A BTS dalai

16

Yuji szemszöge:

A tegnapi nap egyszerűen valami elképesztő volt. Még soha nem éreztem ennyire jól magam se a fiúkkal, se mással, és ha tehetném minden egyes napot úgy élnék le, ahogy a tegnapot. Jó mondjuk Hobi izzadt ölelését ki lehetett volna hagyni, és Nam is sokat szórakozott velem a megszokotthoz képest, de talán ezektől is lett annyira felejthetetlen, ami történt velünk.

Vidáman keltem ki reggel az ágyból, és miután megtaláltam a hangulatomhoz leginkább passzoló zenét, a fülhallgatómat a fülembe dugva álltam neki a reggeli tennivalóimnak. Ma szintén egy fekete nadrágot vettem fel, felülre pedig egy rózsaszín pólót és egy egyszerű fehér pulóvert választottam, aminek egy gyönyörű rózsaszínből kékbe átmenő BTS logó virított az elején. Előkerestem még egy régi ARMY-s karkötőmet és egy lightstick-es nyakláncot, amin ott lógott egy mini ARMY bomb, aztán pedig az ujjamra húztam, vigyázva, hogy ne sértsen meg, a kis aranygyűrűmet is, ami szinte mindig rajtam van. A konyhába kiérve készítettem magamnak egy kakaót, mivel úgy éreztem, ma koffein helyett inkább csak cukorra van szükségem, aztán leültem, és vártam hogy Nam megérkezzen. Pár perc telhetett el így, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt, amíg végre megszólalt a kapucsengő, és szembe találhattam magam rég nem látott munkatársammal, akit az ígéretemhez híven nem öleltem meg.
- Szia Yuji-yah - üdvözölt mosolyogva Namjoon.
- Szia Nam.
- Semmi oppa? - kérdezte csalódottan. Valamiért néha előtör belőle, hogy idősebb, tehát oppának kéne hívjam, de ez egyáltalán nem szokásom, és nem igazán értem ő miért szeretné ilyenkor annyira.
- Miért hívnálak úgy?
- Mert én idősebb vagyok és felnézel rám - jött közelebb, így fel kellett emelnem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Az, hogy magasabb vagy még nem elég indok - kerültem ki és belebújtam az egyik sportcipőmbe. - Inkább induljunk. Dolgoznunk kell.

Az út a dormig csendesen telt, élveztük a reggeli város zaját és az egészen tiszta levegőt, nameg a fényes napsugarakat. Egészen melegem lett a pulcsimban, mire odaértünk, így hamar le is vettem azt, hogy ne süljek meg amíg ott vagyok a fiúknál.
- Blackpink in your area! - köszöntött egy izgatott kiáltással Jungkook, magamra nézve pedig igazat is adtam neki, mert pont fekete nadrágot és rózsaszín pólót viseltem, egyébként teljesen véletlenül.
- Neked is jó reggelt, Kook - vigyorogtam rá, majd köszöntem a többieknek is.
- Blackpink is the revolution! - ordított még mindig a maknae, így már muszáj volt valakit megkérdeznem, hogy mégis mi lelte így reggel kilenckor.
- Kook-kal mi van? - léptem oda Taehyung-hoz.
- Ja semmi, csak tegnap írt Lisa-nak, ő meg válaszolt neki.
- Komolyan?
- Igen azt, hogy ha mégegyszer ír neki, le fogja tiltani - röhögte el magát Tae.
- És akkor most miért boldog? - néztem a fel-le rohangáló Jungkook-ra értetlenül.
- Mert kitalálta, hogy ezentúl csak képet fog küldeni, mert úgy nem ír. Én persze mondtam neki, hogy Lisa attól még ugyanúgy le fogja tiltani, de nem érdekelte - magyarázta még mindig nevetve Taehyung.
- Jungkook ne zaklasd már szegény lányt! Van elég baja nélküled is! - kiáltottam a megkergült fiúnak, mire ő hirtelen lefékezett mellettem.
- De a rajongóink szerint ő életem szerelme - mondta teljes meggyőződéssel.
- Kook, ez nem így működik - nevettem el magam. - Ha egyszer beleszeretsz valakibe, azt te döntöd el, hogy ki lesz és nem mások.
- És amúgyis idol vagy, tehát még egy ideig nem randizhatsz senkivel - oktatta ki őt Nam is, ezzel teljesen letörve a maknae korábbi lelkesedését.
- De...
- Ne szomorkodj Kookie, addig itt vagyok neked én - karolta át a barátját Taehyung, Kook azonban dühösen ellökte őt magától és felrohant az emeletre, valószínűleg a maknae line szobájába.
- Na jó, most ki nyugtatja meg a gyereket? - nézett körbe tanácstalanul Nam.
- Gondolom te, mivel te vagy a leader - néztem rá, szerintem teljesen jogosan.
- Majd én - ajánlkozott Jin, a többiek pedig megkönnyebbülve ráhagyták Jungkook lelki bajainak elintézését.
- Egy áldás nekünk Jin hyung, de komolyan - sóhajtott megkönnyebbülten Nam.
- Ezt úgy mondtad, mintha szerelmes lennél belé - röhögött fel Hobi, mire a leader egy pillantással beléfojtotta a szót.
- Gyere Yuji, menjünk dolgozni végre - szólt, és a kezemnél fogva maga után húzott.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle, amikor már magunk voltunk a stúdióban.
- Csak nem szeretem, ha ezzel viccelnek - mondta komolyan.
- Mert meleg vagy? - kérdeztem óvatosan, bár korábban sosem gondoltam, hogy pont ő az lenne. Nem tűnt annak.
- Nem, de akármelyikünk lehet. És ha ilyeneken viccelődünk, akkor a végén még akaratlanul megbántunk valakit, aki a barátunk - magyarázta.
- Azt hittem, ti tudjátok ezeket egymásról.
- Hát elméletben igen. De azért nem osztottunk még meg mindent magunkról, hiába vagyunk régóta egy bandában. Lehet, hogy éppen szegény Kook-ot bántjuk ilyenkor - vetette fel, amire nekem is összeszorult egy kicsit a szívem. Jungkook-ot soha nem akarnám megbántani, na nem mintha a többieket igen, de őt főleg nem.
- Rendes tőled, hogy gondolsz erre - néztem rá hálásan, ő viszont lehajtotta a fejét.
- Hát legalább valamit csináljak jól, ha a többi nem megy.
- Ezt hogy érted? Mégis mi nem megy neked? Mindent jól csinálsz - értetlenkedtem.
- Nem, Yuji, semmit nem csinálok jól! Mindig csak fájdalmat okozok és az igazán nagy problémákat észre sem veszem! És folyton Jin-hez járok panaszkodni, egy nagy szerencsétlenség vagyok, érted? Meg sem érdemlem, hogy leader-nek nevezzenek egyáltalán! - temette a tenyerébe az arcát. Őt még sosem láttam így kiakadni, Nam-nak ez az oldala teljesen új volt nekem, és meg is ijesztett egy kicsit, hogy őszinte legyek.
- Tudod mit? Leszarom a korábbi fenyegetést, nem érdekel, akkor is megölellek - jelentettem ki, és magamhoz húztam annyira, amennyire a székek engedték. Namjoon először kicsit meglepődött emiatt, aztán pedig megpróbált visszaölelni, de túl nagy volt köztünk a távolság.
- Így nagyon messze vagy. Ülj ide! - mondta hirtelen a combjaira mutatva, én pedig habozás nélkül az ölébe ültem, hogy olyan közel lehessek hozzá, amennyire csak lehet. Ő szorosan magához húzott, én pedig lassan simogatni kezdtem a haját, amire most nekem kellett lenéznem, mert a mellkasom magasságába került.
- Most én vagyok a magasabb - suttogtam neki mosolyogva. - Hívj noonának.
- Még mindig én vagyok az idősebb. És különben is téged túl sokan szólítanak már úgy.
- És ez zavar téged, oppa?
- Mostmár nem - bújt hozzám még közelebb, én pedig mosolyogva öleltem őt vissza.

Miután ez a helyzet kezdett kellemesről kínosra változni, visszaültem a helyemre, és elkeztünk a dalokkal foglalkozni. Ebédig nem maradt valami sok időnk, de azért egy kicsit sikerült haladnunk, tehát valami hasznosat is csináltunk a délelőtt, ez pedig mindenképpen jó volt. De azért remélem a délután majd hatékonyabb lesz.