Ez egy új szövetséges haderő? - kérdezte bátyám. Én mosolyogtam. Szóval béke van, vagyis volt. Sikerült.

- Biztos a háború miatt hozták létre. - válaszolta a múmia.

- Ez az Ő műve... Biztos forgat valamit a fejében... Viszont nem úgy tűnik, mintha minden terv szerint haladna. Különben miért így támasztott fel minket...? - kérdezte magától. Én meg csak álltam ott és néztem, mint borjú az új kapura. Milyen terv? És ki az az Ő? - Ki használja az Edo Tenseit?

- Ki tudja... - hirtelen máshogy kezdett el viselkedni. - Kabuto vagyok! - szólalt meg másik hangon. - Az Ő partnere.

- Az Edo Tenseien keresztül beszélsz hozzám? Milyen barátságtalan...

- A te Edo Tenseid különleges. Úgy készült, hogy olyan legyél mint "fénykorodban".

- Te tudod milyen voltam fénykoromban? - kérdezte Madara összevont szemöldökkel. Na igen ezt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány hirtelen, nem, hogy azt miről beszélnek.

-Nem. Ezért is kérlek, mutasd meg nekem az Uchihák legendás erejét. És a testvéred is - pillantott rám. Na én most végleg elvesztem. Egy nagy rakás homok elakart kapni bennünket, de mind szétugrottunk. Engem inkább ugrasztottak. A Shinobik előtt értünk talajt.

- Nos akkor! - mind a ketten elkezdtünk feléjük sétálni. Mindenki harcpozícióban volt. Majd szaladni kezdtünk.

- Ne nézzetek közvetlenül a szemébe! - utasította a kis öregember őket.

Ordítani kezdtek. Fegyverekkel kezdtek el felénk szaladni. Madara eltarolta őket, szó szerint. Bárki is támadott rá kivédte. Nálam se volt más a helyzet. Valahonnan csórtam egy kardot és azzal kaszaboltam az embereket.

Valaki támadása eltalálta Madarát, így hátra repült. Bárki is volt, csak gratulálni tudok neki. Egy legyezős nő volt az. Madara leporolta magát, ezzel felidegesítette a szőke hajút. A bátyám tűz elemű jutsuval támadott, a legpusztítóbbal. Istenem! Valaki állítsa meg! Jó pár Shinobi víz elemű ellentámadást indított így megfékezték.

-Hála az égnek! -sóhajtottam fel. Igaz irányítanak, meg nem tudok semmit, de akkor is én mindig a békéért küzdöttem, és ez most sincs másképp. Annyit leszűrtem a dolgokból, hogy Madara és én ellenség vagyunk, még ha én nem is akarom.

A hatalmas gőzfelhőben nem nagyon láttak az emberek és így Madara egy támadást intézett feléjük, amit nem tudtak kivédeni. A láng bombák sorra csapódtak a földbe. Bárcsak tudnám irányítani a testem. De mivel ilyet nem tudok, jelen pillanatban, megint elkezdtem az embereket kaszabolni. Viszont legnagyobb meglepetésemre ezek homokból voltak. Hirtelen egy homoktenger Madara melle üldözött. A talaj megemelkedett és felülről egy sárga hajú fiú támadást indított felénk. Egy hatalmas chakra gömb szerűséget. Viszont a bátyám kék és az én vörös Susano'o - m miatt semmi bajunk nem lett.

- Susano'o... Máris aktiválták a Mangekyo Sharingant! - mondta az öreg emberke.

- Valaki elmagyarázná, hogy mi folyik itt? - kérdeztem. Viszont értetlen arcokat kaptam. - Csodás. Megint nem kapok választ.

Na és most mindenki minket támad. Minden támadás "lepereg" rólunk. Madara a kardjával több tucat embert tarolt le. Én is előhoztam a kunaimat.

- Meneküljetek! - ordítottam. Majd eldobtam a hatalmas kunait. Az emberek elugrottak és így megmenekültem. Hála az égnek.

- Mégis mit képzelsz?! - ordított rám a bátyám. - Nem azért támasztottalak fel, hogy segíts az embereknek!

- Nem én kértem! - ordítottam vissza. - Soha nem szerettem harcolni, ezt te is jól tudod. A békért haltam meg! Bátyám! Miért csinálod ezt? Nem volt elég az a sok szenvedés?! Most is folytatni akarod? Hiszen itt már béke volt!

- Az hamis volt! Majd én elhozom az igazi békét! Majd megérted!

- Nem érdekel! Te akkor is háborút szítottál! Mindent megteszek, hogy legyőzzünk! - mondtam vissza neki. Bár az, hogy ezt miképpen valósítom meg , azt még nem tudom.

- Hálátlan! De úgy sem tudsz semmit se tenni, mivel irányítanak! - ebben igaza volt, de akkor is mindent megpróbálok.

Mindenki értetlenül nézett ránk. Meg is értem őket, itt veszekszünk ketten a csatatér közepén. Jól nézhettünk ki.

Madarát lefogták homokkal. Vagyis nem. Még két kardot teremtett elő és így négy irányba vágott. Egy szép homok cunamijött felénk, de a Susano'o megvédett minket. Csak annyira lettem figyelmes, hogy a homok kiránt a Susano'o - ból. Ügyes ez a fiú, bárki is az. Madarát pedig megtámadja az a szőke gyerek aki az előbb is próbálkozott.

- Ez mi? - kérdeztem szinte magamtól. Madara elszívta a támadást. A szeme... Ez a Rin'negan? De mégis hogyan? Vissza ugrottunk a sziklára ahol az a, mint megtudtam, Múú volt.

- Akkor jól gondoltam. Ha képes vagy a Sharingan mesterévé válni, akkor utána Rin'negan vár rád - beszélgetett Múú a bátyámmal. Még ők bájcsevejt fojtattak és döbbenten néztem.

- Nem sokkal halálom előtt sikerült felébresztenem a Rin'negant. A neved Kabuto, ugye? Mit tettél a testemmel?

- Ahogy mondtam. Életed legjobb formájában hoztalak vissza.

Nem is figyeltem arra amit beszéltek. Inkább azon járt az eszem, hogy hogyan tudnék kiszabadulni a jutsuból. De még kézjeleket sem tudok csinálni.

A bátyám megint belekezdett egy jutsuba. Egy hatalmas meteorit közeledett a föld felé.

- Állj! Bátyám! Miért csinálod ezt? - üvöltöztem, de nem hatotta meg. Csak arrébb lökött. Biztos nem fogja leállítani. Akkor... - Mindenki meneküljön a legmesszebbre! - üvöltöttem, hogy mindenki meghallja. Mindenki rohanni kezdett. Kivéve egy, repülő Shinobi. Hát ez meg mit akar? A meteor lassulni kezdett, a homok fiú pedig a homokjával megállította. - Hál' Istennek... - sóhajtottam fel megkönnyebbülve. És ekkor megéreztem még egy meteort. Nem lehet. - Jön még egy! Meneküljetek! - ordítottam, de már késő volt. Feltűnt a második meteor is.

Becsapódott. Nem tudom, hogy, vagy miként de regenerálódni kezdtem. De az a látvány, borzalmas volt. Halott emberek mindenhol. Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Miért?