Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Csapatmunka!

- Gratulálok! Mind megbuktatok! - mondtam lenézően. - Megszerezhettétek volna a csörgőket, ha össze dolgoztok! - tettem csípőre a kezem. - Amikor Sora a klónokkal támadott, a másik kettő nyugodtam támadhatott volna - Sora látszólag megörült. - Sora, nem kell örülnöd. Amikor Kei támadott akkor ahelyett, hogy lekiabáltad volna, inkább a következő lépést kellet volna, hogy kitaláld - rögtön lelombozódott. Yumikora néztem. - Yumiko, a te támadásaid egymagukban nem értek semmit. Viszont elterelésnek tökéletes lett volna. Addig bármelyikőtök támadhatott volna - néztem a két fiúra. - Te pedig Kei... - néztem a Hyuuga fiúra. - Csalódtam benned - csak ennyit mondtam neki, de megtette a hatást. Mind a hárman a földet bámulták. Szégyenükben fel se mertek nézni. Nagyot sóhajtottam. - Adok még egy esélyt! - mondtam ki végül. Mind a három felkapta a fejét. Az arcukon sokféle érzelem volt, de legfőképp öröm. - Egy órát kaptok. Ha egy csörgőt is megszereztek nem buktok meg. De sokkal kegyetlenebb leszek! Indul! - mind a hárman elugrottak.

     A három jómadár megbeszélést tartott. Percekig nem jöttek elő, majd az egyik fa megzörrent. Kei leugrott elém. Majd meghallottam egy dallamot. Yumiko kőgólemjei megint előmásztak a földből. Már tanultak valamit. Két klónt készítettem, azok a gólemeket vették célba. Én, az igazi, pedig Kei-jel harcoltam. A chakra pontjaimat célozta, de elhajoltam az ütései elől. A hátam mögül jött egy támadás. Sora fekete-fehér lényei támadtak. Egy kunait a kezembe véve egy a falombjába dobtam, majd elteleportáltam. Sora lényei, és a gólemek egymásnak csapódtak, és megsemmisültek. 

- Te idióta! - üvöltötte le Yumiko Sora fejét. 

- Hallgassatok már! - szólta le őket Kei. Mind a kettő elhallgatott. 

    Kei kiszúrt engem, és intett a csapattársainak. Mit csinálnak most? Sora klónjai körülvettek, és egyszerre ugrottak rám. Sorra tüntettem el őket. Ekkor egy széllökés lelökött s faágról és így egyenesen Yumiko elé estem. A kis cselesek. Yumiko Taijutsuval próbálkozott. Az ütései elől kitértem. Ideje egy kicsit bekeményíteni. 

- Katon: Füstben rejtőző! - a számon füstöt fújtam ki, így eltűntem a látóteréből. Yumiko köhögve ugrott ki a füstfelhőből. 

- Széllökés! - Kei elfújta a füstöt, de senki nem volt már ott. 

     A hátuk mögé kerültem és így könnyű célpontokká váltak. Egy rúgással előre repítettem őket. Kei a földre érkezett, míg Yukino egy fának csapódott. Rövidesen felálltak, a szemükben elszántság csillogott. Mind a kettő támadott. A lábam alól megint chakrát éreztem. Sora megint onnan próbálkozik, csak annyi különbséggel, hogy most van csapatmunka. 

     Keit és Yukinot a kezüknél fogva eldobtam, míg Sorát a ruhájánál megragadva kirántottam a földből és a földre taszítottam. Mind a három fáradtan lihegve feküdt a földön. Letelt az idejük. Feltápászkodtak és elém álltak.

- Köszönjük Sensei! - mind a hárman meghajoltak, én csodálkozva néztem végig a társaságon. Végül elmosolyodtam.

- Nagyon ügyesek voltatok! - felnéztek, és talán ez egy kis vigaszt nyújtott nekik. - Mind átmentettek! - mondtam mosolyogva. Az a három pedig még mindig nem fogták fel a helyzetet.

- Köszönjük, hogy megtanította  mi a csapatmunka. Legkö... Mi? - nézett rám értetlenül Sora.

- Átmentetek!

- De nem sikerült elvenni egy csörgőt sem! - értetlenkedett.

- Engem az érdekelt, hogy hogyan működtök csapatként. És mind jól teljesítettetek. Holnap kezdődik az edzés!

- Ez az! - bokszolt a levegőbe. Yukino boldogan mosolygott. Kei is pedig eleresztett egy féloldalas mosolyt és hümmögött egyet. 

- Látom nem buktattad meg őket! - hallottam egy hangot a hátam mögül. A gyerekek tátott szájjal bámulták az illetőt. Hátra fordulva Tobiramával találtam szembe magam. 

- Megérdemelték, hogy Geninek legyenek! - mosolyogtam rá. A csapatom pedig még mindig mozdulatlanul álltak. Azt hittem már, kővé váltak. De nem, néha pislogtak kettőt. 

- Ez a Második Hokage! - ocsúdott fel elsőnek a döbbenetből Sora. - Mit keres itt? - kérdezte meg értetlenül. Tobirama összehúzott szemöldökkel nézte. 

- Hogy beszélsz vele?! Te idióta! - csapta le teljes erejéből Yukoni, ami azt eredményezte, hogy egy hatalmas púp nőtt a fején. - Üdvözlöm Hokage-sama! - hajolt meg illedelmesen. 

- Szóval ők a csapatod. Szép kis társaság... - rázta a fejét mosolyogva Tobirama. - Ha nem tévedek te vagy Yukino. Örvendek a találkozásnak - biccentett egyet a lány felé, akit az ájulás kerülgetett. - Ha nem tévedek te vagy Sora... Sokat hallottam rólad. Te vagy az a kis bajkeverő - szúrós tekintettel nézett a fiúra, aki kínosan elmosolyodott. 

- Nem tévedett akkorát! - mondta ki nevetve, majd még egy fejre mért ütést kapott. 

-Te lennél a Hyuuga fiú, Kei - nézett a rá. 

- Én lennék! - mondta semlegesen arckifejezéssel. 

- Csak beugrottam pár megnézni, hogy haladtok. Most mennem kell! - köszönt el. Nekem adott egy gyors csókot a számra, és már el is tűnt. A csapatom fiú tagjai, értetlenül és némi undorral néztek rám, vagyis csak Sora. Keit hidegen hagyta. Fiúk. Yukino pedig olvadozott. 

- Nagyon aranyosak együtt! - olvadozott továbbra is Yukino.

- Ez a zsémbes öregember és a Sensei? - kérdezte értetlenkedve, de megint csak egy kupán vágást kapott. Szerintem lassan agyrázkódást kap. 

- Hallgass! 

     A reakciójukon muszáj volt nevetnem. Nagyon hasonlítanak valakikre.