Blood Sweat & Tears [JIKOOK] ✔

n e w c o m e r

-Park Jimin 118-as cella-lökött arrébb az egyik pályán dolgozó.

Lehajtott fejjel követtem a két öltönyöst, akik a cellámhoz vezettek. Fajó lábbal, sántítva szedtem a fokokat mire végre az ajtó előtt álltam.

-Takarodj be-vágott egy hatalmasat a hátamra az egyik férfi, majd kinyitották az ajtót én pedig szinte beestem rajta. Minden erőmet összeszedve álltam fel és fordultam meg.

-Ha szökni próbálsz, halott vagy. Kijöhettek, de csak a megmérettetések alatt és a megadott időpontokban-jelentette ki, majd rámvágta az ajtót.

Hogy értette, hogy jöhetünk?

Nagyot sóhajtva fordultam vissza es néztem körbe a szobában, viszont arra bem számítottam, hogy egy idegen fiúval találom szemben magam. Ijettségemben megugrottam, amit azonnal meg is bántam, hiszen borzasztó fájdalommal járt.

-Ennyire nem vagyok ijesztő-morogta.

-Sajnálom én nem akartalak megzavarni csak-kezdtem volna magyarázni de megállított.

-Ülj le-parancsolt rám.

Nem mertem ellenkezni, ezért azonnal helyet foglaltam a szabad ágyon.

-Mikor szerezted ezt a sebet?-utalt a combomon lévő hatalmas vágásra.

-Ma. Ma hoztak ide-próbáltam visszafolytani kitörni készülő könnyeimet.

-Van nálam kötszer és le is tudom kezelni-mondta és átsietett a szoba másik végében lévő asztalhoz-egy régi barátom adta-mosolyodott el-pár hónapja halt meg-tette hozzá.

Nagyon nehezen kontrolláltam magam, miközben kezelte a sebemet,de kibírtam.

-Köszönöm-pillantottam rá kérdőn.

-Jeon Jungkook-mutatkozott be.

-Köszönöm Jungkook-biccentettem-Park Jimin vagyok-tettem hozzá halkan.

-Miért hoztak ide?-ült át az ágyára. Egyáltalán mennyi idős vagy?

-Embert öltem a képzeleteikben-horkantottam-Egyébként huszonkét éves vagyok-közöltem.

-Engem két éve hoztak ide. Szintén ölés miatt-kezdett mesélni-még csak húsz éves vagyok és érzem, hogy közeledik a vég-rúgta le bakancsát és helyezkedett el egy számára kényelmes pózban.

-Jesszus.

-Ha rám hallgatsz, nem mész ki a nyolcvanegyesre. Csináld végig mindet. Akár többször. Gyakorolj-javasolta-de ne tedd kockára az életed.

Szavai késként hatoltak szívembe. Tudom, hogy mi vár rám, mégis fáj mástól hallani. Tekintetemet a rácsos, kicsi ablakra vezettem és láttam, hogy beesteledett. Emlékszem, hogy hajóval hoztak ide, mivel a leszállásnál már többnyire magamnál voltam. Amikor hallottam a szigetről, nem hittem, hogy ilyen hatalmas.

Gondolatmenetemet gyomrom hangos korgása szakította félbe, amit cellatársam is észrevett.

-Ha minden igaz nemsokára kapunk vacsorát-pillantott az ablakra-már nagyjából meg tudom mondani az időt-ropogtatta ki hátát-éves tapasztalat-nevetett fel fájdalmasan.

-Ki fogsz jutni innen-suttogtam magam elé a nyilvánvalót, hiszen a fiú izmos és erős alakját elnézve, nagyon sok esélye van rá.

-Te sem gondoltad komolyan-válaszolt kissé flegmán.

-Izmos vagy és kitartó-mondtam halkan.

-A halottak fele is ilyen volt-kontrázott.

-Nem élheted itt az egész életed, csak mert félsz a kudarctól. Félsz a haláltól vagy tudom is én-emeltem fel a hangom.