Rosszba szeretve [BEFEJEZETT]

18. rész

Október 26.

Reggel arra keltem, hogy Adam kopogtatja a kocsi ablakát, ugyanis bezártam a kocsi ajtaját, fő a biztonság. 

- Jess!! Kelj fel, hasadra süt a naaap! - kiabálta Adam és most őt is a falhoz dobtam volna, mint Szeptember elsején az ébresztőórámat. 

- Mit szeretnél, hogy fotoszintetizáljak? - az egész testem elvolt zsibbadva. A hajam szerintem önálló életet él és így biztos nem megyek ki elé. 

- Jessica Clark, tizenöt perced van, hogy összeszedd magad! 

- Hány óra van? - ránéztem az órámra és amikor megláttam, hogy hat óra van, teljesen kiakadtam. - Adaam, te most komolyan hat órakor felkeltettél? - halál fia vagy!

- Csipkedd magad, dolgunk van. 

- Mégis mi a franc dolgunk van ilyenkor? - teljesen kiakadtam rajta. Ő már ébren volt ezek szerint és én még aludni akarok...

- Majd megtudod, na haladj. 

Erőt vettem magamon és elkezdtem felöltözni. 

- Jah és Jess, valami sportosat vegyél fel.

Na azt már nem. Nem fogok itt neki futkorászni hajnali hatkor! 

Pontosan ez történt. Felvettem egy Adidas passzos nadrágot és egy sportmelltartót és vettem rá egy lenge pántost. Ahogy kiléptem a kocsiból az összes ébredő napsugár megtámadta az arcom és ez más helyzetben kellemes lett volna, de így nem volt az. Adam éppen nyújtotta a lábait a futásra én meg összekötöttem a hajam.

- Futottál már hatkor? - kérdezte Adam én meg amolyan "remélem ezt te sem gondoltad komolyan" fejjel néztem rá. 

- Adam... Én hatkor a második álmomat álmodom, nem futni szoktam, hanem aludni. Ezzel neked lehet újat mondtam, de az az igazság... 

- Na szóval, most az itteni erdőbe elviszlek futni. Nagyon fogod élvezni. Készen állsz? 

- Még hogy élvezni fogom... - elkezdtem nevetni - Hát, amennyire készen lehet állni.

Elkezdtünk befele futni az erdőbe és hallgattuk, ahogy ébred a természet. A fáradt napsugarak átszűrődtek a fa ágain és simogatták az arcom. A madarak csicsergése, a patakok halk csordogálásai, minden olyan tökéletes volt. Jah nem... Úgy szúrt az oldalam - mert ugye végig pofáznom kellett, hogy mennyire szép ez a hely - hogy rendesen alig kaptam levegőt. Miután Adam rám szólt, hogy most már fogjam be a számat, jobb lett egy kicsit. Egy tisztáshoz értünk, ahol egy kicsit leültünk és néztük ahogy kel fel a Nap... Gyönyörű volt.

- Kisebb koromban, mindig itt játszottunk a bátyáimmal. Anyáék sose tudták, hogy hova lettünk, ez volt a mi kis rejtett helyünk, addig, amíg Luke el nem mondta anyáéknak. Onnantól kezdve futásra használtuk ezt a részt. Minden reggel eljöttünk ide kocogni és olyan jó volt minden... Aztán elkezdtünk fogyni, Ben és Jack már uncsinak találta és ők inkább nem jöttek, aztán Luke a koncertek miatt nem tudott eljönni. De én a szüleim kedvéért mindig eljövök, most pont jól jött ki, hogy te is eltudtál jönni, így nem olyan uncsi. - mesélte Adam, én közben szórakoztattam magam egy fűszállal, esküszöm, mint valami kisgyerek, olyan voltam. - Figyelsz te rám, vagy az a fűszál érdekesebb? 

- Figyelek, csak le kell kötnöm valamivel a kezem... - elkezdtünk nevetni.

- Hm.. tehát a kezedben mindig kell valaminek lenni? Ezt jó tudni... - mosolygott én meg azt hittem megverem.

- Adaaaam! - karon vágtam és nevetett - A perverz fejedet már! 

- Magas labda volt, nem hagyhattam ki.