A vér kötelez /BEFEJEZETT/

12. rész

Nem vagyok a legjobb lopakodó művész, főleg nem egy kétajtós szekrénnyel, ezért a gyorsaságunkra hagyatkoztunk. A lehető leggyorsabban az erdőben voltunk. Elbújtunk az egyik bokorban és próbáltunk nesztelenül maradni. Minden kisebb neszre felkaptam a fejemet. Ha eddig nem jöttek utánunk, akkor most sem fognak. Viszont nem voltam képes megállni. Valami nagyon nem stimmelt az egész helyzettel.

- Bruce. - suttogtam.

- Igen?

- Mennyi az esélye annak, hogy engem keresnek?

- Ha őszinte akarok lenni, akkor hetven-nyolcvan köré saccolnám.

- És tudhatják, hogy nézek ki?

- Ezek nagyon alaposak voltak, szóval mindenképpen.

- Király. - mondtam és elvigyorodtam. Most nem fogok tétlenül ülni, amikor engem keresnek és bárki meghalhat miattam. Akkor inkább megszűnök létezni.

Felpattantam a biztos rejtekhelyemről és ittam a piros löttyből, majd kiszakadva Bruce szorításából a kollégium felé futottam. Azok a társaim, akik a királyi vér örökölték láncra voltak verve és sorba egymás mellé voltak kényszerítve. Remegett minden tagom. Ugyan az a jelenet. Megfogják őket ölni. Vettem egy mély levegőt, amit szakadozva engedtem ki. Lassan Bruce is beért engem.

- Mit fogunk tenni? - kérdezte suttogva.

- Már nem is akarsz megállítani?

- A társaim is veszélyben vannak. Tenni fogok valamit. - mondta és ökölbe szorította a kezét.

- Akkor egyszerűen a fogd és vidd alapján fogunk játszani. - mondtam és levettem a táskámat. - Kés van náluk, de akár fegyver is lehet. Vigyázz magadra Bruce. A barátom lettél.

- Maga is kisasszony! Ha ön lesz, a királynő büszkén állok, majd a szolgálatába. - hajtott nekem fejet. - Ezennel én Bruce McAdams Ms. Mendesnek örök hűséget fogadok.

Fogalmam sem volt arról, hogy mit teszek és miért, de ha ezek az emberek miattam halnak meg, akkor cseszhetem az egészet. Újra negyven év kell, ahhoz, hogy talpra álljak, amit nem akarok. Megmentem őket. Kiléptem a bokor biztonsága mögül és szembe néztem a férfival, aki a kést éppen a legundokabb gyerek nyakához tartotta.

- Megtaláltuk a királynőt? - nézett az egyik a másikra.

- Nem. Ő talált meg minket. - vigyorodott el és felém lépett. A kést előre szegezte. Feltartottam a kezem és megvártam, amíg elég közel jön hozzám. Nem voltam másra képes csak arra, amit azaz idióta tanított nekem és lám mégis csak jól jön valamire. Itt már nincsenek határok. Most ő egy bokszzsák, amit el kell pusztítanom hiba nélkül. A nyakamhoz emelte a kést én, pedig a tanultak alapján átfogtam a kezét kibuktattam, majd amikor a földre került ráugrottam a mellkasára páros lábbal. Hallottam, ahogyan a csontjai eltörnek. Becsuktam a szememet. Ő nem ember, de akkor is.

- Kisasszony nem kellene bemocskolni a kezét. - mondta Bruce és közbe kitörte két férfinak a nyakát. Ijesztő látvány volt.

Most miért nincsenek itt a tanárok. Remélem nekik nem esett bajuk. Az egyik férfi a hátam mögé került és a nyakamnál fogva kezdett el húzni. Erőt véve magamon megálltam és átdobva a vállam felet eltörtem a kezét. Nem engedhetem meg, hogy bajuk essen.

- Miért nem engedi, hogy megöljük őket? - kérdezte az egyik, aki megtámadott. - Csak útban vannak magának.

- Riválisok vagyunk ez tény, de egy vér folyik az ereinkben. És nem tudom ez maguk felé mit jelent, de nálunk azt, hogy kitartunk egymás mellett jóban, rosszban. - mondtam és odadobtam Brucenak, aki veszélyesen idegesen esett neki a férfinak. Ő nem vámpír, ő egy másféle teremtmény. Már akkor rájöttem, amikor megláttam a sárgás barna szemeit. Ő egy ragadozó, aki a vámpírokat szolgálja. Egy vérfarkas, aki hűséget fogadott nekem. A lehető legvadabb teremtmény, aki erejét az én védelmemre esküdte fel. Elmosolyodtam és könnyed lendülettel rúgtam tarkón a közeledő férfit. Milyen nagyszerű emberek vesznek körbe.