Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Élők sorában

Az óriás meztelencsigához érve, Tsunadét pillantottam meg. A teste egyik része egy farönk alatt volt. A másik kicsit távolabb. Elborzadtam.

- Hokage! - mondtam halkan. Még mindig sokkos állapotban voltam. A teste szétszakadt, mégis él. - Azonnal segítek! - már a másik feléért igyekeztem, mikor halkan megszólalt.

- Hagyd! Elsőnek hozd ide a többi Kagét! - mondta rekedtes hangon.

- De Hokage!

- Kérlek..! - válaszul csak bólintottam. Csináltam magamból négy klónt, az egyiket itt hagytam Tsunadénál, a többivel pedig a Kagékat mentem megkeresni. A meztelencsiga egy kisebb része rám mászott.

Nem kellet sokáig keresnem. Gaarát láttam meg a földön. Egy szikladarab volt a lában és vérzett a feje. Eszméletlen volt. Melléugrottam és a fejét kezdtem el gyógyítani.

- Miért fehér a chakrád? - kérdezte a csigusz.

- Ez egy különleges gyógyító technika. Sokkal gyorsabban gyógyítja be a sebeket, de rengeteg chakrába kerül. Ha nem lennék feltámasztva, erre most képtelen lennék - magyaráztam meg. A Kazekege nyöszörögni kezdett.

- Hol vagyok? Au! - próbált felállni, de a kő miatt nem bírt.

- Kérlek maradj nyugton! Még nem végeztem! - felkeltem és a lábán heverő követ kezdtem el figyelni. Szerencsére nem ért vénát. - Ez most fájni fog! - figyelmeztettem és megmozdítottam a követ. Gaara felszisszent. Levettem a követ a lábáról és azonnal gyógyítani kezdtem. Szépen lassan beforrt a seb. Gaara rögtön fel akart állni. - Várj! Hadd segítsek! - félvállra vettem. - Katsuyu értesíts a klónjaimat, hogy találkozunk a Hokagénál!

- Rendben!

- A többiek, hogy vannak? - kérdezte a Kazekage úr.

- A Hogakénak súlyos az állapota, a többieket még nem tudom. De most induljunk! - biccentett egyet, majd ugrálni kezdtünk Tsunadéhoz. Nagyon aggódtam a többiek állapota miatt.

A Hokagénál már vártak a klónjaim. Ott voltak a Kagék is, többnyire a saját lábukon álltak. gyorsítottam a tempón így egy szempillantás alatt odaértünk. A Hokage már egészben volt de még mindig kritikus volt az állapota. Letettem a Kazakagét és visszahívtam a klónjaimat, majd elkezdtem Tsunadét gyógyítani.

- Katsuyu, segíts kérlek! - a csiga rögtön vette a lapot, majd a Hogakéra mászva ő is gyógyítani kezdte. Bár mennyire is próbálkoztam, nem akart beforrni a sebe. Igaz a vérzés már elállt. Könnyek szöktök a szemembe. Én tényleg haszontalan vagyok. - Sajnálom... - gördült le az első könnycsepp az arcomon. - Sajnálom, hogy nem tudtam többet tenni. Tényleg haszontalan vagyok. Gyenge vagyok, miattam most mindenki szenved. Sajnálom... - már patakban folytak a könnyeim. Valaki a vállamra rakta a kezét.

- Senki sem hibáztat! Mindent tőled tehetőt megtettél! - mosolygott rám biztatóan Oonoki.

- De az sem volt elég... - folytattam a gyógyítást, abban reménykedve, hogy sikerül megmentem az életét.

Tobirama szemszöge:

Kinyitottam a szemem. Egy fura helyen találtam magam, még furább emberekkel. Majd észrevettem egy ismerős alakot.

- Csak ne már megint az az Orochimaru nevű Shinobi.... - ismertem fel az alakot. Mennyire gyűlölöm, majdnem annyira mint az Uchihákat.

- Ezt hogy érted? - kérdezte a bátyám.

- Azt gyanítom ő törte fel a Shiki Fu-jin jutsut, ami eddig elzárva tartott minket, hogy aztán az Edo Tenseivel újjáéleszthessen - szólalt meg Hiruzen. Már megint az én technikámat használják.