Senjuk és Uchihák (BEFEJEZETT)

Te...?

Útközben kifaggatták Katsuyut a háború folyamatáról. Felébresztették  a Tízfarkút, és már majdnem teljes alakjában van. Most az Egyesített Shinobi haderővel harcolnak. Mikor már csak pár mérföldre lehettünk a csatatértől ismerős chakrákat éreztem. A bátyámét, Hashiramáét és...  A harmadik ember chakrája olyan, mint... mint... Tobiramáé.

- Hokage, lehet egy kérdésem? - valamiben megakarok bizonyosodni.

- Persze - mondta kicsit megszeppenve.

- Kik voltak az előző Hokagék? - tettem fel a kérdésemet. Egy ideig hallgatott majd megszólalt.

- El is felejtettem, te nem is tudod kik voltak az elődeim - mondta mosolyogva. - Az Első Hokage a Shinobik Istene Hashirama volt. Ő alapította Konohát - szóval sikerült neki. Elmosolyodtam. - A Második a testvére Tobirama volt - ledöbbentem. Szóval ezért éreztem a Chakráját. Őt is feltámasztották. - A Harmadik Sarutobi Hiruzen volt. A Negyedik pedig Namikaze Minato - fejezte be. De nem is nagyon figyeltem rá, ott lemaradtam, hogy Tobirama volt a Második Hokage. 

A távolban egy magas valami tűnt fel. Fura érzés fogott el.

- Ojii-sama? - kérdezte Tsunade a fejembe. 

- Ó, te vagy az Tsuna? - kérdezte Hashirama boldogan. 

- Ez a hang kétségkívül Hashirama-samáé - állapította meg Oonoki a fejemben. Kicsit sem fura. Neeeeeem. 

- Vagyis akkor az Öt Kage elég közel van ahhoz, hogy elérje őket a jutsum! - hallottam meg egy idegen lány hangját. 

- Hoppá! Később kell nosztalgiáznunk. Van pár dolog, amit továbbítanom kell nektek ás mindenki másnak is - váltott komolyabb hangszínre Hashirama. - Jól figyeljetek! 

Egy gyors magyarázással később:

- Szóval mi csak tápanyag vagyunk annak a fának? - értelmezték a hallottakat a Shinobik.  

- Ha tényleg csak 15 perc van hátra, akkor őrültség az egész! - akadt ki valaki. - Még csak a közelébe se tudunk menni. 

- Mégis ha nem teszünk semmit, az eredmény ugyan az lesz. Vagy ki kell vágnunk a fát, vagy a megmaradt időben kell legyőznünk őket. Megmondtam, hogy ne adjátok fel a reményt! 

Majd érzéseket kezdtem el érezni. Erős és őszintéket. Ezek Naruto érzései. Emlékképek villantak fel a fejembe. Naruto emlékei. 

Pár percnyi repülés után végre megérkeztünk a csatatérre. Sokkal szörnyűbb volt mint gondoltam. Mindenhol kiszáradt holttestek. Leugrottunk a Shinobik közé. Majd szétszóródtunk. Útközben egy hatalmas robbanást láttam a fa egyik gyökere körül. 

- Ez Naruto! - mondta Tsunade, mivel ő is velem tartott. 

Pár pillanat múlva elérkeztünk egy helyre, ahol a Hokage rögtön gyógyítani kezdett egy fiút. Én meg megláttam Őt... Tobiramát. Nem változott semmit azóta, hogy utoljára találkoztunk. Még mindig a kék páncélját viselte, amin a szőrme volt. Az arcán ott volt a három piros csík. A szeme pedig vörös. A kezét szokása szerint összefonta maga előtt. Pont ugyan olyan, mint mikor meghaltam. Felém fordította a a fejét és tátott szájjal bámult. 

- Izana?! - vett észre Hashirama. - Téged is feltámasztottak? - ugrott közelebb hozzám. 

- Mint látod - mutattam magamra. Majd megint Tobirama felé pillantottam. Még mind ledöbbenve nézett rám. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, de mivel egy háború kellős közepén vagyunk, nem tehettem meg. Valaki a vállamra tette a kezét. 

- Nyugodtan beszélj vele - nézett rám biztatóan. Mosolyogva bólintottam, majd egy ugrással Tobirama mellet teremtem. 

- Te...? - nézett rám értetlenül. Már szólásra nyitotta a száját, de belé fojtottam a szót.

- Majd elmagyarázom. De most háború van - fogtam meg az egyik karját. Ő csak komoly tekintettel bólintott, bár mintha egy mosoly bújt volna meg a szája sarkában.

- Vágjuk ki végre ezt a hatalmas fát, amíg lefoglalják őt a harcban! - hallottam meg Hashirama hangját. - Adjunk okot a reményre! Előre! - mindenki egy emberként indult meg a fa felé.

- Kaphatnék két kardot? - kérdeztem meg a fa felé futva. A mellettem lévő Shinobitól kaptam kettőt.

- Köszönöm, és mindent bele! - köszöntem meg a kapott fegyvereket és gyorsítottam a tempómon.

A fa gyökerei közeledni kezdtek felém, de egyszerűen levágtam őket. Az ágak sárkány alakot vettek fel, és így támadtak. Két Shinobi felé közeledtek, nagy sebességgel. Már majdnem elérték őket, de akkor elteleportáltak. Ez csak Tobirama jutsuja lehetett. A földön valami fehér folyadék szerűség folyt. Amíg nem figyeltem pár ág felém kezdett el közeledni. Majd én is elteleportálódtam Tobirama mellé.

- Máskor jobban figyelj! - szólt rám. 

- Második, Ő az a lány? - kérdezte egy félkarú sárga hajú ember.

- Negyedik, befogod! - szólt rá indulatosan Tobirama a férfira, mire összerezzent. Negyedik? Szóval Ő lehet Minato. - Nem a te dolgod! Te pedig jobban vigyázz! - nézett megint rám.

- Engem is felélesztettek, szóval nekem mindegy - emlékeztettem, hogy az Edo Tensei miatt halhatatlan vagyok. Tobirama kínosan nézett. Hát belé meg mi ütött? Majd egy hatalmas robbanás és egy lökéshullám ért el bennünket. Mikor a por eltűnt egy hatalmas lyuk tárult elénk. A lyukban pár pillanat múlva egy lila páncélos, kilencfarkú róka bukkant fel. Kilenc ember ugrott be hozzájuk. - Ez meg mi...? - kérdeztem suttogva. A fa gyökerei megálltak és nem mozogtak tovább.

- Emberek! - szólalt meg egy fiú hangja a fejemben. - Emlékeztek arra, ami mondtam, hogy a legapróbb erő is hasznos lehet attól függően, hogyan használják? Most jött el ez az idő! Az az erő most megváltoztathatja a világ sorsát. Jól figyeljetek! Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy segítsünk Narutónak! 

Mindenki a lyuk felé vette az irányt. Mi is így tettünk. A Negyedik narancs lángok vették körbe, majd egy hatalmas kar nyúlt ki a meglévő kezéből és belekapaszkodott a róka egyik farkába. A chakráját szétterjesztette és az emberek belekapaszkodtak. 

- Emberek, a jelemre egyszerre csináljuk! Húzd! - adta meg a jelzést és mindenki húzni kezdte a chakrát. 

Majd végre sikerült. Kihúztuk a chakrát abból a jinjurichkiből. Nyolc alak formázódott meg a chakrából és értek földet. Így már kilenc hatalmas állatszerűség volt. Bijuuk.  Az alak akiből kiszedtük a chakrát a földre esett. A lila rókából pedig két ember esett ki. 

- Most le van gyengülve! 

- Itt az idő kivégezni! - mondták a tömegben az emberek. 

- Induljunk! - már rohanni akartak az ember felé.

- Állj! - Tsunade állította le őket. 

- Emberek! - rohant felénk Naruto. - Segítünk kell elzárni Madarát! Gyertek! - hívott maga után minket Naruto. Már mentem volna én is, de valaki megfogta a vállam. Felnéztem a kéz tulajdonosára. 

- Tobirama?! - lepődtem meg. - Te...?

- Képes vagy rá? - nézett a szemembe. Nem értettem mit akar ezzel, így értetlen arckifejezéssel néztem rá. - Képes vagy harcolni Madara ellen? - kérdezte meg újból. Igen, ő tudja, hogy régen mennyire féltem a bátyámtól, és ez most i így van.

- Már nem vagyok olyan félős mint régen - a kezemet a kezére raktam és egy mosoly kíséretében válaszoltam. - Képes vagyok rá! Nem leszek egyedül, hiszen mind itt vagytok! - kicsit meglepődött a válaszomon és ahogy láttam el is pirult. Majd ő is mosolygott. 

- Akkor menjünk! - elteleportált.