A BTS dalai

19

Yuji szemszöge:

A tegnap valahogy nem a mi napunk volt. Először Kook szerelmi bánata, aztán Nam kiakadása, majd Suga problémázása a tökéletes dalával, meg éjjel Jimin hívása... és az én kis liftes jelenetem. Az csak a történet egyik része, hogy baromira féltem, visszagondolva igazából különösebb ok nélkül, viszont a másik dolog miatt még aludni sem tudtam rendesen. Nem a félelemtől vert annyira gyorsan a szívem, hanem attól, hogy... francba, ezt még gondolatban is nehéz kimondani! Nam váltotta ki belőlem. Szinte most is érzem az illatát, ami elbódított, a karjait magam körül, a halk, de magabiztos hangját, ahogy megnyugtató szavakat suttog a fülembe, miközben már a lélegzetvételétől is megremeg a hasam, és azokat a kis puszikat a hajamban, amik csak még teljesebbé tették az idilli képet. Azt akartam, hogy soha ne engedjen el, de persze a lift csak elindult pár perc után, így muszáj volt elhúzódnom tőle, hiszen nem tudhatja meg, hogy akár egy kicsit is tetszik nekem. A baj viszont az, hogy ez már rég több annál. De nem, én nem érezhetek így, ez mindent tönkre fog tenni, mindent! Nem lehetek szerelmes Kim Namjoon-ba! Az egyszerűen lehetetlen.

A tenyerembe temettem az arcom, a mai reggelen már sokadjára, majd rávettem magam, hogy kikászálódjak végre az ágyból és elővegyem a ritkán használt sminkjeimet. Utáltam az érzést, ahogy valami krém vagy bármi cucc van az arcomon, de muszáj lesz valamivel eltakarni azt a borzalmat, ahogy jelenleg kinézek így éjjeli telefonálgatás és órákig tartó önmarcangolás után. Próbáltam a lehető legkevesebbet használni mindenből, aztán amint végeztem, kiválasztottam egy laza szabású pólót, egy kényelmes farmert és egy rózsaszín pulóvert, amire még én írtam rá régebben pólófilccel egy sort az egyik dalunkból. A hajamat lófarokba kötöttem a tarkómon, ami nem a legelőnyösebb hajviselet számomra, de így legalább nem lógtak az arcomba a kék tincseim, ezek után pedig feltettem egy aranyláncot a nyakamba, és felhúztam az ujjamra a szokásos gyűrűmet. Nam ezek után pár perccel érkezett meg, így el is indultunk a dorm irányába, én pedig útközben végig próbáltam lenyugtatni magam, több kevesebb sikerrel. Ő a barátom, ő a barátom, nem érzek iránta ennél többet, ő a barátom, Jimin-nel is megoldottam ezt régen, most is menni fog, ő a barátom, ő csak egy barátom...

Ahogy odaértünk, szinte rögtön le is ültünk reggelizni a többiekkel, ma viszont valahogy nem tudtam a beszélgetésükre figyelni. Folyton a tegnap történtek jártak a fejemben, ha pedig nem a tányéromra néztem, Nam is belekerült a látóterembe, ami csak mégjobban frusztrálni kezdett. Nem akartam, hogy eljöjjön a perc, amikor kettesben kell vele maradnom a stúdióban, de az idő ismét nem nekem kedvezett, és szinte irreálisan gyorsan telt el az a negyed óra, amit az asztalnál töltöttünk. Így hát kénytelen voltam összeszedni magam, és a társam után mentem, a székeinkre leülve pedig hamarosan elkezdtük a munkát. Folytattuk az egyik megkezdett dalunkat, és végül annyira belemerültünk mindketten, hogy észre se vettük, és már készen is voltunk vele. Nagyon tetszett a hangzása, különösen pár énekes sor, amiket majd kiharcolok Jimin-nek, Nam pedig ekkor lerakva a fejhallgatóját felém fordult és megszólalt.
- Ez tényleg nagyon jó lett, baromi tehetséges vagy - mondta, én pedig ránéztem, amit nagyon nem kellett volna. Ahogy a szemeibe néztem, újra eszembe jutott minden, amit most próbáltam eltemetni magamban. Minden, amit együtt átéltünk, a zeneszerzéssel töltött hosszú órák, a közös éneklések, a koncertek, amiket végigsírtam örömömben, a díjátadók, amik után Nam mindig külön megköszönte nekem a dalokba fektetett munkámat, miközben ő sokkal többet dolgozott nálam, aztán ahogy nap mint nap gondoskodik a többi tagról, ahogy mindenkit előrébb helyez magánál, a mérhetetlen szeretete a rajongók és a zene iránt, ami csak úgy sugárzik belőle, hogy mennyire kedves és aranyos tud lenni, ugyanakkor komoly is, ha arra van szükség, hogy gyakran maguktól összetörnek a kezében a dolgok, de én akár az életemet is rábíznám, mert... szeretem.

- Yuji? Miért sírsz, valami rosszat mondtam?
Sírnék? Tényleg, folynak le a könnyek az arcomon. Észre se vettem, az elmúlt tizenkét órában már túlságosan hozzászoktam az érzéshez.
- Sajnálom, nem akartam - ölelt volna át, de ellöktem a kezét. Olyan messze kell kerülnöm tőle, amennyire csak lehet.
- Tessék, itt van zsepi - nyújtott nekem párat, amiket el is fogadtam, miközben csak egyre erősödött a zokogásom.
- Hívjam Jimin-t? Neki elmondod? - próbálkozott tovább, én viszont már nem igazán voltam képes válaszolni, így csak felállt és kiment, egy perc múlva pedig Jimin aggódó hangját hallottam meg magam mellől.
- Noona, mi a baj? Hyung mondta, hogy... - nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis felpattantam a székről, és a hirtelen a nyakába borultam. Ő válaszul erősen magához szorított és simogatni kezdte a hátamat, miközben én tovább sírtam, nem törődve senkivel és semmivel.
- Nincs semmi baj, itt vagyok - suttogta. Tegnap Ő is ugyanezt mondta, erre most minden romokban van. Vagy legalábbis az én érzéseim biztos.
- Elmondod mi van? Hadd segítsek.
- É-én - kezdtem a sírástól szaggatottan. - Szerelmes vagyok.
Jimin eltolt magától egy kicsit, hogy rám nézhessen beszéd közben.
- Ismerem az érzést, átéltem már párszor - sóhajtott. - Gondolom te is - mondta, mire bólintottam. - Akkor ezen is hamar túl leszel, ne félj. Itt leszek, hogy segítsek neked - fogta meg a kezem. - Szeretlek noona, ezt ne felejtsd el.
- Tudom Chim, de most nem... beléd - lepték el újból könnyek a szemem. Jó is lenne, ha őiránta éreznék így, de nem, és ez most ráadásul valahogy sokkal erősebb is azoknál, amiket a múltban iránta éreztem.
- Ó - képedt el egy kicsit. Nem számított erre a válaszra. Aztán ahogy rájött az igazságra, felcsillant egy pillanatra a szeme. - Namjoon az, igaz?
Erre csak újra hozzábújtam, ő pedig erősen tartott, ahogy mindig. Vele sokkal egyszerűbbek voltak a dolgok.

- Ne sértődj meg azon, amit most mondani fogok, jó? - nevette el magát halkan Jimin. - Amikor nagyon ki akartam szeretni belőled, megpróbáltam a legrosszabb oldaladra fókuszálni. Megkerestem a ritkán látott rossz tulajdonságaidat, az olyan dolgokat, amik idegesítenek benned, amiket nem találok vonzónak, és a többi. Nem akarom nagyon részletezni, mert alapvetően ezek nekem egyáltalán nem számítanak, csak arra gondoltam, hogy talán ez hasznos lehet most a te helyzetedben. Keress Namjoon-ban olyan dolgokat, amiket nem szeretsz, és próbálj ezekre gondolni.

Úgy tettem, ahogy kérte. Végiggondoltam, hogy milyen is Nam igazából, amit most a rózsaszín köd miatt nem láthatok azonnal tisztán, miközben még mindig Jimin-nel ölelkeztem, de akárhogy is próbálkoztam, nem találtam semmit.
- Nincs olyan dolog, amit ne szeretnék benne - jelentettem ki végül.
- Az nem lehet, valami csak idegesít benne néha - akadékoskodott Jimin.
- De hiába idegesít, azok miatt csak még jobban szeretem - sóhajtottam a vesztesek nyugalmával. - Ez már menthetetlen, igaz?
- Hát eléggé beléestél - értett egyet Chim, mire elnevettem magam a szerencsétlenségemen.
- Ez annyira jellemző. Most mit csináljak? Nem viszonozná, ebben biztos vagyok, és ha mégis, akkor sem lehetnénk együtt, mert ő nem randizhat senkivel.
- Nincs több ötletem. Nem tudnál valahogy mégis kiszeretni belőle?
- Nem tudom. Kéne valaki más idol, vagy valaki, akit imádhatok. De mostanában nem nagyon követem a többi biasom életét.
- És a BTS-es biasod? Ő még jó valamire? - kérdezte magára utalva, mire elgondolkodva felnéztem rá.
- Talán. De nem tudom, nem akarlak kihasználni.
- Nem használsz ki. Tudom, mi van köztünk, most már semmi sem billenthet ki.
- Akkor csókolj meg, Jimin - mondtam ki, végig se gondolva teljesen a dolgokat, ő pedig egyik kezével az arcomra simított és ajkait a számra tapasztotta. A hajába túrva vontam közelebb magamhoz, miközben édesen csókoltam őt, Chim pedig egyre határozottabban kóstolgatta az ajkaim, amitől újra felébredtek azok a régi pillangók a hasamban. Mindigis meg akartam ezt tenni, és Nam-ot teljesen elfelejtve adtam át magam a pillanatnak, azonban ez sem tarthatott örökké, és a kinyíló ajtó hangjára hirtelen elszakadtunk egymástól. A stúdióba Namjoon lépett be elkerekedett szemekkel, mire én gyorsan lehajtottam a fejem zavaromban, Jimin pedig védelmezően megfogta a kezem. Na ebből most hogy mászunk ki?