A BTS dalai

21

Yuji szemszöge:

Nam csalódott bennem. Láttam a szemében, ezért inkább nem is néztem rá többször. Szörnyen éreztem magam miatta, de nem tudtam mit tehetnék, hogy megbocsásson nekem. Ha lehetne persze visszaforgatnám az időt, hogy ne történjen meg az a csók, ami megoldás helyett csak újabb problémákat szült, de erre nem vagyok képes. Ahogy arra sem, hogy megfékezzem a szívem szapora dobogását, amikor Nam-ra gondolok. Éjjel is róla álmodtam, úgyhogy reggel nem kevés időbe telt, amíg megnyugtattam magam, és elkezdhettem felöltözni, ami közben megpróbáltam minél kevesebbet gondolkodni. Egy fehér pólót és egy szürke kapucnis pulóvert vettem fel egy világos farmernadrággal, ezután megfésültem a hajam, amit ma kiengedve hagytam, és felvettem pár ékszert, amikhez éppen kedvem volt.

Ezután kimentem a konyhába, ahol főztem magamnak egy kávét. Lassan kortyolgattam a forró italt az elcseszett életemen gondolkodva, amikor az egyik pillanatban megszólalt a csengő. Egy gombnyomással beengedtem Namjoon-t a kapun, és vártam, hogy felérjen a lifttel. Csak erről megint eszembe jutott a közös liftezésünk. Miért nem lehet csak egy kicsit is egyszerűbb az életünk? Mondjuk ő nem idol, én meg nem vagyok szerelmes belé. Bár igazából ezek közül egy is elég lenne. Amikor újra csengetett, kinyitottam az ajtót, ő meg belépett és elhúzta az arca elől a maszkját.
- Szia Yuji.
- Szia - köszöntem vissza egy mosolyt erőltetve az arcomra.
- Figyelj csak, én arra gondoltam, hogy lehet jobb lenne, ha ma nem jönnél.
- Tessék? - kérdeztem értetlenül.
- Tegnap is főleg csak akadályoztuk egymást, ezért szerintem hatékonyabb lenne, ha most pár napig külön dolgoznánk - ismételte meg a javaslatát Nam.
- Hát... ebben van logika - értettem egyet. Talán tényleg jobb lesz, ha egy darabig nem találkozunk.
- Akkor majd beszéljünk telefonon jó?
- Rendben. Szóval most akkor el is mész?
- Hát igen - nevette el magát halkan.
- Akkor szia - köszöntem el tőle, mire ő is intett egyet, és már ott sem volt. Mondjuk ezért nem értettem, hogy miért jött el gyalog idáig, simán csak felhívhatott volna vagy valami. Na mindegy.

Az otthon kialakított stúdiómba mentem az üres kávésbögrével a kezemben. Leültem a forgós irodai székembe, és bekapcsoltam a gépet, aztán amíg arra vártam, hogy betöltődjön, egy saját dallamot dúdoltam alig hallhatóan. Amint meg tudtam nyitni a zeneszerkesztő programot, máris elkezdtem képernyőre vinni az előbbi ötletemet, majd alakítgatni kezdtem. Kell egy alap az egésznek, valami ilyesmi, aztán legyenek dobok is... itt lehetne egy másik dallam az egész alatt, és a refrén előtt egy kis hatásszünet...

Ne szépítsük a dolgot, estig fel sem álltam. Nem tudom hogy ragadott magával ennyire az alkotás izgalma, de együltő helyemben majdnem készre írtam egy dalt, ami jóleső fáradtsággal töltött el. Nam-ra nem is gondoltam egyáltalán, nem maradt rá időm, úgyhogy tök jó is, hogy nem náluk voltam ma. De azért az eredményeimet megírom neki, és elküldöm az mp3-at is, hátha akar valamit javítgatni rajta, mert azért nem minden munkám tökéletes. Némelyikre igencsak ráfér egy kis Namjoon stílus.