A BTS dalai

25

Jin szemszöge:

- Hyung, itt vagy? - hallottam meg Jimin hangját, ahogy kinyílt a szobaajtó. Már percek óta csak egy helyben feküdtem az ágyamon az érzéseimmel viaskodva, így még jól is esett, hogy megzavart valaki.
- Igen - ültem fel lassan, Jimin pedig becsukta maga mögött az ajtót és mellém telepedett.
- Hogy érzed magad? - kérdezte ahogy rám emelte aggódó tekintetét.
- Megvagyok - feleltem. Nem akartam, hogy túl sokat foglalkozzon velem.
- Nem úgy nézel ki - fogta meg a vállamat, mire ránéztem, így megláthatta, mennyire zaklatott vagyok valójában.
- Honnan tudtad, hogy jönnöd kell?
- Nem volt nehéz kitalálni, hogy kinél járt, mielőtt velem beszélt, és hogy ugyanaz volt a téma nálatok - mondta.
- Olyan nehéz... azt hittem, már túl vagyok rajta. Aztán most minden felborult.
- És mi a terved? Kiszeretsz belőle?
- Muszáj, ha a barátja akarok maradni. Ő bízik bennem, nem ronthatom el a kapcsolatunkat az érzéseimmel.
- Igazad van. Sajnálom, hogy ezen kell keresztülmenned, hyung. Tudom, milyen érzés.
- Csak olyan hülye vagyok, Jimin. Hogy szerethetem még évek múltán is? Tök feleslegesen próbáltam őt elfelejteni, ha most még mindig így érzek iránta.
- Nem volt felesleges. Csak most, hogy megváltozott a helyzet, jobban a felszínre törnek az érzéseid. Nekem is voltak ilyen időszakaim, de túl lehet élni. Még mindig itt vagyok.
- Jó, de te erősebb vagy nálam ilyen téren.
- Mert sokat edzettem. Neked is menni fog, csak nem szabad feladnod. Ha akarod beszélhetünk gyakrabban.
- Az jó lenne. Egyedül nem fog menni.
- Na, higgy már kicsit jobban magadban. Menni fog ez - biztatott Jimin. - Nem lesz könnyű, de menni fog.
- Remélem.
- Ez a beszéd. Nekem most vissza kell mennem gyakorolni - állt fel hirtelen. - Megleszel egyedül?
- Azt hiszem igen. Köszönöm, hogy jöttél - nézem fel hálásan a távolodó alakjára.
- Bajtársaknak jár a segítség - mosolyodott el halványan Jimin, aztán kiment a szobából, így újra egyedül maradtam.

Hiába tudom, hogy ezen egyedül kell túllendülnöm, azért jólesett, hogy Jimin mellettem van. Főleg, hogy ő is érzett már hasonlót. A bandából csak ő tudja, mit érzek, és ő is csak véletlenül tudta meg, de szerencsémre mindig számíthattam a teljes diszkréciójára. Nem mondta el senkinek, viszont időről időre elbeszélgetett velem, amikor nagyon magam alatt voltam, és ez sokat segített. Nem tűnt el, ami bántott, de legalább elviselhetőbb lett, és nem gondoltam minden nap rá. Megszoktam, hogyan legyek Namjoon közelében úgy, hogy ne jöjjek zavarba, hogy semmi különöset ne vegyen észre rajtam, de közben mégis a barátjának fogadjon, és megbízzon bennem. A legtöbb amit adhatok, az az, hogy meghallgatom, ha baja van, és megpróbálok segíteni neki, ahogy ez ma is történt, arra viszont nem számítottam, amit utána kiváltott belőlem a beszélgetésünk. Az, hogy szerelmes Yuji-ba, hogy szereti őt, nem kellett volna, hogy meglepjen, mégis így történt. Mostmár foglalt a szíve, ami hirtelen döbbentett rá arra, amit már eddig is tudtam, mégis folyton reménykedtem az ellenkezőjében. Namjoon sose fog úgy szeretni engem, ahogy én őt. Soha. És nekem végre el kell fogadnom ezt. Nem lehet többé reménykednem, nincs is miben, hiszen Yuji-n is látszik, hogy mennyire odavan Namjoon-ért. Boldogok lesznek együtt, én pedig nem ronthatom ezt el. Félre kell állnom, kettejükért. De főleg Joon-ért. Az én szerelmemért. Akit ideje elengednem.