A vér kötelez /BEFEJEZETT/

26. rész

Jól esően huppantam bele a kád vízbe. Magamra zártam az összes ajtót, mert tartottam egy kicsit a férfitól. Kitudja milyen őrültségekre képes, ha ideges vagy haragszik. Jelenleg nem tudom mit érez, plusz egyedül akartam lenni egy kicsit. Az ajtó mellé leraktam a két rókát, akik mélyen aludtak. Olyan jó nekik, hogy így pihenhetnek. Akkor és ott, ahol akarnak. Talán én is aludhatnék egy kicsit. Lejjebb csúsztam a kádban és elhelyezkedtem. Éreztem, hogy azonnal eltudnék aludni. Lejjebb csúsztam, vettem egy mély levegőt, majd a víz alá merültem. Valami nem tetszett. Elfelejtettem valamit. Valami nagyon fontosat. De valamiért nem tudtam rájönni, hogy mi lehetett az. Elmentem a farkasokhoz. Mindent megcsináltam, amit lehetett... ugye?Biztos nem volt olyan fontos, ha elfelejtettem. Mindegy. Felültem a kádba, befejeztem, amiért jöttem, majd egy törülközőért nyúltam. Magam köré tekertem az anyagot, majd kimentem a fürdőből. Na, ki volt az a szétszórt, aki nem vitt magával ruhát? Én bizony. Dideregve mentem be a szobámba, ugyanis a víz miatt (ami kihűlt közben, elég durván) egy kicsit kihűltem. Igen, mi is ki tudunk hűlni. Szinte feltéptem a fürdő ajtaját, hogy megkereshessem a legmelegebb ruháimat, de amikor megláttam az asztalomnál ülő férfit lefagytam. Megráztam a fejemet, mert most nem értem rá, hogy itt álldogáljak, amúgy meztelenül. Kinyitottam a szekrényem ajtaját és levadásztam a két kedvenc ruhadarabomat. Visszamentem a fürdőbe és felöltve őket elégedett mosollyal mentem és végig terültem az ágyamon. Nem érdekelt a kinézetem csak az, hogy végre az ágyamban vagyok és pihenek.

- Beszélnünk kell. - törte meg a jól eső csendet a férfi. Ha nem teszi, akkor simán elalszok.

- Hallgatom. - mondtam és oldalra fordultam így a vizes fürtjeim szétterültek az ágyamon. Bele néztem a szemeibe.

- Hamarabbra hozták a koronázást. - jelentette ki.

- Tessék?

- Fél a fajtánk a vezetőjük nélkül. Attól tartanak, hogy összeomlik a rendszer és a védelem.

- Mikor? - sóhajtottam.

- Egy hét múlva.

- Az lehetetlen. - pattantam fel az ágyról elkezdtem járkálni. - Politikai ismeretekből nem állok készen és és... - kezdtem el pánikolni. - Nem állok én még erre készen. Egyedül nem... - mondtam és rájöttem, hogy a terveim füstbe mentek.

- Hé, Diana. - állt meg előttem. Túl közel volt.

- Minden rendben lesz.

- Nem. Semmi sem lesz rendben. Annyi mindent elterveztem. Annyi mindent akartam még előtte megvalósítani. Tehetetlen leszek nélküle. Megint elfogok cseszni valamit.

- Nem fogsz.

- Egy egész országot akarsz rám bízni. Miért rám? Miért nem valamelyik okosabbra és felkészültebbre. Én egy semmire kellő hulladék vagyok. Csak egy törvénytelen gyerek vagyok, akinek nem kellene léteznie. - mondtam. - Vedd át te...

- NEM! - kiabált rám, majd még közelebb lépett hozzám. A kezeit a derekamra fűzte és magához húzott. Egyenesen a szemembe nézett, nem tudtam levenni rólam a szememet. - Neked kell lenned a királynőnek, mert benned megvan a jóság és a szeretet.

- Nincs bennem semmi.

- Egy undok liba vagyok. Ne tagadd. Olyan rosszul viselkedtem veled.

- Azért én sem vagyok ártatlan.

- De nekem nem kellett volna hisztérikáznom.

- Csak védted magadat.

- Meggyengítettél. - sóhajtottam és a kezeimet a mellkasára rakva megpróbáltam eltolni magamtól.

- Ugyan mivel? - mosolyodott el óvatosan.

- Aznap este.

- Melyik este? - húzta tovább az agyamat.

- Amikor megcsókoltál. - néztem a szemébe.

- Nem tudom miről beszélsz?

- Nem? - kérdeztem vissza és éreztem, hogy elpattant bennem valami és a nyaka köré fonva a kezemet magamhoz húzva megcsókoltam. Édes Istenem. Ez... Már mióta vártam erre. Pihegve eltávolodtam tőle.

- Nem, ez nekem már nem elég. - mondta és magához húzott és újra megcsókolt. Viszont ez most nem az a lágy csók volt, amit én kezdeményeztem. Ez egy igazi mély csók volt. Végig simítottam a hátát, majd a kezeimet újra a hajába túrtam. Kellett nekem ez a férfi és én rohadtul tagadtam eddig. A haja, a szeme, a hangja. Mindene az őrületbe kergetett. És tudtam jól, hogy mi bajom volt vele és erre az a csók ébresztett rá. Aznap este, amikor a tiltott növények között. Túl szép, ahhoz hogy igaz legyen. Felkapott és a falnak döntött. Kezeimet a falhoz szorította, majd ajkai egyre lentebb vándoroltak. Megálltak a kulcscsontomnál, majd egyre lentebb. Szűknek éreztem a ruháimat. Le akartam dobni magamról, de ekkor megszólalt bennem a vészjelző. Ez nem helyes. Ő az apám távoli rokona. Ha nem a józan eszemre hallgatnék most, akkor nyugodtan folytattam volna tovább. Viszont szerencsére megjelentek a kis rókák. Elkezdtek a férfi lábánál visítani, amitől elszállt a hangulat is. Legalább nem nekem kellett megszakítanom. Túl jó volt ez ahhoz.

Nos, mivel már jóval túlléptük a könyvnek a felét, megkérdezem. Hogy tetszik eddig a könyv?😊