A BTS dalai

14

Yuji szemszöge:

Ezt nem hiszem el. Hogy veszthettem el annyira a fejem? És miért érzek olyat, amit nem kellene?

Amikor Nam tegnap belépett az étkezőbe, a tánctól fáradt, de végre kisimult arccal, és a zuhanyzástól nedves hajjal, a szívem kihagyott egy, vagyis talán inkább öt ütemet. Még soha nem találtam annyira helyesnek őt, mint akkor, és csak meredten bámultam rá, amíg ő ezt végül észre nem vette. Aztán szerencsére sikerült valahogy elterelnem magamról a fiúk figyelmét, de én egész este csak ezen gondolkodtam, mert nagyon aggasztott, ami történt. Nem lehet, hogy nekem tetsszen Namjoon, ez egyszerűen lehetetlen. Tönkretenné a többéves stabil kapcsolatunkat, és ha ezt megtudja, még el is ítélne miatta. Hiszen azzal a feltétellel vagyok mellettük, hogy a kapcsolatunk csak és kizárólag munkai, amit már így is felrúgtunk azzal, hogy barátok lettünk. Akkor már jó, hogy nem szeretek bele mindjárt mind a hetükbe egyszerre, valami ilyesmit mondana. Saját magamnak is azért hoztam a Jimin szabályt többek között, hogy ez ne történhessen meg. Csak Chim tetszhet nekem, mert ő a biasom, és ő a leghelyesebb ember a földön, így őt nyugodtan csodálhatom, ezzel nyugtattam magam mindeddig. De most valami kibillentett ebből a biztonságos egyensúlyból, és hirtelen azt se tudtam, hol áll a fejem. Este már a gépem elé se ültem le, mert annyira zaklatott voltam, pár óra ágyban fetrengés után pedig aztán valamennyire sikerült rendeznem a gondolataimat, és még tizenegy előtt el is aludtam, bár nem volt valami nyugodt éjszakám. Aztán reggel azzal az elhatározással ébredtem, hogy nem érdekel a szívem játszadozása velem, mert Nam a barátom és munkatársam, ezért minden pontosan olyan lesz, mint ezelőtt volt.

Eltökélten léptem oda a szekrényemhez, és felvettem az első ruhadarabokat, amik a kezembe akadtak, egy szűk fekete nadrágot, egy szintén fekete minta nélküli pólót, arra pedig egy mily meglepő, fekete pulcsit, amin a BTS logója volt rajta elöl, és egy rózsaszínes felirat, miszerint Love Yourself. Választottam még pár ékszert is, majd kimentem a konyhába, hogy főzzek magamnak egy kávét. Amint lecsúszott az utolsó korty is a torkomon, már mehettem ajtótnyitni Namjoon-nak, aki hozzám hasonlóan fekete nadrágot és felsőt viselt.
- Jó reggelt - köszöntem neki mosolyogva.
- Neked is. Mi ez a sok fekete? - kérdezte az öltözékemre utalva, mivel tényleg nem sokszor hordom ezt a színt.
- Nem tudom, csak így alakult - vontam meg a vállam.
- Mindegy, jól áll. Mehetünk? - kérdezte, mire visszamentem a maszkért, amit a hálószobában felejtettem. Állj már le, szív, csak jófejségből mondta, hogy jól áll, nem azért, mert tetszik neki. Barátként tekint rám, nekem pedig ugyanígy kell tennem vele szemben. Mert ezt szeretném tenni.

Miután megbeszéltem magammal a dolgokat, visszamentem Nam-hoz már a fekete maszk takarásában, így elindulhattunk a dorm felé. Útközben megterveztük a nap menetét, délelőtt felénekeljük, ami kész van, ebéd után pedig folytatjuk a megkezdett zenéket. Namjoon azt mondta, hogy időközben lett egy teljesen új dallam, amivel dolgoznunk kéne, én pedig ettől rögtön izgatott lettem, mert imádom Nam dallamötleteit folytatni, mind olyan különlegesen szépek, legalábbis nekem nagyon tetszenek.

Amint odaértünk, már ülhettünk is le reggelizni a többiekkel, ami szokás szerint vidám hangulatban telt. Jungkook és Taehyung valami videóról magyaráztak Jimin-nek, aki megpróbált egyszerre figyelni mindkettőjükre, ami nem volt egyszerű, mert a fiúk egymás szavába vágva beszéltek, az asztal másik oldalán Hobi etette Suga-t, ahogy szokta, Nam és Jin pedig szintén vidáman beszélgettek valamiről, de hogy miről, azt nem hallottam. Én csak mosolyogva figyeltem a fiúkat, akik számomra a világot jelentik, és a gondolataimba mélyedve folytattam a reggelit. Miért nem szerethetem mindannyiukat csak így, mint egy átlagos rajongó? Rájuk nézek és mosolygok, ez nekem tökéletesen elég, miért kell ennél többnek lennie?