Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Hogy minek...?

Pár perc várakozás után, megjött az orvosi csapat. Sakura, Tsunade és Shizune, aki a Hokage segédje. 

- Mindenki felkészült? - kérdezte meg Tsunade. Mindenki bólogatott. - Mond el kinek mi lesz a feladata! - nézett rám.

- Sakura és Shizune, ti  segítesz majd a csontok helyrerakásában. A Hokage-sama pedig Katsuyu segítségével chakrát fog közvetíteni - mondtam el a feladatokat. - Van kérdés?

- Miért kell Katsuyu segítsége? - kérdezte meg Sakura.

- Rengeteg chakrába kerül meggyógyítani a chakra pontokat, ezen felül a Sharinganom is chakrát használ, így is örülök ha nem ájulok el a kimerültségtől - bólintott, jelezve, hogy megértette. 

Átvonultunk a kórházba és neki kezdtünk a műtétnek. Négy órán keresztül tartott. A végére teljesen kimerültem, és a többiek is. 

- Nagyon ügyesek voltatok, most pihenjetek, rátok fér - oszlattam szét a társaságot.

 Én is megindultam, de megszédültem. A szemem elkezdett fájni, túl sokat használtam. Elvesztettem az egyensúlyom, de valaki megfogott. 

- Minden rendben? - kérdezte miközben átkarolta a derekamat, Tobirama. 

- Igen, csak túl sokat használtam a szemem. De meg leszek - nyugtattam meg. De szemem még mindig iszonyatosan sajgott. 

- Az lesz a legjobb ha lepihensz - nyomott egy puszit a fejem tetejére. - Haza kísérlek! - fogta meg a kezem. 

- Nincs dolgod? 

- Ennyire örülsz nekem? - kérdezte durcásan.

- Nem úgy értettem na. Örülök, hogy itt vagy, csak nem segítened kellene a bátyádnak a feladataiban? 

- Elengedett, hogy eltudjak jönni érted - magyarázta. 

- Értem. Kedves volt tőle, de szerintem már belefulladt a papírokba - mondtam nevetve. 

- Lehetséges - nevette ő is. 

Mikor hazaértünk szó szerint beestem az ágyba. Nyomban el is aludtam.

Arra keltem fel, hogy kopogtatnak. Mivel senki nem nyitott ajtót, azért gondolom egyedül vagyok itthon. Feltápászkodtam, és lementem és kinyitottam az ajtót. Tenten jött meglátogatni. 

- Jó reggelt! - köszönt hatalmas mosollyal.

- Neked is, de szerintem délután már nincs reggel - mondtam nevetve, mire értetlenül nézett rám.

- Délelőtt kilenc van... 

- Mi van? - kérdeztem kikerekedett szemekkel. - Ez most komoly...? Eddig aludtam? De gyere be, ne ácsorogj kint! - invitáltam be.

- Úgy látszik - nevetett fel. 

Átvonultunk a szobámba, és leültünk az ágyra,  és ott kezdtünk el beszélgetni.

- Képzeld! - kezdett bele nagy boldogan.

- Várj elképzelem... Meg van.

- Neji elhívott randizni! 

- Nem mondod... - tátottam el a számat. - Na és mi volt? 

- Hát... A barátnője lettem! - a nyakába ugrottam mint egy kis lány és megöleltem. Hiába vagyok felnőtt, az ember mindig tud ilyeneknek örülni. - Na, és te hogy állsz a Másodikkal? 

- Hát... Megcsókolt - erre sikítani kezdett, de olyan hangosan, hogy szerintem a szomszédok is hallották. - Hé! A fülemre még szükség van!

- Bocsi csak, annyira örülök! 

- Hallom rólam van szó! - toppant be hirtelen Tobirama. 

- Jó napot! - köszönt Tenten. 

- Neked is! Látom végre sikerült felkelned! - sétált hozzám, majd adott egy gyors csókot. - Nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen sokáig tud aludni! 

- Én sem gondoltam volna, de úgy látszik most sikerült.

- Sajnálom, hogy megzavartam a beszélgetéseteket, de a Hokage hívat - közölte komolyan. Mi rosszat csináltam már? 

- Akkor én megyek is! Viszlát!- köszönt el Tenten. 

- Valami baj van? - kérdeztem meg aggodalmasan. 

- Nem mondott mást. 

Egész úton azon agyaltam, hogy mit tettem már, vagy, hogy mi történt. Félve kopogtam be az irodába. 

- Gyere! - szólalt meg egy hang bentről. 

- Jó napot, Hokage-sama! - köszöntem illedelmesen. Tsunade összekulcsolta a kezét és úgy nézett engem. Nekem végem. 

- Uchiha Izana... - kezdet bele komoly hangon. A szívem a torkomba dobogott, valaki segítsen. - Mivel tudjuk, hogy nem szeretsz harcolni, ezért egy különleges feladatot bízok rád! - a végére elmosolyodott. Mit akar velem csinálni? - Ezennel kinevezünk csapatkapitánynak! 

Értetlenül néztem rá. 

- Hogy minek...?