A vér kötelez /BEFEJEZETT/

40. rész

Minden nagyon gyorsan történt, szóval azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Reggel igyekeztem magamnak elfogadható kinézetett varázsolni, mert fél hatkor becsörtettek a szobámba a szobalányok és nem akartam, hogy megijedjenek a kinézetemtől. Úgy öltöztettek fel, mint egy babát és nekem hagynom kellett mindent. Mikor ellenkezni próbáltam, akkor erősködtek, hogy minden rendben lesz. Reggelit aznap nem kaptam, mert a ruhámba csak neccesen férnék bele, állítólag. Ezüst színű ruhát adtak rám, amihez tartozott egy magassarkú és egy csomó macera. Tudjátok minden, ami kell, de szerintem teljesen felesleges.

Tíz órakor ott álltam a templomban és minden elő volt már készítve. A kancellár mondott pár szót, majd kinyitották előttem az ajtót. Nekem csak annyi volt a feladatom, hogy elsétáljak a pápáig és hadjam, hogy minden történjen a maga rendjében.

- Egy egész népet fogsz irányítani. Készen állsz? - kérdezte a pápa mielőtt a fejemre rakta volna a koronát.

- Készen állok rá. Lélekben és testileg is. - mondtam és a szavaimtól zenget az egész épület. Erősek voltak a szavaim a kérdés az, hogy én elég erős leszek-e hozzájuk.

- Remek. - mondta, majd a kezébe vette a koronát. - Isten színe előtt állsz. Elfogadod, hogy mostantól ennek a népnek kell szentelned magadat?

- Elfogadom.

- Elfogadod, hogy minden háttérbe kell, hogy szoruljon a néped miatt. - kérdezte egyre hangosabban, mintha arra várna, hogy megremegjen a hitem magamban, de nem fog ilyen történni. Bár a gyomrom egy borsónyi nagyságú volt, de mindent kibirok a célért.

- Elfogadom.

- Akkor mostantól...

- Álljon meg a menet. - tárta ki valaki a templom ajtaját. Megfordultam és megláttam a Warlockot, akit a Fehér Farkas legyőzött. - Az én véleményemet senki sem kérdezi? - jött közelebb és gúnyos mosollyát rám villantotta. - Úgy akartok királynőt választani, hogy nem vagytok tisztában az erejével?

- Ez nem esküvő, hogy tiltakozzon uram. - jött közelebb Bruce.

- Fogd be a pofád szolga. Én most róla beszélek. Meg kell tudniuk az igazságot, hogy milyen szörnyeteget rejteget, amivel le tud minket igázni. Nos, nincs igazam? - kérdezte és vettem egy mély levegőt. Minden szavamat meg kell gondolnom.

- Való igaz, hogy meg kellett volna kérdeznem a véleményét. Viszont maga... - kezdtem és elindultam közelebb hozzá. - Ha már így vádaskodunk, akkor elmondom. Maga súlyos sérüléseket ejtett a testőrömön, a barátomon. Mondja ezek után kedves szavakat és egy kis babusgatást érdemelnék? Hiszen maga meg akart engem ölni. És szörnyeteg? Ő nem szörnyeteg. - tártam szét a karomat és Yanara néztem, aki felállt és közelebb lépett hozzám.

- Oh.. Tudom én azt. Csak el akartam érni, hogy közelebb jöjjön. - nevetett, majd a lándzsáját a nyakamhoz emelte. Éreztem, ahogy a rókáimat a lábamnál mocorogni kezdenek, majd kijönnek a szoknyám alól. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű dolgom lesz. - jelentette ki, majd magához rántott és a torkomhoz szorította a pengét. - Mi lenne, ha átadná a hatalmat?

- Ne Érjen Hozzám. - mondtam, majd megragadtam a lándzsát és letörtem a hegyét, majd elhajítottam. - Nem fogom olyannak átadni, aki csak a rosszat látja az emberekben. - jelentettem ki, de a férfi csak nevetett.

- Senki sincs, aki megvédene. Teljesen egyedül vagy. Add fel. Ők az én katonáim. - mondta én, pedig rájuk néztem. - A templomban tartózkodó emberek többsége álruhás Warlock.

- És? - kérdeztem nyugodtan.

- Add át a trónt és mindenkit életben hagyunk.

- Elgondolkodok rajta, de nem... - kezdtem mire a férfi előrántott egy fegyvert és rám lőtt.