Rosszba szeretve [BEFEJEZETT]

3. rész

Ahogy beléptem megcsapott a tömény pia szag. Méregető szemek mindenhol, amit Kiara nagyon élvezett én viszont kevésbé. Hirtelen úgy éreztem, hogy túl szűk a ruhám, nem kapok levegőt benne. Elkezdtem izzadni, gyorsabban vettem a levegőt és éreztem, hogy bizony ez pánikroham... 

Miután apám megalázott az egész osztály előtt, persze, készültek felvételek, amik az iskola insta oldalán megjelentek. Pánikrohamom lett, akárhányszor tömegbe kellett mennem, azt hittem, hogy ez megszűnt, de rájöttem, hogy én azóta tömegben nem is igazán voltam. Persze, a bevásárló központokba mentem, de oda is csak a gyógyszeremmel, ugyanis ha rám tör a roham... Nos, akkor bármi megtörténhet lényegében, hányás, elájulás, sírás, remegés stb... Nem kellemes érzés és a látvány sem elragadó, így inkább próbáltam kerülni az ilyen helyzeteket, nos, erre nem készültem fel.

Meglátta Kiara az arcomat és hogy nagyon szaporán kapkodom be a levegőt és hogy sápadt lettem.

- Basszus Jess, minden rendben? - lépett oda hozzám és szétnéztem, hogy hány ember néz most hülyének és rájöttem, hogy sajnos túl sok. 

- Ki kell mennem a mosdóba! - elkezdtem felfele rohanni az emeletre és természetesen rossz ajtót nyitottam ki, ahol két fiatal egymás ruháitól váltak meg, még jó, hogy az elején járnak és nem a közepébe nyitottam bele! - Kulcs, basszátok meg! - dühösen csaptam be az ajtót és tényleg nem hiszem el, hogyha szándékkal mennek be oda, mi a büdös fenéért nem zárják be azt a tetves ajtót? 

Megtaláltam a mosdót végre. Bezártam kulccsal, megmostam hideg vízzel az arcom, még jó, hogy nem tettem fel magamra sminket! Bele néztem a táskámba és benne volt a gyógyszerem, de hogy? Egy cetli volt rá ragasztva, valószínűleg anya volt... ,,Ha esetleg kellene! Remélem nem lesz rá szükséged!"  Áldottam az eget anyukám okos eszéért. Ő tudta, hogy ez lesz. Bevettem két szemet és vártam, hogy elmúljon a kézremegésem. Úgy néztem ki mint egy hulla. Leültem a kád szélére és vártam. Aztán kopogtattak az ajtón, nem tudom, hogy mennyi időt voltam bent, de úgy gondoltam, hogy most már minden rendben lesz, úgyhogy kimegyek. Az ajtóban az a srác állt, akire véletlen rányitottam, oda toltam neki egy kínos mosolyt és elsurrantam mellette. Lesiettem a lépcsőn és megpillantottam Kiarat az egyik lépcsőfokon ülve. Megfogtam a vállát, amire rám nézett.

- Annyira megijedtem! Rendben vagy? Haza vigyelek? - felpattant a helyéről és magához ölelt.

- Jól vagyok köszönöm, csak szerintem nagyon megcsapott a pia szag, de most már rendben vagyok. - nyugtattam őt és magamat is. Mintha tudat alatt bebeszéltem volna magamnak.

- Figyelj, bármi baj van, szólj! De ha azt mondod, hogy rendben vagy, elhiszem. Most még megy a karaoke, azután jön a kedvencem. A párbaj! - tapsikolt és ugrándozott én meg azt se tudtam, hogy miről van szó.

- Párbaj? Kit fognak megölni?

- Ének párbaj te dinka! Megölni max az egyik csapat vezetője fog, olyan helyes, de nem árulom el, hogy ki az, legyen meglepetés! - mosolygott rám pimaszul a szemöldökét húzogatta.

- Kifejtenéd ezt a párbajosdit?

- Igen. Szóval, lesz kettő csapat és lesz két kapitány. A lényeg, hogy lesz megadva egy kategória és olyan dalokat kell énekelniük. Kategória csere akkor lesz, ha az egyik csapat nem tud több dalt. Az nyer, aki a többet énekel. Ez így világos nem? 

- Ahaa... - ahaa, hogy fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.

- Még van addig egy kis idő, addig táncoljunk! 

Felrángatott a táncparkettre és a gátlásaimat levetkőzve elkezdtem táncolni. Talán alsós koromban táncoltam utoljára, amikor a High School Musical-t néztem. Nagyon élveztem, mit ne mondjak. Nem mondanám magam profi táncosnak, de az tuti, hogy a véremben van. Ez az egyetlen, amit úgy éreztem, hogy oldani fogja a feszültséget, ami bennem lapul. Pár perc múlva a kedvenc 5SOS számomra táncoltunk. Igen, oda vagyok az együttesért, csak azt a tenyérbemászó Adamet nem bírom. Igaz, hogy ő nem a banda tagja, de hozzájuk kapcsolódik és forog a gyomrom, ha meglátom, vagy meghallom a hangját. Üvöltöttük a szövegét Kiarával és láttam rajta, hogy ő is szereti ezt a zenét. Elkezdett halkulni a dallam és egy éles sípoló hang törte meg a csendet.

- Kedves bulizók, köszöntök mindenkit a kétezer-húszas Ének Párbajon! A jobb sarokban Daniel Harren csapata van, nagy tapsot nekik! - hatalmas ovációt kaptak, sikoltoztak és őrjöngtek. - A bal sarokban Adam Hemmings csapata van, nekik is nagy tapsot! - erre azt hittem, hogy kiszakad a dobhártyám, fütyültek, tapsoltak és sikoltoztak. Mi a fenét keres itt ő? Pont itt? Hát lefejelem a falat. Ránéztem Kiarára, akinek csillogott a szeme, sírt.

- Te sírsz? -néztem ijedten Kiarára.

- Igen! Ő egy csoda, el sem hiszem, hogy élőben is látom! IMÁDLAK ADAAAM!!!! - elkiabálta magát, amire oda nézett hozzánk és mosolygott egyet.

Elkezdődött a párbaj és nagyon jó zenéket énekeltek. Összhangban volt mindenki mindenkivel, mintha egy acapella háborúba csöppentem volna. Én Daniel csapatának szurkoltam, amire azt mondta Kiara, hogy letagad, mert nekem is Adaméknek kell szurkolnom. Belőlem nem pozitív, hanem negatív érzéseket vált ki Adam, nem szimpi, nem bírom! Természetesen Adam csapata győzött, aminek mindenki nagyon örült, kivéve én.

- Kiara, felmegyek keresni egy csendes helyet, kiszakad a dobhártyám! Te maradj nyugodtan! 

- Én megyek képet csinálni Adammel! Ha baj van, szólj! - és elindult a színpad felé, hogy minél közelebb legyen a sráchoz.

Elindultam a hatalmas tömeggel szembe, akik mind Adammel akartam képet csinálni. Felmentem az emeletre, ismét. Bementem egy szobába, ami nagyon hangulatos volt. Egy öreg íróasztal az ablaknál, régi rész, poros könyvek a polcon. A festmény keretén végig húztam az ujjamon. Megláttam egy földgömböt a komódon és kiskoromban mindig azzal játszottam, hogy megkeresem magamat rajta. Vagyis, a helyet, ahol élek. Nem mindig találtam meg és anya segített nekem, hogy hol is mi van pontosan. Hirtelen nyílt az ajtó, hallottam is becsukódni, de nem láttam ott senkit, lehet valaki eltévesztette az ajtót. Visszafordultam a földgömbhöz és ott állt előttem Adam. 

- Te mit csinálsz itt? - nézett rám mérgesen és keresztbe fonta karjait.

- Ohh bocsánat, de én voltam itt előbb. Úgyhogy ezt én is kérdezhetném tőled! - mosolyogtam rá cinikusan, amire hátrébb lépett és megtámasztotta magát az íróasztalon. 

- Ez az én házam, nem hiszem, hogy te előbb voltál itt. 

- Ez a te házad? - kérdeztem nagyra nyílt szemekkel.

- Az imént mondtam, hogy igen. Valami probléma van a kis buksidban? - megkopogtatta a homlokom, amire én elkaptam az ujját és megszorítottam.

- Ha még egyszer hozzám érsz, eltöröm az ujjad, seggfej! - láttam az arcán, hogy ideges és nem tudja hova tenni a szituációt, hiszen őt nem szokták seggfejnek hívni, mert mindenki oda van érte.

- Hogy mondod? 

-  Na kinek van probléma a buksijában? Én tökéletesen elvoltam itt, amíg te be nem jöttél és kezdtél el csesztetni. - fel voltam háborodva hogy még ő kér számon engem, amikor ő egy köcsög bunkó velem. Bele néztem smaragdzöld íriszeibe és valami egészen érdekes csillogást láttam benne, ennyire dühös lett?

- Te engem le seggfejeztél? - elkezdett nevetni, de ez a tipikus ironikus nevetést nyomta le, amire én csak felhúztam a szemöldököm. - Menj ki a szobából, most! - mutatott az ajtó felé.

- Nagyon rosszul hiszed, ha azt gondolod, hogy téged mindenki szeret, mert akkor el kell, hogy szomorítsalak, mert én nagyon nem kedvellek téged! Kelj fel a kis álomvilágodból Hemmings! - ahogy közöltem vele az utolsó mondandómat is, az arcára megdöbbenés ült. Szerintem most először hallotta ezeket a mondatokat. Kisétáltam az ajtón és hagytam, hogy a gondolataim cikázzanak a fejembe. Mosolyogtam. Beolvashattam egyet Adam Hemmingsnek, van ennél jobb érzés a világon? Lehet, hogy ez nem világos mindenkinek, de utálom, hogyha felvág valaki a hírnevével és menőzik vele. Persze, ő ebbe bele született és mindenki úgy kezeli mint egy Istent. Pedig ő csak egy 18 éves kisfiú.