A BTS dalai

27

Namjoon szemszöge:

Beletelt pár másodpercbe, amíg Yuji visszacsókolt, de megtette. Megtette, és olyan édesek voltak az ajkai! Sosem gondoltam, hogy ilyen fantasztikus érzés lesz megcsókolni őt, most pedig el sem akartam szakadni tőle. Kicsit le kellett hajolnom hozzá, mert jóval alacsonyabb nálam, de ezt egyáltalán nem bántam akkor, csak csókoltam őt, miközben egyik kezemmel átkaroltam a derekát, a másikkal meg még mindig az ő aprócska kezét fogtam, így csak lassan összekulcsoltam az ujjainkat, hogy annyival is közelebb lehessünk egymáshoz. Yuji a másik kezével  gyengéden az arcomra simított, majd beletúrt szőkére festett hajamba, mire felsóhajtottam, ezzel egy pillanatra megszakítva a csókunkat, azonban ő sem akart még nagyon elengedni engem, mert lábujjhegyre állva újra birtokba vette az ajkaimat. Nem tudom, meddig csókoltuk egymást, az biztos, hogy már egyikünk fülében sem szólt a zene, ennek ellenére én mégis hallani véltem Yuji dalát, amiben az érzéseiről énekelt, irántam. Persze Jimin jóvoltából már tudtam, hogy ő is szeret engem, mégis más volt ezt az ő szájából, vagyis inkább énekhangjából hallani, valahogy sokkal igazibbnak és komolyabbnak tűnt. Az pedig, hogy az érzéseim viszonzásra találtak, elképesztően boldoggá tett engem.

Egy idő után végül elszakadtunk egymás szájától, hogy meg tudjuk beszélni a történteket.
- Nam, mi most...? - kezdte Yuji bizonytalanul. - Most mi lesz?
Számítottam erre a kérdésre, hiszen gyakorlatilag tegnap délután óta én is ezen rágódtam.
- Én szeretnék veled lenni, Yuji-yah. Szeretném, ha a barátnőm lennél - mondtam a gyönyörű szemeibe nézve.
- Azt... azt én is szeretném, de mi van azzal, hogy te nem randizhatsz senkivel? - kérdezte aggódva.
- Azt megoldom. Meg lehet oldani... valahogy - nevettem el magam. Tudom, hogy ez nem egy elviccelhető probléma, de bíztam az érveimben. Meggyőzök bárkit, ha arról van szó, hogy együtt lehetek-e Yuji-val vagy sem.
- Biztos? Mert nem akarlak bajba keverni - olyan édes, amikor aggódik értem!
- Biztos. Megígérem - fogtam meg újra a kezét, mire elmosolyodott.
- Oké - sóhajtott megkönnyebbülten. - Amúgy te mikor jöttél rá? Mármint arra, hogy szeretsz - kérdezte halványan elpirulva.
- Ne nevess ki, de tegnap - feleltem, Yuji döbbent arcát látva azonban gyorsan folytattam. - De igazából valahogy mindigis így volt, csak nem vettem észre.
- Igen, én is így vagyok vele. Csak nekem előbb esett le, hogy mi van.
- Mikor? - kérdeztem kíváncsian. Mióta találkozgatott velem úgy, hogy tudta, többet érez irántam?
- A liftben - motyogta szégyenlősen. - Amikor elment az áram, és átöleltél... meg igazából már előtte is tudtam, hogy van valami, csak... jaj, nem tudom már! Csak szeretlek, oké? - mondta ki zavartan, ami valahogy még jobban esett, mintha bárhogy máshogy mondta volna. Ez így volt olyan tökéletesen yujis.
- Én is téged - öleltem magamhoz gyengéden, ő pedig szorosan hozzám bújt, mintha soha többé nem akarna elengedni. És abban a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy ő hozzám tartozik, én pedig hozzá.

Ezután az következett, hogy el kellett mondanunk a fiúknak, ami könnyebben ment, mint gondoltuk. Jimin valószínűleg kikotyogta mindenkinek, hogy történni fog valami, mert mindannyian a nappaliban voltak, és látszólag csak arra vártak, hogy megjelenjünk, amikor pedig kimondtam a két varázslatos szót, miszerint együtt vagyunk, olyan hangos ujjongásban törtek ki, amilyen hangos hat ember csak lehet. Taehyung azonnal átkarolt mindkettőnket, majd kirohant a konyhába, hogy keressen pezsgőt, vagy valamit, amivel megünnepelhetjük a nagy eseményt, Kook pedig örömében körbefutotta a szobát, utána meg még a fél lakást is. Jin mosolyogva gratulált nekünk, Hobi-ból viszont csak úgy ömlöttek a perverz megjegyzések, amik hatására Yuji fülig vörösödött mellettem. Yoongi hyung szerencsére hamar izgága társunk szájára tapasztotta a tenyerét, Yuji-t pedig lefoglalta Jimin, aki hosszasan megölelte őt.
- Örülök nektek - mondta, amitől Yuji-yah is feloldódott egy kicsit.
- Akkor minden oké, igaz? - kérdezte, Jimin pedig bólintott.
- Ennél okébb nem is lehetne.

És valóban minden oké volt sőt, több mint oké. A délutánt közösen töltöttük a nappaliban, Kook-ék valami lövöldözős játékot játszottak a TV-n, a többiek pedig beszélgettek, vagy éppen nézték őket. Yuji végig mellettem ült, fejét a vállamra hajtva, és úgy gondolkodott valamin. Nem akartam megzavarni, így nem szóltam hozzá, csak néha végigsimítottam a hátán az őt átkaroló kezemmel, közben pedig hol a fiatalabbak játékát figyeltem, hol Jin, Hobi és Yoongi társalgásába kapcsolódtam be. Olyan hamar eltelt így az idő, hogy szinte észre sem vettük ahogy besötétedett. Ez sajnos véget vetett a bulinak, mivel másnap ugyanúgy kemény munka várt ránk, mint általában, ezért nem ártott volna egyikünknek sem, ha átalussza az éjszakát, nekem előtte azonban még haza kellett kísérnem Yuji-t. Pár perc alatt útra késszé tettük magunkat, ami egyet jelentett azzal is, hogy már nem láthattam a barátnőmön az RM feliratú pólóját, de hideg volt kint, és nem akartam, hogy fázzon, úgyhogy nem bántam. Séta közben nem beszéltünk egymással, valahogy mindketten elcsendesedtünk így a hosszú nap után, és inkább a gondolatainkba mélyedve gyalogoltunk egymás mellett. Szívesen megfogtam volna a kezét, de nyílvános helyen voltunk, és nem akartam megkockáztatni, hogy meglássanak valakivel kézenfogva. Majd akkor jelentem be nyílvánosan, hogy barátnőm van, ha készen állok rá. Meg persze amikor Yuji is készen áll rá.

Felkísértem egészen a lakása ajtajáig, azonban még ott sem szólt hozzám, ami kezdett kicsit aggasztani. Mi van, ha elrontottam valamit? Vagy rájött hogy nem is szeret igazán?
- Yuji-yah - szólítottam meg halkan, mire abbahagyta a kulcsával való babrálást és felém fordult. - Valami baj van? Nagyon elgondolkoztál.
- Nem, nincs semmi baj, csak... - itt megakadt a mondanivalójában, mintha nem találná a megfelelő szavakat.
- Csak? Yuji, nekem bármit elmondhatsz - léptem hozzá közelebb. - Még azt is, ha meggondoltad magad. Ha nem akarsz velem lenni, akkor... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Yuji befogta a számat egy csókkal. Most sokkal szenvedélyesebb volt, mint amikor bevallottuk egymásnak az érzéseinket, és nagyon tetszett ez az énje. Legszívesebben el sem váltam volna tőle, de egy idő után muszáj volt megszakítanunk a csókot, mert kezdett túl forró lenni a helyzet, és már alig kaptunk levegőt.
- Épp ellenkezőleg, Nam én... én csak veled akarok lenni - mondta Yuji levegőért kapkodva, mire mosolyogva kisimítottam egy kék tincset az arcából.
- Akkor jó, mert én is veled akarok lenni - suttogtam. - Szeretlek Yuji-yah - tapadtam újra az ajkaira, ő pedig átkarolta a nyakam, és úgy húzott közelebb magához. Minden olyan csodálatos volt, csak mi ketten léteztünk abban a pillanatban, ő és én, én és ő, mi... Azt akarom, hogy örökké így legyen. Ahhoz viszont előbb meg kell kérdeznem Yuji-t.