26. rész

378 12 0
                                    

November 4.

Utálom. 

Utálom Adam Hemmings egész emberi lényét és bármit amit ő csinál, vagy vele kapcsolatos. Utálom, hogy ennyi mindent vált ki belőlem, a szimpla jelenlétével is. Utálom, hogy képes perceken belül teljesen összekavarni bennem mindent, és aztán ő szedi szét a szálakat. Utálom, hogy egyszerre járom vele a poklot és a mennyet. Utálom, hogy minden lány oda van érte és ő ezt nagyon szépem ki is használja. Utálom, hogy nincs rám tekintettel és képes bármikor átgyalogolni az érzéseimen. De mind ezek mellett, szeretem, vagyis eddig így gondoltam.

Ezek a gondolatok éppen francia órán fordultak meg a fejemben, amikor a tanárnő éppen arról beszélt, hogy mennyire nehéz megérteni a nyelvet, ha oda sem figyelünk az órán. Tesi után nehéz regenerálódni egy franciára. Az előző sulimban is franciát tanultam és szerintem sokkal előrébb vagyok, mint ők. Mivel nem igazán voltam elfoglalva, így inkább a nyelv elsajátítására fordítottam az időmet, megérte. Ugyanis, most egész órán azt csinálok amit akarok, mert én ezeket már mind tudom. Pont ezért nem zavart, amikor a gondolatmenetemből kirázott a tanár és kérte, hogy fordítsam le az új szöveget. A csoport társaim tátott szájjal hallgatták, a már majdnem tökéletes kiejtésem és fordításom. Kaptam erre a fordításra egy egyszerű okét. Most komolyan?  

Kiara spanyolt tanul, ezért ilyenkor külön van óránk, de mindig megbeszéljük, hogy a büfé előtti szokásos helyünkön találkozunk. Ott ültem már három perce, de Kiara még sehol. Komolyan mondom, ennek a lánynak néha nincs az agya a helyén. Már csak két perc van a szünetből és már komolyan aggódok, hogy hol lehet ez a lány.

- Ohh, bocsi, hogy nem értem ide időben. - vágódott le a helyére és hatalmas vigyorral az arcán nézett rám. Kérdőn tekintettem rá és közben haraptam egy falatot a szendvicsemből. - Szóval, az van, hogy a diri megkért, hogy legyek én is szervező Adam mellett. Amit persze, nagy szeretettel elfogadtam, mivel, ha eljön Nate, a legjobb bulit akarom neki. Adam azt mondta, hogy a bált szervezzem inkább én, mert az "csajosabb",  bulit meg hagyjam meg neki. Ha nem tudnám mennyi szar csinált veled, kitört volna belőlem a fangörcs, de így ami kitör belőlem, az max a hányás... 

-Ha már Nate... Milyen volt a hétvégén a randitok? Eljön veled a bálra? Marad a buliba is? - kérdeztem teli szájjal, micsoda nőiesség.

- Annyira helyes, jobban néz ki, mint képeken. Nagyon sokat nevettünk, de komoly témákról is beszéltünk. Felhozott szóba téged is, hogy hogy vagy, miujság veled, tehát érdeklődött irántad. Aztán felhoztam témának a Télköszöntő bált és mondtam, neki, hogy örülnék, ha eljönne velem a bálra és csak akkor kell keringőznünk, ha mi lennénk a király és királynő. Azt mondta, hogy most úgy néz ki, hogy eltud jönni velem. A buliba is szeretne maradni, szóval Jess, a hétvégén elmegyünk ruhát nézni, oké? A bál témája idén különlegesebb, Hófehérke almája. Én találtam ki. - mondta nagy büszkén és már be is csengettek és mehettünk be a terembe.

- De az nem egy mérgezett alma volt? - miért jó, ha egy mérgezett alma a bál témája? Annyira nem tudom hova tenni ezt az egészet.

- De. - mondta tök nyugodtan és látta rajtam, hogy fogalmam sincs, hogy miért ez a bál témája. - Maga az alma a bál, a méreg meg majd a buli. Vágod? Szerintem tök kreatív. A bálra piros ruhába kell menni, ez jó, mert szűkült a választási lehetőségünk. - bementünk és leültünk a terembe. Matek... hurrá. Az óra elején próbáltam rájönni a másodfokú egyenletek titkára, amivel megtudnám fejteni, de Kiara kizökkentett a gondolkodásomból. - Jess, te ugye nem egyedül fogsz megjelenni a bálon? Annál nincs gázabb, de tényleg. Szerezz magadnak a partnert. - suttogta oda hozzám és már egy percet sem foglalkoztam a matekkal. Azon kattogott az agyam, hogy kivel kellene elhívatnom magam. Tuti nem fogok Taknyos Tobival menni... Keresnem kell még az előtt valakit, hogy Tobi legyen az utolsó fiú, akinek nincs párja. - Adam még nem mondott senkinek sem igent... - akkor mégis marad Tobi. 

Rosszba szeretve [BEFEJEZETT]Onde histórias criam vida. Descubra agora