A BTS dalai

13

Namjoon szemszöge:

Délután Yuji és Jimin foglalták el a stúdiót, így én, hogy ne zavarjam őket, elmentem az éppen üres tánctermünkbe gyakorolni. Ráérősen bemelegítettem, aztán bekapcsoltam a lejátszási listát, amin azok a dalaink vannak, amikre a legfárasztóbb a koreográfia, és elkezdtem táncolni. Az első számot rendesen végig bírtam, de a rögtön utána következő közepe felé már az egész testemről szakadt a víz. Tényleg kijöttem a gyakorlatból, régebben nem fáradtam el ilyen hamar, legalábbis úgy emlékszem rá. Kitartóan táncoltam tovább, kisebb nagyobb szüneteket tartva, az egyik ilyen közben pedig már társaságom is akadt.
- Yoongi? Mit keresel itt?
- Jöttem gyakorolni, nem nyílvánvaló?
- De persze, bocs. Azt hiszem kicsit fáradt vagyok - sóhajtottam.
- Megesik - mondta Suga, majd a terem közepére sétált. - Na jössz, vagy csak üldögélni vagy itt?

Addig táncoltunk, amíg már megmozdulni is alig bírtunk, ez viszont mindkettőnket elégedettséggel töltött el. A gyakorlás valahogy kitisztította a fejem, és sokkal jobban éreztem magam utána, hiába alig tudtam felkelni a padlóról. Gyorsan lezuhanyoztam még vacsora előtt, aztán csatlakoztam az asztalnál ülő társasághoz, akik már csak rám vártak.
- Hogy ment a tánc? - kérdezte tőlem és Yoongi-tól Jin, hogy elkezdje valamivel a beszélgetést, ugyanis rajta kívül mindenki azonnal rávetette magát a kajára.
- Hát én eléggé elfáradtam - vallottam be. - De jó volt. Kellett már.
- Az a jó, ha elfáradsz - mondta két falat között Hoseok. - Ha nem fáradsz el benne, semmit nem ért az egész.
- Így van - helyeselt Suga. Ha ezerszer nem hallotta ezt a mondatot korábban Hobi szájából, akkor egyszer sem, és meg is tartotta magának afféle motivációként, ahogy azt én is tettem.
- Jimin ideadnád a sót? - mondta ki ezt a teljesen ártatlan mondatot a maknae, Jin azonban ezt szokás szerint magára vette.
- Szóval nem ízlik a főztöm?
- Nem, erről szó sincs eomma, csak tudod én egy kicsit sósabban szeretem a krumplit - védekezett rögtön Jungkook, én pedig arra vártam, hogy mikor kell közbelépnem.
- Tehát nem vagyok elég jó. Értem én.
- De nem, Jin hyung értsd meg, te tökéletes vagy, és a kaja is tökéletes, egyedül velem van a baj - magyarázta idegesen Kook, Jin arckifejezése pedig sértettből hirtelen nevetősre váltott.
- Nyugodtan sózd meg, csak hülyéskedek - mondta vigyorogva.
- Ez nem vicces hyung, tényleg azt hittem, hogy megbántottalak - morogta erre Jungkook, Jin pedig bocsánatkérően a vállára tette a kezét.
- Sajnálom Kookie, tudod, hogy fura humorom van.
- Az nem kifejezés.
- De azért az jól esett, amikor tökéletesnek neveztél, tehetnéd többször is.
- Jaj hagyjál már hyung, nem gondoltam komolyan.
Amíg Jin és Jungkook megbeszélték a dolgot, én megnéztem a többieket, hogy rendben vannak-e. Hobi-ról és Yoongi-ról már voltak infóim korábbról, velük semmi gond nem volt, így az asztal másik felére néztem. Taehyung a külvilágot teljesen kizárva evett, mint általában, azonban mintha kicsit le lett volna lassulva. Fáradtnak tűnt, szóval ma már nem kéne csinálnia semmi megerőltetőt, azt nem kéne hagynom neki, bár ő általában figyel azért ennyire magára, és ha elfárad, akkor elmegy pihenni. A mellette ülő Jimin viszont már nehezebb eset. Az igaz, hogy a délutánt úgymond csak énekléssel töltötte, de még hátravan az este, amikor tönkreteheti magát, azt pedig meg kell majd akadályoznom. Az utolsó ember, akit ellenőriztem, a társaságunk egyetlen lány tagja volt, ő pedig evés helyett engem nézett. De nem úgy, mint amikor velem beszélget, vagy ilyesmi, hanem úgy, mintha...
- Mit nézel rajtam, ennyire csúnya vagyok? - szólaltam meg mosolyogva, mire megrázta magát, mint aki álomból ébred fel, és zavartan elkapta rólam a tekintetét.
- Nem, én csak...
- Vannak itt olyanok, akiket jobb nézni, például Jin vagy Jimin - adtam ötleteket, Yuji pedig minden szavam után egyre jobban elvörösödött, amitől nagyon aranyos lett.
- Véletlenül néztem arra, mert elgondolkodtam és nem figyeltem - vágott vissza sértetten, én pedig nevetve folytattam az evést.

Vacsora után hazakísértem Yuji-t, séta közben pedig, hogy ne legyen csönd, a délutánról kérdeztem.
- Milyen volt Jimin-nel énekelni?
- Jaj nagyon jó! - derült fel az arca, vagyis hát csak ami kilátszott belőle a maszk mögül. - Olyan szép hangja van élőben! És a dal is valami isteni lett!
- Akkor majd meghallgatom, ha hazaértem - ígértem meg.
- Bárcsak többször énekelhetnénk együtt! Mármint ne értsd félre, veled is nagyon élveztem a tegnap délelőttöt, és a holnapot is alig várom már, csak Jimin-nel más volt, érted...
- Persze megértem - nyugtattam meg, és érdekes módon bennem se volt feszültség. Örültem, hogy volt egy jó délutánja, ha Jimin-nel, hát Jimin-nel. Most valahogy nem érdekelt az, ami korábban és ez furcsa volt. Furcsa, de egyáltalán nem kellemetlen.
- Akkor jó. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad emiatt - mondta, és folytattuk az utunkat, amíg a keresett toronyház kapujához nem értünk.
- Holnap reggel jövök - intettem neki, miközben pár lépést hátráltam.
- Várni foglak - köszönt el, majd bement a házba, ezzel egyedül hagyva engem az utcán. Lassan visszaindultam a dorm felé, közben pedig egy számomra is ismeretlen dallamot dúdoltam. Amikor aztán leesett, hogy mit csinálok, megszaporáztam a lépteimet és igyekeztem nem elfelejteni, ami éppen a fejemben volt, majd ahogy hazaértem, bezárkóztam a stúdióba, és addig nem is álltam fel a gép elől, amíg be nem írtam a dallamot egy üres track-be, hogy majd később Yuji-val ebből is egy csodát alkossunk.