A BTS dalai

20

Namjoon szemszöge:

Ahogy megláttam Yuji-t és Jimin-t csókolózni, teljesen ledermedtem. Alig hittem a szememnek, pedig jobban végiggondolva számíthattam volna rá, hogy ha beküldöm Jimin-t vigasztalni, akkor valami történni is fog köztük, bár csókra pont nem számítottam. És miért nem? Mert megbíztam bennük, de főként Yuji-ban. El akartam hinni, hogy amikor azt mondta, Jimin-re csak barátként tekint, akkor igazat mondott, és ehhez is tartottam magam, eddig. Most viszont óriásit csalódtam benne, és az agyam alig tudta feldolgozni ezt a hirtelen jött információáradatot. Ha ők ketten együtt vannak, az rengeteg eddig nem tapasztalt komplikációt vet fel, amik egy részét ugye szintén nekem kell majd megoldani, mivel én vagyok a leader. Hát köszönöm a plusz munkát, barátaim.
- Hyung, félreérted a helyzetet - szólalt meg ekkor Jimin, mire értetlenül néztem rá. Mégis mit lehet ezen félreérteni? - Ez nem olyan csók volt.
- Akkor mégis milyen? Magyarázd el kérlek!
- Az... bonyolult - nézett Jimin óvatosan Yuji-ra, aki végre felemelte egy kicsit a fejét. Már nem sírt, de most valahogy nem igazán tudtam örülni ennek sem.
- Csak... felejtsük el, hogy ezt láttad, kérlek oppa - a hangja vékony volt, ahogy hozzám beszélt. - Minden ugyanolyan lesz, mint régen, nem lesz semmi köztünk Jimin-nel, ígérem.
- Ezt is úgy higgyem el, mint azt, hogy nem vagy szerelmes belé?  - kérdeztem idegesen, mire ő is hangosabban válaszolt már.
- Nem vagyok belé szerelmes! Igazat mondtam!
- Hát pedig nagyon úgy tűnik!
- Noona, hyung, nyugodjatok meg - szólt közbe Jimin, mire visszanyeltem az éppen kitörni készülő újabb szidalmaimat. Igaza volt, ezzel nem megyünk semmire.
- Régebben valóban szerelmes voltam Jimin-be, de azt már lezártam magamban - mondta Yuji ismét halkabban.
- Ahogy én is. Ez tulajdonképpen egy búcsúcsók volt - magyarázta Jimin.
- Búcsúcsók? - még mindig nem igazán értettem a kapcsolatukat. Eléggé bonyolulttá válhatott az évek alatt, és ez részben az én hibám, mert elleneztem, hogy együtt legyenek. Szép munka Namjoon.
- Olyasmi - értett vele egyet Yuji. - Többször nem lesz ilyen, ezt biztosan megígérhetem - a tekintete elszánt volt, de nem tudtam, hogy azért, mert ennyire meg akart győzni engem az igazáról, vagy valami más miatt. Eléggé furcsa volt valahogy.
- Rendben. Szóval nem vagytok együtt és nem is lesztek - mondtam egy kis kérdő hangsúllyal a végén. Én nem voltam annyira biztos benne, mint Yuji.
- Nem - vágták rá egyszerre, mire mosolyogva egymásra néztek. Igazán meggyőző mondhatom.
- Akkor gyertek enni, mert kész az ebéd. Ezért jöttem eredetileg, nem leskelődni - fordultam meg, és kimentem az ajtón az étkező felé, a nem is igazi szerelmespár pedig követett engem.

Ebéd közben még mindig kicsit zaklatott voltam, amit Jin észre is vett rajtam, én viszont nem akartam neki elmondani a történteket, egyrészt mert így is úgy érzem már, hogy mindig minden problémámat rázúdítom, másrészt ez eléggé kényes téma és nem akartam, hogy a szükségesnél több ember tudjon róla. Még csak az kéne, hogy Taehyung-ék megtudják! Vagy Hobi, ő is nagy feneket tud keríteni a dolgoknak. Nem, ezt intézem egyedül, Yuji szerint amúgy sem kell aggódnom miatta, de ugyebár erről én nem vagyok száz százalékig meggyőződve. Még mindig nem tűnt el az a rossz érzés belőlem, amit a csókjuk okozott, és nem tudtam, hogy felejthetném el, lehetőleg minél hamarabb, nekem ugyanis délután ettől függetlenül még dolgoznom kellett. Az időbeosztásom nincs tekintettel holmi csókokra.

Ebéd után aztán újra kettesben ültünk a stúdióban Yuji-val, de nem igazán tudtunk hatékonyan együtt dolgozni. Ismét elhidegültünk egymástól, ami nem tett jót a zenénknek, így inkább a külön munka mellett döntöttünk, és kora este felé hazakísértem őt. Feszült csend volt közöttünk, ahogy egymás mellett sétáltunk a lakása felé, ami miatt kezdtem kellemetlenül érezni magam, de tudtam, hogy nem én tehetek erről, így meg sem próbáltam tőle bocsánatot kérni. Ő csókolózott Jimin-nel, és én csalódtam az ő szavában, nem fordítva. Ennek ellenére Yuji sem szólalt meg egész úton, mintha félt volna tőlem, vagy nem is tudom. Ironikus, mert pont azért vagyok ilyenkor vele, hogy megvédjem, bár lehet ezentúl érdemesebb lenne Jimin-t küldenem magam helyett. Végülis benne bízik meg annyira, hogy elmondta neki a baját, ami miatt sírt, én még arra se vagyok elég jó. Szűkszavúan elköszöntünk egymástól a kapuban, én pedig ugyanúgy némán, a gondolataimba merülve sétáltam visszafelé a dormhoz. Persze megértem, hogy Jimin sokmindenben jobb nálam, ráadásul ő Yuji biasa, ami miatt még különlegesebb a kapcsolatuk, így egyáltalán nem haragszom a bandatársamra. Végülis ha a csóktól eltekintünk, akkor semmi rosszat nem tett, csak megvigasztalta a barátnőjét. Tényleg nem haragszom rá. De akkor mégis mi ez a szorító érzés bennem, ami nem hagy nyugodni?