Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Április 1.

     Az elmúlt egy hónapban nagyon sok minden történt. Először is: A Hatodik Hokage Hatake Kakashi lett, és így Tsunade gyakrabban át járt hozzánk. 

     Azóta én és Tobirama elköltöztünk, és Liliom is jött velünk természetesen. Mind kiderült nagyon szeret beszólogatni az a macska. De így is aranyos. Már amikor nem jön rá az öt perc. Akkor kiálthatatlan. 

     A csapatommal sok küldetésre megyünk. Sora legnagyobb örömére, már nem D-szintűek. Nagyon megszerettem ezt a három lurkót, de Tobirama is, főleg Sorát. Szívják egymás vérét. Sokat fejlődtek és a csapatmunkájuk is javult. Kei is egyre felszabadultabb, és többet is beszél, meg néha-néha el is mosolyodik. 

     A mai nap elég különleges. Nem csak azért, mert Sora biztos mindenkit megviccel, hanem azért is, mert ma van Tobirama szülinapja. Estére meglepetést készítünk neki. De a nap folyamán is lesznek... Úgy érzem nem is kevés. 

     A reggel a megszokott módon telt. Egészen addig, amíg ki nem léptünk az utcára. A nap kellemesen sütött. Már akartam volna rálépni az ajtó előtti lépcsőre, mikor megcsúsztam. Hirtelen nem volt mibe kapaszkodnom, így Tobiramába kapaszkodtam meg, így őt is rántva magam után. 

- Ez meg mi volt? - kérdeztem miközben feltápászkodtam a földről.

- Nem mi, hanem ki! - mutatott az egyik fa irányába. 

- Jaj nekem! - csaptam a homlokomra sóhajtva. Hosszú nap elé állunk. Nagyon hosszú. 

    Miután sikeresen feltápászkodtunk, az edzőpálya felé vettük az irányt. Mióta Kakashi az új Hokage, Tobirama is besegít az edzésekbe. Minden lépésünk re figyeltünk, mert drága Sora igazán jó a csapdák felállításában. Mindannyiunk örömére... 

     A csapatom két tagja már ott várt minket. Az Yumiko tiszta tinta volt. Kei hajából pedig csöpögött a víz. 

- Látom titeket is megviccelt! 

- Igen... - mondták egyszerre unottan. 

- Nem is egyszer... - szólalt meg Kei. Érdeklődve fordultam felé. - Nem rég még én is tinta voltam. Mikor idejöttünk, tintával teli lufikat dobott ránk. Sikeresen kivédtük őket, csak sajnos mi is tinták lettünk. Utána mentem, hogy móresre tanítsam, csak belesétáltam az egyik csapdájába és a folyóba estem - mesélte el a történteket. 

- Ez még a jobbik esett, te legalább nem vagy tiszta mocsok! - mutatott magára Yumiko. - Sensei, magát is megtréfálta?

- Bekente a lépcsőnket olajjal. Szét taknyoltunk... - mondtam kínosan leszegett fejjel. 

- Ha ma találkozom vele, szépen el fogunk beszélgetni... - mondta maga előtt összefont karokkal. - De attól még megtartjuk az edzést. Sora tréfái nem fognak ki rajtunk! - mondta majd pár lépést tett előre, és... Egy gereblye nyele arcon találta. Szitkozódva kapott az orrához.  Ijedten a szám elé kaptam a kezem. Ó Istenem... és még alig kezdődött el a nap. 

- Jól vagy? - kérdeztem meg visszafojtott nevetéssel. Kedves vagyok, mi? Az orra vérzett. - Mindjárt meggyógyítom! - a kezem az arca elé raktam és gyógyítani kezdtem. Pár perc után elállt a vérzés. 

- Ha én elkapom azt a gyereket.... - tervezgette, hogy mit csinál vele, ha elkapja. 

- Nyugodj meg... Majd megkapja a büntetését! Ha egyszer előmerészkedik... Szerintem mára fújjuk le az edzést, jobban járunk! - mind a hárman bólogattak. - Menjetek haza, de nagyon vigyázzatok! Az lesz a legjobb, ha egy darabig nem jöttök ki a házból. 

     Az a kettő rögtön hazafelé vették az irányt. De olyan gyorsan, mintha üldöznék őket. 

- Mi is induljunk! - indultunk volna meg, de alattam beszakadt a föld. - Hogy az a... - mellkasig elsüppedtem. Tobirama csak vigyorogva állt mellettem, ahelyett, hogy segített volna. - Nem akarsz segíteni? 

- Nem nagyon. Jó látni, hogy most téged tréfáltak meg! - mondta mosolyogva, majd elindult. Tátott szájjal figyeltem. 

- Te kis... - megfogtam a lábát és kirántottam alóla. Nagy csattanással ért földet. 

-Jól van na! - kelt fel, és leporolta magát. A honom alá nyúlt, majd kihúzott a gödörből. - Így már jobb? 

- Sokkal!- vágtam rá. Majd mind a ketten elnevettük magunkat. 

     Két felnőtt ember. Egy Uchiha, és a Második Hokage úgy viselkednek, mint két kisgyerek. Szépen nézhettünk ki.

- Legjobb lesz, ha megkeressük Sorát, mielőtt még bajt csinál! - Tobirama félig felvont szemöldökkel nézett rám. - Vagyis, mielőtt még nagyobb bajt csinál! - pontosítottam.

     A faluba érve elénk tárultak a Hokage arcok kidíszítve. Kínomban már nevettem. 

- Ezt most jól megcsináltad Sora! - motyogtam, miközben a fejemet ráztam. Ekkor mellénk futott Sakura és Iruka.

- Nem láttátok Narutót? - kérdezte lihegve Sakura. - Az a hülye összefirkálta az arcszobrokat... - mondta ökölbe szorított kézzel. 

- Naruto? Nem Sora? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Sora? - nézett fel Iruka. - Ne mond, hogy ő is... - az arckifejezésem látva, nem is folytatta. - Hogy az a... Akkor tényleg baj van...

- Szerintem is... Nincs ötletetek merre lehetnek?

- Semmi...

    Ekkor Liliom és Kei futott felénk. 

- Veszett egér! - üvöltötte Liliom. Majd egy ugrással a fejemen termett. Hirtelen lendülettől majdnem hátra estem.  - Segítség! - Kei mögöttem bújt el. Ekkor egy játék egér gurult el előttünk. Liliom a fejembe mélyesztette a karmait, mire felszisszentem. 

- Liliom ne lyukazd már ki a fejem! - szóltam rá. Majd lehajoltam a játékért. Liliom beijedt és átugrott Tobiramára. - Ez csak egy játék! - mutattam fel a kerekeken guruló játékot.

- Vidd innen! - sziszegett rá az egérre. 

     Az egyik sarkon nevetés hallatszott. Az egyik ház sarkánál, pár szőke hajtincs látszott ki, viszont ez két hang hallatszott. 

- Kerülj mögéjük! - súgtam oda Tobiramának. Pár pillanat alatt a elteleportált. Két ütés és fájdalmas kiáltás hallatszott, majd a két jómadárt a gallérjuknál fogva húzott ki. Mind a kettő fején púp volt. 

- Fogtam két idiótát! - emelte fel őket.

- Ez fájt öreg! Dattebayo! - mondta az Uzumaki. 

- Kérsz még egyet? - kérdezte szúrós tekintettel. 

- Hagyja csak, azt majd elintézem én! Maguk csak törődjenek a másikkal! - Sakura a fülénél fogva ráncigálta el Narutót, Iruka is ment velük. 

- Veled meg mit csináljunk? - kérdeztem költőien. Sora behúzta a nyakát. - Szépen letakarítod a Hokage szobrokat! - mondtam ki az ítéletet.

- De az nem is az én művem volt! 

- A kis barátod, már nem lesz képes megcsinálni. Hiszen jó kezekbe került! - utaltam rá, hogy Sakura szépen elagyabugyálja majd Narutót. - És most indulás! - mondtam ellenmondást nem tűrő hangon.