A BTS dalai

17

Namjoon szemszöge:

Nem akartam kiborulni Yuji előtt. Nem akartam, hogy így lásson engem, de ha már így alakult, hát nem panaszkodom tovább miatta. Végülis sikeresen megnyugtatott, és még oppának is hívott egyszer, ami eléggé sokat dobott a hangulatomon, szóval nem történt nagy baj, maximum kicsit jobban sikerült megismernie, mint ahogy azt én eredetileg szerettem volna. Amikor kimentünk ebédelni, már mindketten magunk mögött hagytuk a dolgot, így nyugodtan kezdtünk el enni a többiekkel, és hamarosan be is kapcsolódtunk a beszélgetésükbe.

- Mi volt délelőtt? Hogy haladtok? - érdeklődött jó szokása szerint Jin.
- Én ma már táncoltam egyet, szóval ünnepélyesen kijelenthetem, hogy lenyugodtam - mondta vigyorogva Hoseok, Jungkook és Tae pedig egy rövid összenézés után hangosan megtapsolták.
- Mi csak egy kicsit haladtunk, de legalább valamennyivel előrébb vagyunk már. Közel a határidő - nyilatkozott Yuji helyettem is.
- Én viszont lehet kitörlöm az egészet a francba - sóhajtott bosszúsan Yoongi.
- Mi? Miért? - kérdeztem rögtön, Suga viszont csak lassan válaszolt.
- Egyszerűen sehogy se megy. Nem tudom befejezni a dalomat - látszott rajta, hogy nagyon nehezére esik bevallania a kudarcát.
- Várj oppa, hadd nézzük meg először mi is, hátha tudunk segíteni - kérte Yuji.
- De szar az egész, úgy ahogy van - ellenkezett Yoongi, a lány azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
- Biztos vagyok benne, hogy csodálatos a dalod, de ha úgy érzed, hogy hiányzik valami, majd megkeresem neked. Meg még Nam is itt van, ha esetleg én nem találnám.
- Szívesen segítenék én is - erősítettem meg, Yoongi azonban nem tűnt teljesen meggyőzöttnek.
- Jó majd... majd meglátom - zárta le a maga részéről a beszélgetést, így Yuji is csöndben maradt. A délután folyamán azért nem ártana újra megpróbálnunk rábeszélni az együttműködésre, mert kár lenne veszni hagyni Yoongi dalát.

Ezután már csak semmiségekről folyt a társalgás az asztal körül, ebéd után pedig mehettünk is vissza dolgozni. Yuji kiválasztott egy dalt, amit eléggé régen elkezdtünk már, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Mindkettőnknek voltak hasznos ötletei hozzá, így az időérzékünk is hamar elveszett, és pár órával később már a kész dal mellől álltunk fel, amikoris rádöbbentünk, hogy teljesen elfeledkeztünk Yoongi-ról.
- Még van egy kis idő, kérdezzük meg most - nézett az órájára Yuji, és elindult Suga stúdiója felé, én pedig követtem. A munkatársam óvatosan bekopogott az ajtón, majd mivel nem kapott választ, halkan benyitott.
- Yoongi oppa - szólította meg a számítógép előtt ülő fiút, ő viszont nem reagált rá. - Yoongi? Suga?
Odament egészen a háta mögé, amikor pedig meglátta, mi van a képernyőn, hirtelen kikapta az egeret Yoongi kezéből.
- Yuji? Mit csinálsz te itt? Mikor jöttél be? - fordult hátra rémülten a fiú.
- Inkább te mit csinálsz, oppa? Nem törölheted ki csak úgy, hiszen annyit dolgoztál vele! - szidta meg őt, Yoongi szemeiben pedig legnagyobb meglepetésemre könnyeket láttam.
- De nem... - kezdte, Yuji azonban közbevágott.
- Szeretnék segíteni neked. Megengeded, Yoongi oppa?
Suga némán bólintott, Yuji pedig gondoskodón átölelte őt. Persze Yoongi-t folyton oppázza, engem meg szinte soha nem hív így. Jellemző.
- Akkor megmutatod? - kérdezte a lány a képernyőre mutatva, Suga pedig a fejhallgatóját kihúzva, hogy mindannyian halljuk, elindította a zenét. Nem túlzok, ha azt mondom, ez volt Yoongi legjobb száma, amit valaha írt, és Yuji-ra pillantva az ő elképedt tekintetéből is ugyanezt olvastam ki. Nem értettem, hogy ebben mi nem tetszik neki, hiszen minden része tökéletesnek tűnt, az alap, a kis dallam benne, a szöveg, és Yoongi pörgős rapje...
- Ez elképesztően jó - mondta Yuji, amikor végetért a szám. - Neked mi nem tetszik benne?
- Ez a rész itt - kattintott valahova a közepébe Suga. - Egyszerűen szar.
- Na várj - gondolkozott el Yuji egy apró változtatáson, én viszont most már nem tartottam annyira jó ötletnek, hogy belepiszkáljon. Yoongi dalai pont attól voltak annyira jók, hogy az első hangtól az utolsóig mindent ő csinált benne, és ha Yuji beleír valamit, azzal semmiképp sem lesz jobb. Már éppen szólásra nyitottam volna a számat, amikor rám nézett és alig láthatóan kacsintott egyet. Még mindig nem tudtam, mit akar csinálni, de nem szóltam közbe, értette ő a dolgát.
- Mit szólsz ehhez? - kérdezte hirtelen, és valamit belekattintott a zenei alapba, mire Suga gyorsan megrázta a fejét.
- Nem, ez nem jó, ennél az eredeti is jobb volt.
- Na és ez? - módosított újra Yuji, mire visszakapta azt a dallamot, ami a változtatása előtt volt, Yoongi viszont érdekes módon már nem húzta rá a száját.
- Ez egész jó. Sőt, nagyon... ez így tökéletes! Köszönöm! - nézett fel ültében a lányra, aki csak mosolyogva megpuszilta a homlokát, majd kisétált az ajtón, mintha mi sem történt volna, én pedig árnyékként követtem, hiszen gyakorlatilag nem csináltam semmit az egészből.

Az előszobába érve aztán elkezdtünk felöltözni, mivel elég késő volt már, és időközben a nap is lement, fényszennyezett sötétséget hagyva maga után.
- Ez zseniális volt! - mondtam lelkesen az előbbi kis akciójára utalva, mire ő az eddiginél is nagyobb mosolyra húzta a száját.
- Csak tettem a dolgomat.
- Mi volt zseniális? - kérdezte a mellettünk felbukkanó Hoseok.
- Megoldottuk Yoongi oppa problémáját - mondta büszkén Yuji.
- Én nem csináltam semmit, az egész az ő érdeme - szabadkoztam, mire Hobi irigykedve a lányra nézett.
- Hallod adj már pár tippet, a végén még Yoongs lecserél engem rád - nevette el magát.
- Csak nem - mondta Yuji, miközben felvette a maszkját, így már csak a szemén látszott, hogy mosolyog.
- Most megyek, hogy visszaédesgessem magamhoz, te kis...
- Hobi! - szóltam rá, de ő csak röhögve otthagyott minket, így aztán akár el is indulhattunk Yuji háza felé.

Útközben nem sokat beszéltünk. Mindkettőnket lefárasztott a mai nap, így inkább csak hallgattuk a zene helyett most a város esti zaját, és lassan gyalogoltunk a célunk felé. Párszor óvatosan körülnéztem, de nem láttam semmi gyanús alakot, aki minket követhetett volna, így lehet, hogy már nincs is igazán szükség arra, hogy Yuji-val tartsak, de egyébként meg jól estek ezek a bő fél órás séták a nap elején és végén, szóval ezt nem terveztem közölni vele. Amikor a ház elé értünk, úgy döntöttem, felkísérem még a lakásáig, így beszálltunk a liftbe, aminek a neon világítása először nagyon bántotta a szememet a kinti félhomály után, de egy kis idő után már nem kellett emiatt aggódnom, mivel kihunytak a fények, ezzel együtt azonban a lift is megállt.
- Most... mi történik? - Yuji hangja nagyon bizonytalan volt, és valahonnan mellőlem szólt. Nem láttam őt a sötétben.
- Gondolom áramszünet.
- És akkor most...?
- Nem tudom - vettem elő a telefonomat, hogy megvilágítsam a lift gombjait. - Gondolom ezek se működnek. Fel kéne hívni valakit.
- Nálam nincs térerő - nézett ő is a mobiljára, majd hagyta elsötétülni a kijelzőt.
- Nálam sincs. Akkor várunk.
- Meddig?
- Gondolom nem túl sokáig, mivel hamar helyreállítják ilyenkor a dolgokat. Nem maradhat a város órákig áram nélkül, de még egy háztömb sem - próbáltam logikusan gondolkodni.
- De mi van, ha nem szednek ki minket innen időben? Mi van ha...
- Nyugi, nem lesz semmi bajunk.
- És ha mégis? Nam én... nem akarok még meghalni - csuklott el a hangja, mire megkerestem őt a sötétben és gyorsan magamhoz öleltem.
- Ne is gondolj ilyenekre, Yuji-yah, tíz perc és kint leszünk, oké? - a hátát simogatva próbáltam lassítani az egekben levő szívverését, miközben ő egyre erősebben kapaszkodott belém. Percekig nem szólalt meg egyikünk sem, csak egymás lélegzetvételét hallgattuk egészen közelről, ami végülis ha leszámítjuk Yuji hihetetlen mértékű félelmét, akkor egészen kellemes is volt. Adtam néhány óvatos puszit a hajába, amiket talán nem is érzett, de a sötét miatt úgy éreztem, most közvetlenebb lehetek vele, mint egyébként. A feketeség körbevont minket, és valami furcsa biztonságérzetet adott így, hogy nem láthatott senki sőt, egymást is épp csak éreztük. Legszívesebben örökké így maradtam volna, Yuji hirtelen újra felgyorsuló lélegzete azonban visszarántott a valóságba.
- Itt vagyok. Nem lesz semmi baj, itt vagyok veled - suttogtam neki. - Mindig itt leszek.