A BTS dalai

15

Namjoon szemszöge:

Yuji nagyon aranyos volt ma. Amikor azt várta, hogy én is énekeljek vele, amikor a pólója miatt magyarázkodott, aztán meg amikor megölelt mindenkit. Igazából nem is tudom miért emeltem fel akkor, de jól esett a karomban tartani őt, mégha el is vicceltem az egészet, ő pedig ismételten olyan édes volt, hogy nem tudtam nem mosolyogni rajta. Ebéd közben aztán már lecsillapodtak a kedélyek, mivel mindannyian az evésre koncentráltunk, csak amikor befejeztük és felálltunk az asztaltól, akkor kezdtünk el újra beszélgetni.
- Én megyek táncolni, ki tart velem? - kiáltott fel lelkesítően Hobi, a többiek azonban nem voltak ennyire energikusak.
- Nekem még be kell fejeznem az egyik számot - mondta Yoongi, így én is megosztottam a terveinket.
- Mi meg felénekeljük az utolsó kész dalt.
- Én is akarok énekelni - jelentette ki erre Taehyung.
- De most nem jöhetsz, először fel kell vennünk, hogy meg tudd tanulni a részedet - kezdte azonnal magyarázni neki a helyzetet Yuji.
- Nem érdekel, akkor is jönni akarok! - akadékoskodott Tae. - Miért ne énekelhetnék én is veletek?
- Tényleg! Énekeljünk már együtt végre. Olyan rég nem volt ilyen - lelkesedett Jungkook is, Jin pedig az ötletet fontolgatva rám nézett, valami megerősítést várva.
- Ha ennyire akartok, akkor gyertek - egyeztem bele, végülis plusz egy Tae és Kook még nem a világ vége.
- Én is szeretnék - mondta ekkor Jimin, mire Yuji arca felragyogott.
- És én is. Ha nem zavarok - kéredzkedett be a társaságba Jin is, így már csak Hoseok és Suga hiányzott, hogy teljes legyen a BTS.
- Hobi? Yoongi hyung? - néztem rájuk kérdőn, mire ők minden mindegy alapon vállat vontak, és eredeti elképzeléseiket hagyva csatlakoztak hozzánk.

Így esett, hogy aznap délután az egész banda betódult a kicsi stúdióba, ahol, miután elmagyaráztam Tae-nek, hogy miért nem nyúlhat semmihez, egy hevenyészett kört formáltunk. Yuji középre tette a mikrofonokat, hogy lehetőleg mindenki hallatszódjon, aztán elküldte mindenkinek a szöveget, hogy a telefonokon tudjuk nézni.
- Oké, akkor elindítom és kezdhetjük - mondta, Jimin azonban közbeszólt.
- Nem tudjuk a dallamot, noona. Először énekeld el te, kérlek.
Yuji ettől egy pillanatra lefagyott.
- Egyedül? - kérdezte félve, mire biztatóan megszorítottam a kezét, aztán viszont gyorsan el is kaptam, mert valami megvágta a tenyerem. - Jaj ne haragudj, csak tudod a gyűrűm egyik széle kicsit éles, amióta leesett - vizsgálta meg aggódva a kezem Yuji, amin szerencsére csak egy karcolás volt. - Leveszem.
- Nehogy levedd, akkor megint eltűnik - tiltakoztam, de ő már le is húzta az ujjáról és a nadrágja egyik apró zsebébe süllyesztette.
- Így nem tűnik el - mosolygott fel rám, és szégyenlősen nyújtotta nekem a kezét, amit mostmár minden akadály nélkül megfoghattam.
- Énekelj! Mintha egyedül lennél - tanácsoltam neki, ő pedig behunyta a szemét és belekezdett. A dal elején még kicsit bátortalan volt a hangja, de aztán legyőzte a maradék gátlásait is, és olyan szabadon énekelt, ahogy még soha nem hallottam. Mintha egy angyal szólt volna, tiszta volt és gyönyörű, és boldog, ahogy mindenki más is az lett, aki hallotta. Csak álltam ott mellette a kezét fogva, és arra gondoltam, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ismerhetem, hogy vele dolgozhatok, hogy foghatom a kezét, mert ez a lány egy csoda, és nincs párja az egész világon.

Amikor befejezte, kinyitotta a szemét így láthatta a BTS tagok elképedt arcát, miközben megtapsolták őt.
- Miért nem tudtam, hogy ilyen hangod van, noona? - kérdezte meglepetten Taehyung, mire Yuji szerényen elmosolyodott.
- Legközelebb felléphetnél helyettem - mondta nevetve Jin.
- Te miért nem vagy még idol? - csodálkozott Yoongi is, pedig az ő elismerését nehéz kivívni.
- Na fejezzétek be, inkább énekeljünk - szakította meg a dicséreteket a lány, így újraindítottuk a zenei alapot, és mostmár mindannyian énekelni kezdtünk. Jól mondta Kook, rég volt már ilyen, és nem is tudtam mennyire hiányzott, amíg most meg nem történt újra. Még mindig fogtam Yuji kezét, amikor megéreztem Jin ujjait a másik tenyeremben, és ahogy körbenéztem, láttam, hogy mindenki a szomszédai kezét szorítja, ami elképesztően jó érzéssel töltötte el a szívem. Béke volt, senki sem harcolt senkivel, hanem testvérekként álltunk körbe és énekeltük a dalt, amit mintha már ezredszerre fújtunk volna. Senki sem nézte a szöveget sőt, volt aki lehunyt szemmel énekelt, a szívünkből szólt a dallam, és a gondolataink voltak a szöveg, amit én meg is értettem, mivel én írtam. A dal közben végig a többieket figyeltem, az utolsó sornál pedig a mellettem álló Yuji-ra néztem  és rámosolyogtam, ő pedig visszamosolygott rám, amitől úgy éreztem, nem is lehetnék boldogabb abban a percben.

A dal felvétele után J-Hope felvetette, hogy mivel a közös éneklés már megvolt, most legyen közös táncolás, ezzel pedig a banda nagy része azonnal egyetértett, így testületileg átvonultunk a táncterembe. Yuji is jött velünk, mert azt mondta, nem szeretne egyedül maradni, így ő csak leült a sarokba, hogy képviselje a közönséget. Némi vitatkozás után Hobi elindította azt a számot, amire ő akart táncolni, így elkezdődött a próbánk, ami egészen addig tartott, amíg ő el nem fáradt eléggé, vagyis mi szenvedhettünk mellette egy darabig. Az egyik rövid szünetben, amit jólelkűen engedélyezett, éppen a padlón ültem, miközben próbáltam szabályozni az összevissza lélegzetvételemet, egyszercsak megláttam magam mellett Yuji-t letérdelni, kezében egy üveg vízzel, amit felém nyújtott. Nem tudom honnan szerezte, vagy mikor, de azonnal kikaptam a kezéből és egy húzásra megittam a felét, amin ő csak mosolygott.
- Kösz - ennyi beszédre futotta tőlem.
- Nincs mit. Megleszel? - kérdezte aggódva. Valóban nem festhettem valami szépen, de ez a munkám, így engem nem zavart, hogy alig bírnék felállni, ha megpróbálnám. Ezt viszont nem tudtam elmondani neki, úgyhogy csak próbáltam megnyugtatóan nézni rá.
- Noonaaaaaa! - hallatszott mellőlem Taehyung kétségbeesett kiáltása, miközben a földön feküdt karjait és lábait szétvetve. - Én is kérek vizet!
Yuji nevetve felállt, és kiment, hogy teljesítse Tae kérését, Hobi pedig odalépett hozzám, és leguggolva beszélni kezdett.
- Bocs, hogy így megdolgoztattalak, néha nehéz tekintettel lennem arra, hogy ti nem vagytok annyira fáradhatatlanok, mint én.
- Semmi baj Hobi, tényleg. De talán most lehetne pihenő azoknak, akik fáradtak, te meg táncolj tovább nyugodtan, ha szeretnél - javasoltam, mire ő bólogatott.
- Akkor vége, emberek! Aki akar, az még maradhat, a többieknek jó regenerálódást! - mondta mindenki számára hallhatóan. Yuji ekkor érkezett vissza annyi vízzel, amennyit csak elbírt egyszerre, és kiosztotta azoknak, akiknek szüksége volt rá.
- Yuji, te nem akarsz megtanulni táncolni? - kérdezte hirtelen Hoseok, és mivel a lány nem vágta rá rögtön a nemet, az önjelölt tánctanárunk már be is ráncigálta őt a terem közepére. Yuji ugyan próbálta lebeszélni erről a szerinte hülye ötletről Hobit, de hamarosan már a Fire koreográfiáját igyekezte leutánozni, miközben J-Hope mellette táncolt. Aranyos látványt nyújtott, ahogy csetlett botlott a hatalmas falra szerelt tükör előtt, de hát persze semmi sem megy rögtön elsőre. Hoseok aztán odahívta Jimin-t is, mert ő még velünk ellentétben tudott mozogni, mire Yuji rögtön tiltakozni kezdett, hogy mellettük aztán már tényleg nagyon bénának fog tűnni, de a fiúk megnyugtatták, hogy ez nem érdekli őket, csak élvezze, hogy velük táncol. Így aztán elő is adták a refrént, amit pár hozzám csatlakozó társammal meg is tapsoltunk.
- Én már ettől elfáradtam, ti hogy bírjátok ezt? - kérdezte hitetlenkedve Jimin-től lihegve Yuji.
- Én jó edzésben vagyok, Hobi meg terminátor - felelte a banda legalacsonyabbja, mire Hoseok válaszul tarkón csapta.
- Már csak egy kicsit kéne gyakorolnod, és egész nézhető lennél - mondta ezután szavait a lánynak címezve J-Hope, aki erre rögtön tiltakozni kezdett.
- Nem, köszi nekem ennyi bőven elég volt, nem akarok leizzadni, mert büdös leszek.
- Nyugi nem gáz, én is az vagyok - ölelte át röhögve a srác Yuji-t, amire már Jimin is megszólalt.
- Nade Hobi, ő mégiscsak lány!
- Na és?
- Engedd már el, te szerencsétlen!
- Jó, nyugi van, már el is engedtem - lépett hátra egyet Hoseok, és én is feltápászkodtam a földről, mielőtt még teljesen kisajátította volna Yuji-t. Végülis ő még mindig az én munkatársam.
- Szerintem ideje lenne téged hazavigyelek - szólaltam meg, így mind felém fordultak.
- Csak kísérsz, nem viszel - javított ki Yuji.
- Akkor kísérlek - nyugodtam bele. - Megyek, lezuhanyzom, aztán indulunk.

Így is tettem, közben pedig a többiek is összeszedték magukat a földről. Pár perccel később az előszobába lépve már ott találtam Yuji-t indulásra készen, így én is gyorsan összekészülődtem, aztán elköszöntünk a fiúktól és kiléptünk az ajtón. Az utcán sétálva a mai nap történtekről beszélgettünk, hogy milyen jó volt együtt énekelni, meg csak úgy egyáltalán együtt lenni, ezzel pedig úgy elrepült az idő, hogy már meg is érkeztünk. Felkísértem a lakásához is, mert még nem volt kedvem elköszönni tőle, de aztán az ajtajában állva az a pillanat is eljött.
- Azt mondtad, többet nem ölelsz meg - mondtam, mikor közelíteni akart hozzám.
- Nem is - vágta rá kicsit sértődötten, majd mondott egy sziát és becsukta maga után az ajtót. A maszkom mögött mosolyogva álltam még ott egy darabig, aztán a fejemet megrázva hátatfordítottam az ajtajának és hazaindultam. Micsoda egy nap!