Blood Sweat & Tears [JIKOOK] ✔

p l a n

-Jungkook! - kiáltottam el magam, ahogy kiléptem a folyosóra.

Nem igazán tudott érdekelni, hogy mások is járnak erre, illetve az sem, hogy az őrök esetlegesen megkergetnek érte. Ezekben a hetekben kő keményen kell készülnünk a nyolcvanegyesre, addig úgysem ölnek vagy éppen kínoznak meg, tehát mostanában egy fokkal szabadabbnak érzem magam.

- Siess, Bomiék már lent várnak! - kiabált vissza a lépcsőfordulóból.

Gyorsabban kezdtem szedni a lábaim, így hamar ott is voktam, ahol a ő. Felpillantottam rá. Ma különösen jó kedve van, ami nem tudom miért lehet, hiszen csak felkeltünk, ettünk és most itt vagyunk az egyik legveszélyesebb helyén az épületnek. Félreértés ne essék, én nagyon örülök, hogy mosolyog, csak nem értem mi okozhatja.

A tervünkbe és nagyjából az egész felkészülésbe szeretnénk beavatni a többieket és ezért sietünk annyira. Nem a pályákon van a találkozónk, hanem ismételten ki kell szöknünk a téli, feltehetőleg hideg időbe, a kis rejtekhelyünkre. Jungkooknál van a kulcs, Mingi és Bomi csak a bejárat körül ólálkodnak, ugyanis ők eddig valami kaját kerestek, mivel elmondásuk szerint ritka undorító volt a reggeli. Leugrottam a lépcső utolsó két fokáról, amin a mellettem álló már meg sem lepődött. Az elején mindig leszólt, hogy olyan vagyok, mint egy öt-hat éves kisgyerek, de mostmár hozzászokott.
Körbepillantottunk mindketten, viszint egyikünk sem találta meg a két jómadarat, ezért én személy szerint aggódni kezdtem. Mégis csak egy olyan helyről beszélünk, ahol senki sincs teljes biztonságban.

- Nézzetek hátra, ahelyett, hogy a világ másik felén kerestek minket. - jelent meg hirtelem Mingi, aki nevetve hadarta el az előző mondatot. Meg kellett volna szoknom a hónapok alatt, hogy ilyen rettentő gyorsan beszél, de valahogy nem jött össze. Néha követni sem tudom. - Mehetünk? - kérdezte, mire én csak bólintottam és elkértem Kooktól a kulcsot.

- Nem fogsz így fázni? - pillantottam Bomira, akin csak egy hosszúujjú póló és egy melegítőgatya volt. A lány csak megingatta a fejét, jelezve , hogy ő aztán biztos nem fog helyben tüdőgyulladást kapni, így inkább hagytam is a témát.

Elsétáltunk a kis placchoz, ahová mindig járunk, majd azonnal helyet is foglaltunk. Nem volt olyan elviselhetetlen hideg, mint ahogy az a városban szokott lenni, de azért nem szívesen lennék kint órákat. A tervünk dióhéjban annyi, hogy megszökünk. Vagyis nekünk, ha minden igaz, szökni sem kell, hogyha sikerül megcsinálnunk a pályát, de ennek ellenére Mingiék itt maradnának, ki tudja meddig. Ahogy ebbe belegondoltunk tegnap, egyből ki kellett találnunk valamit, amivel ezt megakadályozhatjuk és legalább kettőjüket kiszabadítjuk. Ez pontosabban úgy néz ki, hogy a pálya előtt, elvezetjük őket az egyik kijárathoz, ahová a raboknak alapból nincsen hozzáférése, mégis, akik kimerészkednek a nyolcvanegyesre, eljönnek amellett az ajtó mellett. Található ott egy mosdó és egy öltöző is, viszont két őr legalább őrzi azt a helyet. Nekünk most azt kell kitalálni, hogy hogyan tudnánk őket odahurcolni és legfőképpen biztonságban ott tartani, amíg mi az életünket kockáztatjuk a pályán. Ha nyerünk, és kijövünk, nagyon egyszerűen kintről kinyitjuk nekik azt az ajtót vagy esetleg ablakot és így simán ki tudnak mászni, ugyanis ott már nincsenek kamerák. Baekhyun egyik Jungkookra hagyott leveléből derült ki mindez, mi pedig vakon bízunk benne, hiszen mégis csak Jungkook legjobb barátja volt, nem véletlen, hogy segíteni akart neki ezzel.

Annyira sokat gondolkodtam ezen, hogy észre sem vettem, de Jungkook már lassacskán a tervünk végét regélte nekik, ők pedig figyelmesen, rezzenéstelen arccal hallgatták végig őt. Ehhez csak két dolog kell.

Hogy benne legyenek és, hogy sikerüljön.

- Mit gondoltok? - fejezte be Jungkook, majd reménykedve nézett a többiekre. Közelebb csusszantam hozzá, kezemet pedig belefúrtam az ő hatalmas kezébe és vártam, hogy mit felelnek erre az egészre.

- Srácok - sóhajtott fel társaságunk egyetlen női tagja, mire Mingi vette át a szót.

- Még szép, hogy benne vagyunk! - mosolyodott el.

Hirtelen hatalmas mosoly terült el az arcomon, ahogy Jungkook arcán is. Borzasztóan örültem, hogy belementek egy ilyen veszélyes tervbe, valahol mégis éreztem, hogy koránt sem fenyeget minket. Mindvégig volt és van is bennem egy olyan érzés, egy olyan aprócska hang, ami szinte hallhatatlanul, de azt súgja, hogy sikerülni fog. A siker szó hallatán pedig minden egyes alkalommal több és több önbizalmam, hitem és akaraterőm lesz. Jungkook felé fordultam, aki azon nyomban magához húzott egy rövidebb csókra, aztán felálltam, hogy megölelgessem a többieket is. Ez egy rettentő nehéz elhatározás, bolondnak is nevezném magunkat, ha csak kívülről figyelném a sztorit.  Iszonyú hálás vagyok, hogy ilyen segítőkész barátaink vannak, mint Mingi és Bomi, illetve őszintén remélem, hogy azon a napon sikerrel járunk majd.

- Menjünk vissza gyakorolni. - szólalt fel Mingi.

- Mi ki nem megyünk oda! - vágott közbe Bomi, mire mi ketten felnevettünk.

- Minket nézhettek, legalább ki tudjátok javítani a hibákat és nem unatkoztok. - rántott vállat Jungkook, ők pedig egyetértően rábólintottak.

Villámgyorsan besprinteltünk az intézménybe, remélve, hogy egy árva lélek sem látott meg minket, majd azonnal a gyakorlók felé vettük az irányt. Lekaptam magamról a vastag pulóvert, amit nem sokkal később le is dobtam a fölre, amint beértünk a kiválasztott pályára. A szerelmes pár hekyet foglalt az egyik sarokban, mi viszont egy gyors nyújtást követően beálltunk a kezdővonalhoz. Igen, talán elfelejtettem említeni, ötvenestől felfelé a pályákon kezdővonalak találhatók, amelyeket szigorúan tilos a jelzőhang előtt átlépni. Ez egyébként semmi extra, csak egy felfestett vagy éppen festékszóróval felfújt piros színű vastagabb vonal, ahonnan indulni kell majd a nyolcvanegyesen is.
Jungkookkal mostmár azt kell gyakorolnunk, hogy hogyan osztozzunk közösen a feladatokon, mivel eddig egyesével mentünk végig rajtuk. A nyolcvanegyesen nincs ilyen lehetőség. Mind a kettőnknek egyszerre kell indulnia, az meg a mi dolgunk, hogy onnantól hogyan oldjuk meg. Minden feladatot meg kell csinálnunk és a célba is együtt, legalább is mindkettőnknek be kellene érnie, különben érvényteleníthetik is a győzelmünket.

- Indulhattok! - kiáltotta Bomi, Mingi pedig ezzel egyidőben fütyült is.

Jungkook rámkacsintott és egy pillanat alatt futott neki az első akadálynak, utána pár másodperccel én is így tettem. Átmásztam a köves, csalános helyen, ami már a pálya elejére volt állítva, ez után pedig egy magasabb falon vezetett át az utunk. A fal tetejéről volt időm újra és újra végignézni a gyakorlót és mégtöbb erőt gyűjteni a továbbiakhoz. Jungkook nagyon előreszaladt és már a negyedik feladatnál volt, ahol egy kötél segítségével kell rozoka fadarabokról, újabb rozoga fadarabokra érkezni, a végén pedig átkapaszkodni az ötös akadályhoz, ami egy rúdon átfutás. Nem aggódtam, nem is kételkedtem sem benne, sem magamban.

Hiszen meg tudjuk csinálni.

2020.08.02.

Sziasztok! Tudom, rengeteget késtem és nem ígérem, hogy a következő részt nem egy hét múlva rakom ki. Edzőtáborom lesz holnaptól, de megpróbálom valahogy belevonni az írást is!! Köszönöm, hogy elolvastátok és szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy az utolsó öt rész következik:(

Legyen szép napotok és élvezzétek ki a maradék egy hónapot a nyárból❣