A BTS dalai

18

Jin szemszöge:

Éjjel egy körül ébredtem fel, mert rémálmom volt. Beletelt pár másodpercbe, mire sikerült újra normális ritmusban vennem a levegőt, aztán halkan, hogy ne ébresszem fel mélyen alvó szobatársamat, kiosontam a konyhába egy pohár vízért. Nem tudom meddig álltam ott a pultnak támaszkodva, mert még túlságosan is az álom hatása alatt voltam. Utáltak minket, nem is, egyenesen gyűlöltek, az egész világ. Mindenki csak azért hallgatta a dalainkat, hogy diszlájkot nyomhasson rájuk, és nem volt egyetlen díjunk sem, aminek örülhettünk volna. Sőt, semmink sem volt, se szép dalaink, se odaadó rajongóink, és egymásnak sem tudtunk segíteni, mindenki egyedül harcolt a saját démonaival, hiába voltunk szinte a nap huszonnégy órájában összezárva. És ez volt a legrémisztőbb az egészben, mert annyira életszerű volt. Végigfutott a hátamon a hideg, ahogy erre visszagondoltam, és újratöltöttem a poharam, hogy valamivel lekössem egy darabig a figyelmem. Lassan megittam a második pohár vizet is, amitől valószínűleg megint fel fogok kelni hajnalban, hogy mosdóba menjek, de ez jelenleg nem érdekelt igazán. Olyan rossz érzés volt bennem, amilyen talán korábban sohasem. Még pár perc ácsorgás után úgy döntöttem, hogy visszamegyek a szobába, és megpróbálok aludni, a folyosón végigsétálva azonban hirtelen hangokra lettem figyelmes. Nem szokásom, de megálltam hallgatózni egy pillanatra, hátha esetleg valakivel akkor tudok most egy kicsit  beszélni, hogy könnyebb legyen a visszaalvás, azonban csalódnom kellett, mert Jimin-nek a telefon volt a beszélgetőtársa, vagyis a hangból ítélve pontosabban Yuji.

- Szóval igen, eléggé rosszul érzem magam - mondta Jimin, a választ pedig én is hallottam, mivel síri csend volt a házban egyébként.
- Gondolj azokra, akik szeretnek. A fiúkra, a rajongóitokra, a lányokra, akik majd meghalnak érted - nevette el magát a vonal másik végén Yuji, ezzel Jimin-t is valami hasonlóra késztetve. - Vagy a fiúkra. Biztos fiúk is vannak dögivel, ahogy kinézel, neked senki sem tud ellenállni. Meg én is itt vagyok még. Bár nem vagyok valami sok...
- Dehogynem. Mindig nagyon sokat segítesz nekem, noona.
- De nem annyit, mint szeretnék.
- Miért, mennyit szeretnél? - kérdezte Jimin azon a hangján, amit csak Yuji-nak szokott néha elővenni.
- Hát nem tudom, ennél többet, az biztos - tért ki a pontos válasz elől a lány.
- Ja amúgy elbuktam az ígéretünket. Sajnálom - váltott témát Jimin.
- Semmi baj, én is. Pont ma. Én se tudtam elaludni idáig.
- Miért, veled is van valami?
- Hát... mondjuk, hogy kicsit össze vagyok zavarodva, és a gondolataim ébren tartottak. Nem kell aggódnod, semmi komoly.
- De ha van valami csak szólj, oké?
- Persze. Nem ingyen segítek ám neked, visszakérem majd - nevette el magát újra, mire már Jimin is felszabadultabban tette ugyanezt. Egészen elképesztő ez a lány, szerintem bárkit fel tudna vidítani. Suga-val is csodákat művelt tegnap.
- Na de mostmár akkor próbáljunk meg aludni. Reggel úgyis jössz igaz?
- Megyek, ahogy mindig. És igen, tényleg aludnunk kéne.
- Jó éjt, noona! És köszönöm.
- Nincs mit. Neked is jó éjt, Jimin - mondta Yuji, majd egy rövid szünet után még beleszólt egyet a telefonba. - Chim?
- Igen?
- Szeretlek. Én, és még rajtam kívül sok százezer ember. Szóval neked is rá kéne már jönnöd, hogy mennyire szerethető vagy.
- Én is szeretlek, noona. És szeretem minden egyes rajongómat is, csak...
- Már csak magadat kéne.
- Igyekezni fogok, ígérem.
- Na, aludj jól, Chim.
- Te is, noona.

Itt vége szakadt a beszélgetésnek, tehát nem volt több okom arra, hogy a folyosón álldogáljak, így visszamentem végre a szobánkba. Joon ágyára pont rásütött a hold, így megvilágítva a barátom összekócolódott haját és békés arcát. Ő valószínűleg éppen szépet álmodik, nem olyan balszerencsés, mint én, aki még ennyi év után is... na mindegy. Nem kéne ilyeneken gondolkodnom, se most, se máskor. Legjobb lesz, ha megpróbálok visszaaludni, és alpakákat számolok.