A vér kötelez /BEFEJEZETT/

33. rész

"Miként a vér nem válik vízzé,

az én szavaim se semmissé.

Mostantól övé az életem,

ezentúl ő rendelkezik felettem.

Ha elbuknék valaha és halálom bekövetkezne,

Felesküdtetem kölykeimet az örök hűségre.

Utánam ők őrizék álmát e nemes embernek,

Aki kiérdemelte a hűségét egy farkasembernek."

A hangok szinte végig hasították az elmémet. rosszat álmodtam. Elvesztettem minden Bruce hibájából. Nem tett igazi hűséget nekem, ezért még mindig az járt a fejemben, hogy miért nem? Talán nem gondolta komolyan, hogy örökre velem marad? El fog árulni? Ennek nagyon gyorsan a végére kellett járnom még mielőtt a fejemben a hangok őrülté nyilvánítanak. Nem, amúgy csak vicceltem. Nem hallgatok a hangokra. Abba hagytam a poénkodást. Nekem ez nem megy. Gyorsan felültem az ágyon és zavartan tapasztaltam, hogy úgy aludtam el, ahogy voltam. Kikeltem és első utam a fürdő felé vezetett, ahol vettem egy jól eső zuhanyt, majd miután magamra öltöttem a ruhámat kimentem a szobámból és a folyosó végén álló Sebastianra néztem. Hiányoltam a szobám előtt lévő óriást, aki eddig egyszer sem hagyta el a helyét. Nyeltem egy nagyot és megpróbáltam hinni a hűségében, ami most nehezebb volt, mint hittem.

- Jó reggelt Sebastian! - néztem a férfire, aki a szokásos gúny hiányában nézett rám. - Nem láttad Bruce-t?

- Tegnap este óta nem. Nem tért vissza a helyére kisasszony.

- Rendben. Köszönöm.

Elárult? Hol van? Hova ment? Addig nem fogok megnyugodni, amíg le nem tetetem vele az esküt. Túlságosan is hatnak rám az öregnek a szavai. Nem tudtam elhinni, hogy az, aki eddig mindenben mellettem volt most árulna el. Kémkedne valakinek? De akkor kinek? Elég. Az agyamat túlságosan is elöntötték a gondolatok. Nem álltam erre készen. Túlságosan is hittem abban, hogy mindig mellettem marad. Gyorsan végig mentem az egész kastélyon, de sehol sem találtam, ezért pánikolva mentem be Yana szobájába, de sehol sem volt. Ha ketten tűntek el akkor talán nincs semmi baj. Gyorsan rohantam végig a folyosókon, amik már jól ismertek voltak számomra. Anya szobájába mentem be. Halkan osontam be és óvatosan érintettem meg a vállát, mint kicsinek. Elkezdett mocorogni az érintésem hatására. Valamit elmormolt az orra alatt és rám pillantott.

- Mi a baj kicsikém? - kérdezte.

- Nem találom sehol Yana-t és Bruce-t. - sóhajtottam kétségbeesetten. - Ígéretet tettem az öregnek, hogy ma letetetem vele az esküt, de pont most sehol nem találom. Megremegett a hitem benne.

- Tegnap este mentek el. - mondta anya és visszafeküdt. - Azt mondták van valami, amit meg kell tenniük érted. Ne izgulj! Visszajönnek. Most pedig hagyjál aludni. Még csak hajnali hat óra van. Soha nem voltál fent ilyen korán, ahogy én sem akarok. - mondta és becsukva a szemét és már aludt is.

Komolyan ennyire túlgondoltam a dolgot? Ez azért már tőlem is szuper eredmény. Ő mindig mellettem volt. Miért hagyna el csak így? És mit kell nekem megtennie? Ezek a kérdések kiakasztanak. Visszamentem Sebastianhoz és tudatára adtam, hogy elvonulok a könyvtárba reggeliig. Most semmi másra nem volt szükségem csak egy könyvre, ami kiszakít ebből a valóságból és talán még választ is tud adni a kérdésemre.

Belépve a hatalmas helyiségben újra éreztem azt az ámulatot, amit az első alkalmamkor éreztem. Hiszen, amikor először léptem be ebbe a szobába azonnal levettek a lábamról. A magas belmagasság hagyján volt, ami olyan volt, mintha két emeletet nyitottak volna össze, de ez eltörpült amellett a tény mellett, hogy a plafonig polcok voltak. Ami elképesztő volt, hogy az összes polc roskadásig volt tele könyvekkel. Minden téma szerint szétválogatva, így meg se kell erőltetnem magamat, hogy kiválasszam a kedven műfajom kedvenc íróját és elmerüljek az egész történetben és egy pillanatra én is hős lehessek a saját képzeletbeli világomban. Túl szép, ahhoz, hogy igaz legyen. Végre teljesen elmerülhettem a saját kis világomban és ez volt a legfontosabb most nekem.