A BTS dalai

26

Yuji szemszöge:

Izgatottan ébredtem fel reggel, még az ébresztőm előtt. Ma végre újra találkozhatok Nam-mal! Hirtelen azt se tudtam, mihez kapjak, de végül sikerült nem leesnem az ágyról és megállnom a szekrényem előtt. Mit vegyek fel? Valami olyan kell, ami jól áll, de mégsem túl feltűnő, és ami illik a hajam színéhez is. Nadrágnak jó ez a fekete, de mi legyen felül? Az biztos, hogy olyan póló kell, amin nem Jimin van. Van itt ez a rózsaszín, meg esetleg ez a kék... nem, ez túl fakó már, ehhez meg nincs hangulatom, ez hülyén áll... na és ez? Régen volt már rajtam, egyszerű fehér, de egy kicsit sem átlátszó, az elején pedig két fekete betű virít. RM örülni fog neki. Már csak pulcsi kell. Lássuk csak... van itt egy rózsaszín, meg halványlila... legyen ez a kék, ezt szeretem. Oké, akkor nyaklánc. Legyen ez a csillagos, ez cuki, aztán még hát... karkötő ma nem kell, a gyűrű viszont igen, az nem maradhat el. Mit csináljak a hajammal? Az lesz a legjobb, ha kiengedve hagyom, nem vagyok túl jó frizurákban. Rendben, akkor irány a konyha. Kávét ma nem iszom, így is eléggé fel vagyok pörögve, viszont egy bögre tej talán azért jólesne.

Miután csillapítottam a torkom szárazságát, még beugrottam a stúdiómba, hogy a tegnapi dalomat magammal tudjam vinni. Egy kis mérlegelés után úgy döntöttem, hogy letöltöm a telefonomra a számot, mert valószínűleg úgyis csak megmutatni viszem Nam-nak. Nem hiszem, hogy dolgoznánk is vele, szerintem pont készen van. A töltés beletelt pár percbe, viszont még így is maradt nem is kevés időm, amíg arra vártam, hogy Namjoon megérkezzen, ezt pedig arra használtam fel, hogy feleslegesen stresszeltem Nam lehetséges reakcióin a dalomra. Nem akarom, hogy megromoljon a kapcsolatunk azért, mert kiderül hogy szeretem, és ő nem viszonozza. Viszont ha már elhatároztam magam, akkor végig kell csinálnom a dolgot. Nem fogok meghátrálni.

Ahogy meghallottam a csengő hangját, rohantam is ajtót nyitni.
- Szia Nam - köszöntem a belépő fiúnak mosolyogva, aki ma is elképesztően jól nézett ki.
- Szia Yuji - ölelt magához azonnal, és nekem akkor esett le igazán, hogy mennyire hiányzott, hogy együtt legyünk. Hiába csak két napja váltunk el egymástól, legalább egy évnek tűnt, ugyanakkor szinte semminek, hiszen ő ugyanúgy Namjoon maradt én pedig Yuji. Jó, talán egy kicsit még szerelmesebb Yuji.
- Hogy vagy ma? - kérdezte, miután elengedett.
- Soha jobban - mosolyogtam rá, ő pedig legalább annyira boldognak látszott, mint ahogy én éreztem magam.
- Akkor mehetünk?
- Persze - bújtam bele az ajtó mellett heverő cipőmbe, és a kapucnimat a fejemre húzva indultam el kifelé.

Ma nem viseltem maszkot, ami lehet, hogy meggondolatlanság volt tőlem, de szerencsére nem történt semmi bajunk. Nam szerint amúgy sincs már meg a rejtélyes követőm, így nem kell aggódnom miatta, meg hát ő amúgy is megvéd bármitől. És ezt ő mondta, nem én. Séta közben nagyrészt a mostanában hallgatott és írt dalokról beszélgettünk, így derült ki, hogy neki is van egy zenéje, amit meg szeretne mutatni nekem. Ettől persze csak még izgatottabb lettem, úgyhogy ha Nam nem fogott volna le, valószínűleg ugrándozva jutottam volna el a BTS dormhoz, amit egyébként nem bántam volna. Mondjuk lehet az ugráláshoz inkább majd Taehyung-ot kellene magammal vinnem egyszer sétálni, mert ő még csatlakozna is, de most Namjoon volt mellettem, aki ugyan nem engedte, hogy nyílvánosan bolondot csináljak magamból, mégsem örültem volna jobban senki másnak, mint neki.

Amint felértünk a lifttel az ötvenedik szintre és beléptünk a fiúk lakásába, szinte ledöntött a lábamról a hirtelen a nyakamba ugró Tae.
- Noonaaa! Úgy hiányoztál! - kiabálta a fülembe, miközben még mindig engem szorongatott.
- Te is nekem, de azért ne fojts meg, ha kérhetem - toltam el magamtól nagy nehezen, majd a többiekhez fordultam, akik mind felsorakoztak az érkezésemhez, minha az angol királynő lennék, vagy valami. - Öhm... sziasztok - nevettem el magam bátortalanul, mire Jimin odajött hozzám, és gyorsan átölelt.
- Üdvözlünk újra itthon - mondta.
- Itthon? - néztem rá csodálkozva.
- Itthon. Na álldogálunk még egy kicsit, vagy jöttök reggelizni? - szólalt meg Jin is, mire Kook és Tae azonnal a székükre vetették magukat. Reggeli közben ma nem beszélgettem senkivel, amúgy is tele volt a szám Jin csodálatos főztjével, így nem is tudtam volna, hanem inkább a fiúkat figyeltem. A maknae line egy videót nézett Jungkook telefonján, amin időnként hangosan felröhögtek, hiába volt épp tele a szájuk, Hobi Yoongi oppát etette, aki ezt kegyesen megengedte neki, Namjoon és Jin pedig halkan beszélgettek valamiről, ami nem hallatszott el hozzám. Minden olyan volt, mint régen, ugyanakkor valahogy mégis sokkal jobb, mintha minden a helyére került volna. Nem sokszor éreztem még ezt, de amikor újra Nam felé néztem, és ő édesen rám mosolygott, az még jobban megerősített benne, hogy tényleg így van. Szeretek itt lenni. Szeretek velük lenni. Mert szeretem őket.

Reggeli után Nam és én a stúdióba mentünk, amikor is kezdtem izgulni egy kicsit, mert hamarosan hallani fogja a dalomat, ami róla szól. Szaporábban kezdett el verni a szívem, és ehhez még hozzáadott az is, hogy kettesben voltam vele, így vettem pár mély levegőt, mielőtt felé fordulva megszólaltam.
- Meghallgatod a dalomat? - kérdeztem, miközben éreztem, ahogy izzadni kezd a tenyerem.
- Meg. Utána viszont te is hallgasd meg az enyémet - kérte mosolyogva.
- Jó. De legyen inkább a tied először - szállt el hirtelen a korábbi bátorságom.
- Szerintem meg a tied. Nagyon kíváncsi vagyok rá.
- Legyen a tied.
- Nem, a tied.
- A tied.
- Na jó, döntsük már el valahogy - nevette el magát a helyzeten.
- Kő, papír, olló? - vetettem fel az ötletet.
- Rendben.
- Ha én nyerek, a tiedet hallgatjuk meg először, ha te nyersz, akkor az enyémet.
- Ha pedig döntetlen, akkor egyszerre a kettőt.
- Egyszerre? - meredtem rá értetlenül.
- Persze. Van itt pár fülhallgató. De nyugi, amúgy sem lesz döntetlen.

Aha persze. Mindketten papírt mutattunk, így aztán kerestünk két fülest, én pedig átnyújtottam neki a telefonomat, mivel azon volt rajta a szám. Namjoon-ét a gépről kellett elindítani, így én abba dugtam be a fülhallgató zsinórját, majd háromra elindítottuk a két dalt egyszerre. Legnagyobb meglepetésemre felismertem Nam-ét. Az a dal volt, amit még egyik éjszaka írt, aztán pedig nem hagyta, hogy belenyúljak. Csak mostmár szövege is volt, de még milyen szövege. Nam arról rappelt, hogy... hogy szerelmes. Szeret valakit, akinek el akarja mondani, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Hirtelen felnéztem rá, így összekapcsolódott a tekintetünk, mivel ő eddig is engem figyelt. Barna szemei gyönyörűen csillogtak, ahogy ő is megértette, miről szól az én dalom. Hogy miről szólnak a dalaink. Mert ugyanazt gondoltuk, és ugyanazt éreztük. Nam közelebb lépett hozzám, én azonban meg sem tudtam mozdulni. Elvesztem a tekintetében, a szavaiban, amiket nekem címzett, a dalában, ami rólam szólt. Arról, hogy szeret. Egyre közelebb hajolt, és óvatosan megfogta az oldalamnál bénán lógó kezem. Tudtam, mi következik, hogy mit akar tenni, mégis csak akkor hittem el, amikor az ajkaink végre találkoztak. Nam megcsókolt. Kim Namjoon megcsókolt. Engem. Mert szeret. És én is nagyon szeretem őt.