Rosszba szeretve [BEFEJEZETT]

12. rész

Reggel a kanapén ébredtem. Anya mellettem, Izi a lábamnál. Mi a fene történt? Hol van Adam? Ahogy próbáltam felkelni, egyből felébredtek. 

- Jessica, jól vagy? Nagyon aggódok érted! - anya azonnal felpattant és simogatta a hátam.

- Anya, rendben vagyok. Adam hol van? 

- Remélem otthon! Felhívott, tanácsot kért, nagyon megijesztetted őt is. Gondoskodtam róla, hogy soha többet ne keressen téged! - na, most tuti azt hiszi, hogy drogos vagyok és tegnap megvonási tüneteim voltak.

- Anya... ezt most miért kellett? Itt is hagyhatott volna, de nem tette! - lényegében ez engem is meglepett, főleg, hogy felhívta anyát.

- Jessica, pánikrohamod volt miatta! - Ha tudnád, hogy nem is egyszer!

- De végül is, miatta nem kerültem rosszabb állapotba. 

- Nem nyitok vitát. Hozok egy pohár meleg teát. Izi te menj fel a szobádba, aludj még egy kicsit.

Megsajnáltam őket egy kicsit. Fogalmam sincs, hogy mikor értek ide, de az érdekel most a leginkább, hogy Adam mit gondol most rólam és amíg én nem voltam eszméletemnél kutakodott-e, vagy mit csinált. Egy kép van a szemem előtt folyton, nem tudom, hogy ez tényleg megtörtént-e vagy csak én képzelem ezt. Itt ült mellettem és fogta a kezem és nyugtatgatott. Annyira valósághű... Holnap muszáj lesz beszélnem vele, mert ez így nem oké... 

Szeptember 8.

Reggel korábban keltem fel, mert beakarom göndöríteni a hajam. Nem hosszú procedúra, de ha azt akarom, hogy szép legyen, arra kell az idő. Nem vittem túlzásba a sminkem, egy kis korrektor, szempillaspirál és kész is. Egy fekete szaggatott farmert vettem fel egy rózsaszín csipkés felsővel. Szerintem tökéletes egy hétfői napra. Már egy ideje negyed nyolckor kimegyek a buszmegállóba, mivel ugye fél órás az út, beérek olyan hét ötven körül, ami nekem tökéletes, kivéve  ha tesim van első órába, vagy nulladikba, mert akkor az szopacs.

A suliba tök sokan jöttek lepacsizni hozzám, mesélték, hogy mennyire jó volt a buli meg minden. Az Adammel való ügyem úgy tűnik, hogy nyugszik már, vagyis, van még néha egy-két poszt, de ezeken már jót nevetek. Első órám matek, most őszintén. Ki a fasznak van annyi lélekereje, hogy hétfőn első órába matekozzon? Mert nekem aztán nincs, pont ezért elszoktam merülni a geometriavilágba, pontosabban, azon az oldalon alszok el. Aztán óra közepén felébredek, mert valamit le is kellene írni. 

Miután vége lett a csodás matekomnak, kiültünk a büfé elé és bevágtunk egy jó nagy rántotthúsos szendvicset, komolyan mondom, ilyen jó szendvics nincs mindenhol! Az előző suliban kaptál egy olyan száraz kiflit, hogy beleütöttél az ajtóba és ott maradt a nyoma és kaptál mellé egy mackó sajtot, és jó étvágyat! A lényeg, hogy ültünk a büfé előtt, amikor megláttam Adamet, de ő csak rám nézett és már ment is el. Na azt már nem, most én leszek levakarhatatlan! De most Adam olyan más... Fekete sapka volt a fején, full fekete és szegecses ruhái voltak. Mintha Kathyt látnám, csak fiúba... Mintha most élné a lázadó időszakát. Láthatóan ez nagyon bejön a többi lánynak. 

- Sziasztok! Adam tudnánk beszélni? - oda mentem hozzájuk és Adam lenézően nézett rám.

- Bocs, de nem! Ahogy ez az elkövetkezendő időben sem lesz máshogy. Szóval, kotródj! - mutogatott, hogy menjek el.

- Hogy mondod? - sokkolt, hogy ilyen stílusban szólt hozzám.

- Számíthattam volna rá... A te kis agyacskád nem képes ezt az új infót befogadni. De ezen könnyen tudunk segíteni. - fogta magát és elment.