A vér kötelez /BEFEJEZETT/

14. rész

Én mindent elhiszek. Elhiszem, hogy ez vészhelyzet volt és azt is, hogy mostantól senkiben sem szabad bízom, szóval mindent elhiszek, kivéve azt, hogy ez a férfi miért nem hagy nekem egy kis szünetet. Kezdem az elején, mert így nem értetek semmit. 

Nos, amint Bruce sikeresen átpakolta a cuccomat én már be is költözhettem a szobába, ami nagyon unalmas volt. Vártam, hogy a régies királyi ágy meg hasonlóak legyenek, ehelyett egy teljesen modern szobát kaptam, halványsárga fallal és gesztenye barna szekrénnyel. Az ablak mellett egy asztal volt, amire ki voltak pakolva az iskolában kapott könyveim. Az egyik szekrény tetején volt egy tévé és mellette talán a távkapcsoló lehetett, de nem volt még alkalmam megnézni ugyanis ez az őrült férfi folyamatosan adta a feladatokat, mintha az egész életem ebből állna. Pontosan kiszámolta szerintem, hogy egy nap mennyi feladatot vagyok képes megcsinálni és pontosan annyit adott. Szóval röviden, egy hete vagyok ebben a kastélyban, ahol senkivel sem találkoztam a tanáromon és a két testőrön kívül és még a kertjébe sem mehettem ki. Lehet nem is lesz olyan nagy buli ez az egész, de megbirkózom vele. 

- Kisasszony figyelnie kell Mr. Bensonra. - mondta a testőröm ebédnél, amíg a férfire vártunk.

- De egy pillanatnyi szünetet sem hagy nekem. Mintha fulladoznék idebent. Tudom, hogy ennek így kell lennie, de legalább a vár kertjébe mehetnék ki. Ennél még az iskola is jobb volt. Ott kimehettem a kertbe és nem kifulladásig kell tanulni. oké volt, hogy éjszakáztam, de akkor is.

- Sokat vár el magától. Hisz magában.

- Nekem inkább úgy tűnik, hogy ő utál a legjobban mindenki közül. Megvet engem. Bár voltak jó pillanatai. - mondtam és akaratlanul is elmosolyodtam.

- Látja nem is olyan szörnyű alak, hiszen kedveli őt. - nevetett a férfi.

- Nem kedvelem. - mondtam és összefontam a kezemet durcásan a mellkasom előtt. - Csak mindig ott volt, ha kellett. Ennyi és nem több.

- Hisztis. - lökött meg a férfi én, pedig felhúztam a szemöldökömet.

- Nem vagyok hisztis csak kimondod, ha nem tetszik valami. Ennyi az egész. - hadonásztam a kezemmel és úgy magyaráztam nekik. 

- Maguk elég jó párosítás. - hallottam a közeledő lépteit a férfinak, aki mosolyogva foglalta el a velem szemben lévő széket.

- Most jön az a rész, hogy az egészet végig hallgatta? - néztem rá és felhúzva az egyik szemöldököm hátradőltem. 

- Nem egészen,.. - kulcsolta össze az ujjait. - de hallottam mindent. Ha soknak érezte a feladatokat, akkor miért nem szólt? 

- Mert kevesebbet adott volna?

- Nem.

- Akkor? Miért kellett volna szólnom? Hogy utána azt gondolhassa, hogy gyenge vagyok és nem bírom? Köszönöm inkább nem. - mondtam és megittam az elém rakott vért. Eléggé pipa lettem a férfire, azért, amint befejeztem az evést egy hang nélkül felálltam az asztaltól és faképnél hagytam a férfit. Megsértődtem? Igen. Nagyon is. Szükségem van egy kis térre. Szabad akarok lenni még a egy pillanatig. Csak egy lélegzet vételnyire. 

Sebes lépteket hallottam a hátam mögül. Azt hittem, hogy csak Bruce az, de tévedtem. Ugyanis, amikor a szobám ajtajának a kilincsére tettem a kezemet valaki erőszakosan maga felé fordított és az ajtónak préselt. Már a kölnie illatáról felismertem, hogy Mr. Benson az.

- Nem engedem meg ezt a viselkedés. - nézett egyenesen a szemembe. Francba már az alacsony termettemmel. Szinte fölém kerekedett. Ijedten néztem bele a dühösen izzó szemébe, de ő továbbra is szigorúan méregetett. - Ez az én házam. Vagy változtatsz valamit a viselkedéseden és megtanulsz kérni vagy kidoblak a vadászok karjaiba, akik a kastély körül ólálkodnak. Szerinted, ha teljesen biztonságos lenne a kert nem engedtelek volna ki? Komolyan ekkora szadistának nézel engem.

- Adjon okot arra, hogy ne nézzem annak. - mondtam, de megremegett a hangom. Életemben nem láttam még ilyen dühösnek és ez is miattam volt. 

- Ha csak ennyi kell, akkor elérem. - hajolt a fülemhez. A leheletétől kirázott a hideg. egy furcsa bizsergés vette át a helyét.