Blood Sweat & Tears [JIKOOK] ✔

j e a l o u s y

Jungkook a tegnap előtti incidens óta még mindig kicsit morcos, ami eléggé aggaszt, hiszen ötletem sincs, hogy mivel engesztelhetném ki. Mármint ötletem van, de... Hagyjuk. Átmásztam a legutolsó árkon is és fáradtan terültem ki a betonon. Már vag, három órája itt vagyunk, mert nem volt elég számomra egyszer végigcsinálni ezt a szart. Ki akarok innen jutni egyszer és ki akarom szabadítani a többieket is. Cellatársam ellenkezés nélkül maradt velem mindvégig bent, pedig valljuk be, elég idegesítő lehettem a második után. Mellkasom szaporán emelkedett, borzasztóan elfáradtam. Szemeimet lehunyva, csillagpózban fekve pihentem és vártam, hogy az erő valamilyen csoda folytán belém szálljon, hogy fel tudjak menni a cellánkba.

-Na lenyomsz mégegy kört?-kuncogott Jungkook, mire kinyitottam szemeimet.

-Nem, azt hiszem egy életre elég volt-sóhajtottam fel fáradtan.

-Azaz holnap délutánig?

-Azt hiszem igen-nevettem fel, mire ő is így tett. Szeretem hallani amikor nevet, olyankor mindig annyira más. Mintha cseppet sem lenne szomorú, gondterhelt, vagy akármi más. Mitha csak szimplán boldog lenne.

Felém nyújtotta kezét, én pedig belekapaszkodva feltornáztam magam álló helyzetbe. Leporoltam a nadrágom és a felsőmet is, majd reménykedve Jungkookra vezettem tekintetem. Remélem megenyhült valamennyire.

-Akkor szent a bé-akartam kérdezni, de ekkor meghallottam az ajtó nyílását, az előttem álló pedig rögtön oda kapta tekintetét. Minji lépett be a hatalmas helységbe egy szál topban és rövidnadrágban. Ha nem lennék meleg most azt mondanám, hogy nagyon tetszik amit látok, de sajnos vagy nem sajnos Jungkookra inkább lennék kíváncsi egyetlen egy szál ruhában vagy anélkül. Oké szerintem megint elkalandoztam. Mire újra tudtam koncentrálni a körülöttem történő dolgokra, Minji már mellettem állt a karjait kitárva.

-Szia Jiminie-villantotta ki hófehér fogait, mire én is elmosolyodtam és habozva ugyan, de megöleltem. Lopva Jungkookra pillantottam, aki ugyanolyan nézéssel ajándékozott meg minket, mint aznap, ezért el is engedtem a lányt.

-Szia Minji-köszörülte meg a torkát az említett.

-Kook-biccentett a lány és megragadta a csuklómat-Nem szeretnél itt maradni kicsit?-kérdezte.

-Szívesen itt maradok veled-bólintottam, de Jungkook megragadta a másik csuklóm, és én ekkor bizonyosodtam meg róla, hogy balhé lesz, ha nem választok.

-Jimin elfáradt, pihennie kell-jelentette ki és elrángatott a lánytól, aki értetlenül bámult utánunk egészen addig, amíg ki nem kerültünk a látóköréből.

Jungkook szemszöge

Nem tudom mi ütött belém, de egyszerűen csak rohadtul zavar, amit Minji csinál Jiminnel. Az összes mozdulata, ahogy közeledik felé, ő pedig természetesen vevő rá. Minji nem kedves és nem is olyan amilyennek mutatja magát! Miért dől be neki mindig mindenki? Csak azért, mert olyan teste van a nőnek, mimt valami topmodellnek, vagy azért, mert szép az arca és mindig próbál ellenállhatatlanul kinézni? Miért a külsőt nézi minden ember ezen a rohadt Földön?

Idegesen húztam be Jimint a cellánkba, aki kikerekedett szemekkel nézett rám, mintha semmit sem értene.

Mondjuk nem csodálkozom, mivel én sem értem saját magam.

A falnak dőltem, míg a szőke hajú fiú helyet fogalat az én ágyamon. Karjaimat összefontam mellkasom előtt és próbáltam lenyugodni. Nem is Minji miatt, sokkal inkáb amiatt, hogy nem tudom miért keletkezett bennem ekkora düh. Miért érdekel egyáltalán, hogy Minji mit csinál és kivel? Talán mert sosem bírzam? Meglehet.

-Ez mégis mire volt jó, huh?-kérdezte felelmelt hangon.

-Nem kellene ezzel a lánnyal lógnod-feleltem egyszerűen-Nem olyan, amilyennek gondolod-tettem hozzá, nyomatékosítás képpen.

-Persze, nyilvánvalóan egy szörnyeteg, nem is tudom hogy nem jöttem még rá-morogta.

-Basszameg csak higgy már nekem egyszer-túrtam idegesen tincseim közé, aztán eltoltam magam a faltól és közelebb léptem hozzá. Látszólag nem értette, hogy miért közeledem felé, mivel össze is rezzent.

-El tudom dönteni, hogy kivel milyen kapcsolatot kellene ápolnom-nézett mélyen szemeimbe.

A hirtelen ötlettől vezérelve húztam fel az ágyról és toltam egészen a falig, amire konkrétan rákentem szegényt. Ijedten bámult rám, de nekem eszem ágában sem volt változtatni a stílusomon. Tudnia kell, hogy ő nem az akinek látszik. Ő rossz ember.

-Mi ütött beléd? Eressz és fogadd el, hogy kedvelem Minjit!-próbált kiszabadulni szorításomból, amit enyhítettem is mert féltem, hogy fájdalmat okozok neki.

Még mérgesen sem szeretném, ha baja esne. Általam pláne.

Egyik kezemet a feje mellé csúsztattam, így sokkal közelebb kerültem hozzá. Mellkasaink már egymást érintették. Jimin szíve a normálnál ezerszer gyorsabban vert ezidő alatt, ami nagyon meglepett. Ennyire félne attól, hogy bántani fogom hirtelen felindulásból?

-Sajnálom, én csak-szólaltam meg végre nyugodtabb hangon-Nem akarom, hogy bajba keveredj miatta, csak jót akarok neked!

Nem válaszolt, csak tovább vizslatta az arcomat.

-Ne félj tőlem, sosem tudnálak bántani-suttogtam kettőnk közé.

Fogalmam sincs mi történt velem, de ebben a pillanatban teljesen elvarágsolva éreztem magam. A szívem hevesebben kezdett verni, hirtelen nagyon meleg lett és nem tudtam ésszerűen gondolkozni. Teljesen elment az eszem. Bal kezem, amellyel eddig kezét szorongattam, most felvezettem derekára, aminek hatására le is nézett. Alsó ajkát beharapta, szapora lélegzetvételeit próbálta kontrollálni, de nem sikerült neki. Így nézve hihetetlenül aranyos látványt nyújtott a nálam jóval alacsonyabb fiú. Képtelen voltam elnézni telt, pirosas ajkairól, hiába erőlködtem. Annyira puhának és édesnek tűntek, hogy abban a pillanatban egyetlem egy dologra tudtam csak gondolni;

Érezni akarom Jimin ajkainak ízét.

Mégközelebb hajoltam hozzá, így már alig pár centi választotta el egymástól ajkainkat. Jimin meg sem mozdult, tekintete volt az egyetlen, ami végig szemeim és ajkaim között cikázott. Nem mintha ez másképp lett volna velem. Annak ellenére, hogy tudtam, óriási hibát követhetek el, mindennél jobban meg akartam csókolni őt.

-Jungkook szerintem-hallottam meg remegő hangját-Ezt nem kellene-tette mellkasomra apró kezeit.

És ekkor vágott fejbe a tudat, hogy mit is művelek. Konkrét falhozpréselve a cellatásramat, tervezem megcsókolni, miközben nagy valószínűséggel neki Minji tetszett meg. Én, aki eddig hallani sem akart a kapcsolatokról, csak úgy random, mert miért ne, úgy döntök, hogy lekapom a nálam idősebb cellatársamat, aki ráadásul fiú.

Hogy fog ezek után tekinteni rám? Hogy leszek képes ezek után a szemébe nézni?

Azonnal eltávolodtam tőle és hagytam hogy a saját dolgára menjen, csináljon amit akar, de nekem mindenképp kellett egy kis gondolkodás.

Szerintem neki is...

Levágódtam az ágyamra és hasra feküdtem. Fejemet belefúrtam a párnába, ha már elsüllyedni nem tudok szégyenemben, akkor a párna takarjon, amennyire csak tud. Ezt nem hiszem el...

-Sajnálom Jimin-motyogtam. Fogalmam sem volt, hogy itt van-e, hogy hallotta-e egyáltalán, de abban biztos vagyok, hogy ezt jóvá kell tennem.

2020.04.17.