A vér kötelez /BEFEJEZETT/

35. rész

Nem állhattam ott tétlenül, ezért oda mentem Brucehoz és magamhoz öleltem. Közben Mr. Whitmore is kilépett a rejtek helyéről és oda rohant hozzánk. Ijedten néztem a két rókára, aki valahogy segítettek a férfin. Megnyugodva sóhajtottam fel, amikor rám emelte sárga tekintetét. Magamhoz öleltem.

- Annyira aggódtam miattad.

- Ugyan kisasszony. Tudtam, hogy eljön és megmenti a bundámat. - mosolygott rám. - Viszont ezek a kis szőrcsomók eléggé hasznosak. Szinte már semmi sem fáj. - nézett a fehér bundás barátaimra.

- Akkor teszünk ellene. Elérem, hogy mindened fájjon. - hallottam egy hangot a hátam mögül. - Hol van a királynő jelölt?

- Engem küldött maga helyett. - álltam fel és megfordultam. Látni akartam annak az arcát, akinek lehet letépem a fejét.

Viszont a terveim nem úgy sültek el, ahogy vártam. Két kezemet a hátam mögé fogták és megkötöztek. A szoros kötél fogságából nem tudtam kiszabadulni így kérlelően néztem Brucre, majd Mr. Whitmore-ra, de már ők is fogságba estek. Nem hagyhatom, hogy bajuk essen. Tennem kell valamit, de mit? Még az erőmet sem vagyok képes használni. Hogyan védhetném meg a barátaimat? Gondolkodj Diana. Biztos van valami, amit tehetnék. Senkinek nem tudok szólni, hogy mentsen meg. Oda fogunk veszni. Meg fognak ölni és én csak egy mihaszna alak maradok. Segítsen valaki. Nem engedhetem, hogy mind itt vesszünk el. Ugyan ki segíthetne? Annyi teremtmény van, de egyik sem szaladna a segítségemre, hiszen nem vagyok még uralkodó, szóval hasztalan lenne kiabálni.

- Hívd a Fehér Farkast. - kiáltotta el magát Bruce. - A te szavaidra hallgat a legnagyobb Alfa. Róla beszélt Yana. Tedd meg.

- Fogd be a pofád. - vágta szájba az egyik alak én, pedig egyre dühösebb lettem.

- Ne érj hozzá. Engem akartok, nem? A Vámpírkirálynő kell? Itt vagyok! Én vagyok az. - álltam fel nagy nehezen, majd az erdőre néztem. Mindenhol ott van. Ő az erdők szelleme. Mr. Davis azt mondta, hogy a neve... Ha ki mondom, akkor megjelenik. - KÉRLEK! MENTS MEG MINKET ALTRUISTE! - kiáltottam torkom szakadtából.

- Hazug szavak egy ilyen kis fruskától. - mondta egy csuklyás alak, majd felemelte a kezét és felpofozott. - A nők maradjanak csendben. Neveljék a gyerekeket és ne szóljanak be a fontosabb dolgokba. - mondta. - Hiába kiáltozol. Senki nem fog megjelenni. A környéken senki nincs. Nem mernek a földünkre lépni. - ahogy ezt kimondta, a háta mögül hatalmas üvöltés hallatszott, amibe a fák is beleremegtek. Ahogy közeledett a madarak elszálltak a fákról és a föld. - Mi a fene ez? - ahogyan előbukott a fák sűrűjéből mindenkiben megfagyott a vér is. Teljesen más volt, mint amikor először találkoztunk. Már a mérete is sokkal nagyobb volt, szemei a sárga helyett pirosan izzottak. Vicsorogva nézett körbe, majd megállapodott a tekintete rajtam. Nyeltem egyet amikor közelebb lépett hozzám, de tudtam,hogy nem fog bántani. Ő mentette meg az életemet, szóval nem kell félnem tőle. Egészen addig le sem vette rólam a tekintetét, amíg ezek az alakok meg nem támadták. Hangosan felüvöltött a fájdalomtól, majd célba vette a Warlockokat. Próbáltak védekezni ellene, de mindhiába. Elpusztította az egész sereget,de egyet sem ölt meg csak egy bizonyos ideig mozgásképtelenné tette őket. Viszont valaki a hátam mögé osont és befogta a számat. Ijedten néztem körbe, mire éreztem egy éles tárgyat a kezemnél, majd az illető lassan elkezdte mozgatni. Kiszabadít, de ki ez? Ahogy a kötél leesik a csuklómról fájlalóan meg dörzsölöm, majd megpillantom a Warlockot, aki először fogadott minket.

- Csak fogja be és tűnjön el a csodabogaraival együtt.

- Miért szabadított ki?

- Mert hiszem, hogy szövetséget tudnánk kötni, de meg kell győznöm az apámat.

- Segítek.

- Nem kell. Ugyanis mindent végig nézett. - mondta és az erdő szélén ácsorgó ősz öregemberre nézett, aki hosszú szakállát simogatta. Elindult az apja felé, mire a fehér farkas utána eredt. Mielőtt megtámadhatta volna közéjük álltam, amit a farkas nem díjazott. Morogva nézett rám, de én csak bele néztem a vöröslő szemeibe. Közel hajolt hozzám, így teljese lényemmel éreztem a forró leheletét.

- Ő barát. Nem kell bántanod. - mondtam és kinyújtottam a kezemet, mire ő haragosan ránézett a kezemre, majd hozzádugta az orrát. Végig sikítottam hófehér szőrét, majd Brucehoz léptem. Kiszabadítottam mindkettőjüket, majd magamhoz öleltem őket.

- Nem esett bajotok. Hála Istennek. - mondtam.

- Köszönöm, hogy megmentette az életemet kisasszony.

- Ahogy én is. - ereszkedett térdre Mr. Whitmore.

- Ma mindketten bizonyítottatok. Szóval nem lehetne, hogy hazamegyünk? Nagyon fáradt vagyok és valaki elég szépen megvágott, ami nem igazán akar gyógyulni, szóval...?

- Menjünk. - mondták egyszerre.

- Király, mert engem biztosan le fognak szidni. - mondtam és a fájdalom belém hasított. Térdre rogytam, mire a fehér farkas oda szaladt hozzám és felvett a hátára. - Jól vagyok.

- Nem vagy jól. - mondta Bruce, majd megfogta a farkas lábát és végig simította. - Vidd haza. Az ő épsége fontosabb. - ezek után lecsuktam a szememet és próbáltam minél erősebben kapaszkodni, de kiment az erő a kezemből.

Elájultam. Mikor felébredtem már a kastélyban voltam és újra az a fehér plafon meredt rám, mint a legelső napon. Ezek szerint nem változtam semmit. Ugyan az a gyenge falusi kislány vagyok, aki eddig is voltam. Semmi nem változott. Csak olyan emberekkel vettem magam körbe, akik elhitték a hülyeségemet, hiszen még az erőmet sem tudom használni. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz így. Érdemes vagyok még egyáltalán arra, hogy királynő legyek? Hiszen tervek nélkül szaladtam bele a Warlockok csapdájába. Nem gondolkodtam előre. Talán, ha terveztem volna, akkor nem sérültem volna meg. Akkor kérhettem volna a barátaim segítségét vagy meg sem kellett volna várni a második csapatot. Tényleg gyerekes vagyok. Csökönyösen rohantam előre, amikor az lett volna a lényeg, hogy megmentsem Brucet, majd hazajöjjek. De ehelyett dühösen szembe akartam velük szállni, mikor ők sokkal erősebbek voltak, mint én és hatalmas létszám előnyben voltak. Ha az Öreg nem mondja el a nevét, holtan végzem és mindenem elveszett volna. És ezt a hely? Mostanában az otthonomnak hívom, pedig ez csak egy kastély, ahonnan el fogok újra költözni. Félek, hogy elveszítem a családom és a szeretteimet. Hogy nézek ezek után Mr. Benson szemébe? Annyi minden kavargott a fejemben, hogy az már ijesztő.

Lassan felültem az ágyon és a kezemet elég nehéznek éreztem. Oldalra fordítottam a fejemet és megláttam a fekete hajú férfit, aki ott szuszogott mellettem.

- Egész végig melletted volt. - hallottam Yana hangját.

- Mennyi ideig voltam ágyban.

- Három napja. Holnap után megkoronáznak, ha jobban vagy.

- Már semmim sem fáj. - mondtam és éreztem, ahogyan a csend ránk telepszik. - Sajnálom. Hülye voltam.

- Igen, az voltál. Ha nem rohantál volna a karmaikba, akkor visszaszívhatnám, hogy gyerekes vagy, mert megmentetted Brucet. De...

- De megmenekültünk, nem? Hála az Erdő szellemének.

- Pontosan. De honnan tudtad a nevét?